35. Fejezet - "Vajon hol lehet?"

Valami történt.

Nem tudtam pontosan, hogy mi, és hogy egyáltalán mikor. De ahogy Eleanor zavartan, és feszülten nézett a szemembe, mikor bejött a szállodai szobámba, tudtam. Éreztem… és ez nyugtalanított.

Miközben az ünnepekről mesélt, amit Louisszal és a családjaikkal töltöttek közösen, elvesztem a gondolataimban. A figyelmem leapadt, láttam hogy beszélt, de a többi érzékszervem lezsibbadt. Nem tudtam mozdulni sem, csak meredtem magam elé, mint egy eszelős őrült, pedig alig egy óránk maradt elkészülni.

Szilveszter van, és boldognak kéne lennem. De nem vagyok az, valami nyugtalanít, de magam sem tudom, mi lehet az.

Harry napok óta nem keresett, a hívásaimra sem válaszolt és a tudat az idegeimen táncolt. Csalódott voltam és kétségbeesett, hogy csak egy gyenge pillanat volt minden, egy visszafordíthatatlan hiba, amit most már próbál elfelejteni. De mindezek mellett, valahol, a szívem legmélyén bennem élt a remény.

-Effy, figyelsz rám?- Eleanor keze a szemem előtt suhant el, mikor feleszméltem gondolataimból.

-Sajnálom… Mit mondtál?- ráztam meg a fejem alig láthatóan, és bocsánatkérőn pislogtam rá. Halványan elmosolyodott, és ismét szóra nyitotta a száját.

-Azt kérdeztem, melyik ruhát veszed ma fel.- mutatott az ágyra, amin ültem. Tőlem nem messze ki volt készítve három darab, amik között már egy ideje vacilláltam.

Tanácstalanul megvontam a vállam, szemeimet a ruhákon járattam.

-Szerintem ez tökéletes lesz.- vette fel az egyik fekete ruhát. Egy egyszerű, mély V kivágású, hosszú ujjú ruha volt, az ujjai csipkések. Egyszerű és Eleanor pontosan tudja, hogy ilyen az ízlésem, és már a fekete imádatommal kapcsolatban is befejezte a szentbeszédeit. Azt hiszem, beletörődött abba, hogy egyszerűen szeretem, és jól érzem magam benne.

Eleanor egy pánt nélküli, tűzpiros, combközépig érő ruhát vett fel. A haja hullámokban omlott vállára, míg én nem fordítottam különösebb figyelmet a hajamra, amely kiengedve, szög egyenesen maradt. Miután megcsináltam mindkettőnk sminkjét, és összeszedtük az estére kellő dolgokat, kiléptünk a hotelszobából.

A készülődés közben megbontott két üveg pezsgő meghozta a kellő hatását, vidáman lépkedtem a folyosó végéig Eleanorral karöltve Niall szobájába, ahol a többi fiú is már javában alapozott az estére.

-Effs!- az ismerős akcentus egyből mosolyt csalt arcomra, a következő pillanatban Niall karjai szorosan körbeöleltek engem, és egy puszit adott az arcomra.- Végre itt vagy, egész délután bujkáltál!- hangja vidáman csengett, de hallatszott rajta, hogy már nem az első poharán van túl.

-Az időeltolódás kikészít, Niall.- kuncogtam a vállába, végül elengedett.

-Ah, nekem mondod?- mosolygott rám, majd az asztalhoz indult, útközben hátra nézett és kacsintott egyet, amitől halk nevetés hagyta el a számat.

Ezután feleszméltem Zaynre, aki – visszafogottabban, mint Niall – megölelt és mosolyogva váltottunk pár szót. A többiek is sorban jöttek, végül megláttam Willt, aki Eleanorral beszélgetett a kanapén ülve. A tekintete gyorsan felém siklott, mosolyogva bólintott felém. Vele repültem New Yorkba, egészen pár órával ezelőttig ő volt az egyetlen társaságom az utóbbi pár napban, beleértve Hayleyt is.

Este kilenc volt, mikor Perrie is megérkezett és attól a pillanattól kezdve lehetetlen volt őket elválasztani Zaynnel. Elmerengve néztem őket, ahogy halkan egymás fülébe súgva beszélgettek és nevetgéltek.

-Néha én is így nézem őket.- mosolygott mellettem Liam. Furcsán néztem rá, mire egyből válaszolt értetlenkedésemre.- Daniellelel szakítottunk, még Karácsony előtt.- hiába mosolygott, a szemén látszott, hogy korántsem olyan vidám, mint azt mutatja.

-Sajnálom, Liam.- megsimítottam a karját. Megvonta a vállát, a mosolya egy pillanatra sem hagyta el az ajkait.

-Ne tedd, én sem teszem.- rázta meg a fejét.- Van egy pont az életben, amikor rájössz, hogy az útjaitok szétváltak, miközben te észre sem vetted. Alig találkoztunk, ahogy Londonba értem, neki New Yorkba kellett repülnie, és így tovább… Sosem tudtunk egy napnál többet találkozni, és egyszer csak kihűlt a szerelem. Eltűnt, mintha meg se történt volna.- a szavak olyan egyszerűen, és természetesen hagyták el a száját, mintha csak az időjárásról beszélgettünk volna. És még mielőtt a gondolataim Liam szavai és Harry köré fonódhattak volna, sikerült kizökkenteni.

Milliomodik néma köszönet ezért Niallnek.

-Bármiről is beszéltek, félre ezeket a fancsali pofákat! Szilveszter van, az isten szerelmére!- nevetgélt, és a kezünkbe nyomott egy-egy poharat. Liam odébb ált, az ismeretlen keverékét kortyolgatva, miközben én is beleittam a pohárba. Martini.

Hálásan Niallre pislogtam, aki vigyorogva megvonta a vállát. Tudta, hogy ez a kedvencem.

-Kérlek érezd ma jól magad.- magához vont jobb kezével és bizalmasan a fülembe suttogott. Szemein egy másodpercre végigsuhant az aggodalom. Bizonytalanul bólintottam, talán nem is látszott, hogy megmozdítottam a fejem. Szája sarkai ismét felfelé görbültek, és csak úgy elnevette magát. Azt hiszem, ezért szerettem annyira Niallt. Ha mellettem volt, tudatlanul átjárt a boldogság.

Ahogy múltak a percek, Niall szobájában egyre nagyobb lett a tömeg. A zene egyre hangosabb lett, az alkohol mennyisége pedig, amit elfogyasztottam szintén megsokszorozódott. Minden egyes percben az ajtó felé kaptam a fejemet, anélkül, hogy tudatában lettem volna annak. Már tizenegy volt, de Harryt sehol sem láttam.

Az arcom égett, és a szoba is forogni kezdett körülöttem, a hangok pedig eltompultak és összemosódtak. Óvatosan keltem fel a kanapéról - ahol Niall és még néhány barátjának a társaságában ültem – és kisétáltam a teraszra. A hideg levegő szinte marta a torkomat, mikor mély lélegzetet vettem. Két kezemmel a korlátnak támaszkodtam, fejemet lehajtottam és lehunytam a szemeimet.

Vajon hol lehet?

-Jól vagy?- Will hangjára összerezzentem, a szemeim kipattantak. Szaporán vettem a levegőt, ahogy felé fordultam, kezével végigsimított karomon és aggódva nézett rám.

-Persze, csak meleg volt odabenn.- fújtam ki a levegőt. Hátammal a korlátnak dőltem, Will is ugyanígy tett mellettem. A zsebéből kikapott egy cigis dobozt, amit felém nyújtott. Napok óta nem gyújtottam rá, de most mégis gondolkodás nélkül húztam ki egy szálat. Will meggyújtotta nekem, majd a sajátját is.

Percekig csendben álltunk egymás mellett, a füst hömpölygött körülöttünk, a zene talán túlságosan is kihallatszott. Az utcán az emberek meg voltak őrülve, kiabáltak, nevettek, az autósok dudáltak, az utakon méteres sorok álltak a dugóban. New York teljesen lebénult az év utolsó napján, ahogy több ezer ember igyekezett a Times Square-re.

Megint a számhoz emeltem a cigit, csak hogy még egy slukkot szívhassak, mikor megláttam. Minden egyes emberrel kezet fogott a szobában, amit meg is mosolyogtam, miközben letüdőztem a füstöt. Rajta kívül egy olyan embert se ismertem, aki ennyire figyelmes lett volna, bármilyen körülmények között. Az apró dolgok egyike, ami különlegessé teszi őt, és jobban megmelengeti a szívemet.

Éppen megölelték egymást Niallel, mikor megláttam… Nem egyedül volt. Tőlük pár lépésre ott volt Taylor is, mosolyogva figyelte Harryéket.

-Ugye most szórakozol velem?- motyogtam, és elpöcköltem a cigimet, majd ismét a korlátnak támaszkodtam.

-Mi az? Mi történt?- kérdezte Will a szitkozódásaim közepette, amit az összeszorított fogaimon keresztül mondtam megállás nélkül.

-Itt van! Itt van, és elhozta azt a…- őrjöngtem, és dühömben már könnyek marták a szemeimet, de minden erőmmel azon voltam, hogy egyetlen könnycseppet se ejtsek miatta.

Az ujjaim már elfehéredtek, annyira szorítottam a korlátot, és a számat is összeszorítottam, hogy több trágár kifejezés ne tudja elhagyni a számat. És ahogy összeszorítottam a szemeimet, és készültem feladni, Will megölelt. Azonnal elengedtem a korlátot és a vállaiba kapaszkodva haraptam be alsó ajkamat. Nem engedtem, hogy összetörjön. Többé nem.

A szapora légzésem lelassult, de a vadul kalimpáló szívemet senki se tudta volna megnyugtatni. Ahogy próbáltam visszacsöppenni a keserű valóságba, hangos kopogtatást hallottunk a teraszajtó üvegén.

Mély levegőt véve húzódtam el Willtől, és a hang irányába néztem. Niall kopogtatott, nem messze tőle Harry állt. Szemei egyből enyémekbe néztek, csalódottan csillogott, arca kifejezéstelen. Végül megtörte a szemkontaktust, szemét Willen járatta. Niall közben azt mutogatta, hogy menjünk be. Bólintottam, és feszengve a tudattól, hogy Harry figyel, felnéztem Willre.

-Minden rendben lesz?- kérdezte suttogva, karomat dörzsölgetve, amit már szinte nem is éreztem, annyira lefagyott.

Erőtlenül bólogattam.

-Csak kérlek maradj mellettem az éjszaka.- a hangom elcsuklott, Will pedig azonnal bólogatott. Ismertem már, a tervei között volt felszedni valakit, de ma este szükségem lesz valakire. Csak ne kelljen egyedül maradnom a gondolataimmal.

-Niall és én biztos nem hagyunk magadra.- mosolygott és a tenyerét a hátamra téve indultunk be a szobába.

*

A kabát, ami rajtam volt fabatkát sem ért. Az ujjaim a pezsgős pohár köré fagytak, ahogy az arcomra is a mosoly, amit Niall nem hagyott lankadni mióta beléptünk a liftbe.

Sosem vett körül még ekkora tömeg, és sosem voltam még ennyire izgatott. Pár nappal ezelőtt, mikor Louis felhozta, hogy köszöntsük az új évet a Times Square-en, teljesen kizártnak tartottam. De ahogy álltam a tömeg közepén, rájöttem, hogy ennél jobban nem is kezdhetnénk az évet. Elképesztő volt, a banda és a lányok társasága csak fokozta az érzést.

A dugó pukkanására eszméltem fel, Eleanor oldalba bökött és elmosolyodott. Niall töltött a pezsgőből mindenki poharába, miközben én szétnéztem a tömegben.

A szemem egyből Harry felé tévedt, már azóta szem elől vesztettem, mióta kiszálltunk a liftből. Még csak nem is köszöntünk egymásnak.

Taylor kezét fogva ment egyre beljebb a tömegben, majd megálltak. Tökéletesen rájuk láttam, még az őket körülvevő testőrök és tömeg ellenére is. Egyre nagyobb lett a zaj, még ha ez lehetetlennek is tűnt. Rosszul voltam, éreztem, hogy forog velem minden. Az emberek egy nagy színes foltba olvadtak össze és az egyetlen dolog, amit láttam csak Harry volt és Taylor.

-Boldog Új Évet!- kiabálta mellettem Niall, akinek a példáját követte szinte mindenki a kis társaságunkból. Az órára néztem, ahol láttam, hogy már nincs vissza sok.

3… 2… 1…

Ahelyett, hogy torkom szakadtából üvöltöttem volna és nevetve léptem volna át az új évbe… Őt néztem.

Vicces, hogy azt mondják az emberek, hogy összetörték a szívüket. Hogy mondhatják ezt? Mikor ezzel együtt érzed ahogy apránként összetörik minden csontod. Mintha elszakadnának az izmaid, mintha minden egyes szervedbe apró kis tűket szurkálnának egyesével. A tested apránként darabokra hullik, pont ugyanúgy, mint a belsőd.

Ahogy ott álltam a Times Square-en és őket néztem, ahogy egymást ölelve csókolóznak… én is ugyanezt éreztem.

Rosszul lettem, a világ továbbra is forgott velem. A poharam kiesett a kezemből, amit egyből elnyelt a tömeg. Senki se vette észre, egyedül Niall ragadott meg a karomnál fogva, és húzott magához közelebb. Fejemet a mellkasába fúrtam, kezemmel kabátjának ujjába kapaszkodtam.

-Ne aggódj, valahogy kijutunk a tömegből.- hallottam a hangját, majd maga után húzva engem törtünk át a tömegen.

Sziasztok!

Sikerült előbb hoznom a részt, remélem tetszett mindenkinek!

Nagyon szépen köszönöm a komit, amit az előző részhez kaptam, és még egy nagy köszönet az utóbbi pár hétben feliratkozó 3 személynek! :))

Mit gondoltok, sikerülne összehozni 5 komit a következő fejezetig? Nekem mindenképpen jól esne, ha többen írnátok! :) :D

Jövő héten érkezik az új fejezet, addig is jó olvasgatást! ;) :)