36. Fejezet - "Ezt már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennem"

.:Harry szemszöge:.

-Imádom a hajad. Megint így kéne hordanod.- Effy csillogó kék szemei engem néztek, ahogy megszólalt, majd mosolyogva visszanézett a tévére, ahol az egyik régi – több, mint egy éves - műsort adták a bandáról. Hiába ellenkeztem, nem engedte elkapcsolni. Közel fél órája ment a film, de eddig a pillanatig szinte egy percre se vette le a képernyőről a szemeit. Néha halkan nevetett, vagy hümmögött a tévé felé. A kanapén feküdtünk, feje a mellkasomon pihent, jobb kezét a hasamon pihentette, míg én karját cirógattam vagy éppen a haját babráltam. Vele ellentétben, én nem igazán a tévével voltam elfoglalva. Odakinn már rég sötét volt, az egyedüli fényt csak a tévé adta Effy nappalijában.

-Hát, beszéld meg Louise-zal. Bár nem hinném, hogy szeretném megint így hordani. Úgy nézek itt ki, mint egy 16 éves brit kisfiú.- kisebb fintor futott végig az arcomon, ahogy egy pillanatra a tévére néztem. Mikor megint Effyre pillantottam, szemeit forgatva nézett rám, bújkáló mosollyal az arcán.

-Mert az voltál.- a mondat végére a mosolya inkább már egy széles vigyornak volt mondható, egyértelműen csak szórakozott.

-Úgy gondolod?- húztam fel egyik szemöldökömet, és ördögi mosollyal néztem rá. Hangosan felnevetett, ahogy ujjaim mindkét oldalán megállapodtak. Tele volt érzékeny pontokkal, amikre fél perc alatt rájöttem… De nem volt olyan nap, hogy ne tanultam volna meg róla valami újat, amitől még jobban csodálhatom őt.

-Jó, jó! Megadom magam!- kuncogott, ahogy az ujjaim végigsiklottak a bőrén már vagy ötödszörre. A torkomban egy gombóc keletkezett, akárhányszor csak meghallottam a nevetését, és önkéntelenül csatlakoztam hozzá. Zafírkék szemei csillogtak a gyér fényben, arcvonásai tisztán kivehetőek voltak a sötét ellenére is. Ajkait összeszorította, mielőtt újabb nevetés tört volna fel belőle, miközben lassan kínoztam az oldalát, majd ujjaimat végighúztam hasán, egészen a köldökéig.

-Harry!- egyik kezével a karomhoz kapott, amibe erősen belemarkolt. Másik kezével a hajamba túrt, fejemet egészen közel húzta az övéhez. A francba, hihetetlen hogy képes ezzel az egy mozdulatával az őrületbe kergetni.- Nem tudom, hogy akkor milyen voltál…- mosolygott, az orra az enyémet súrolta, lélegzetünk egymás arcának csapódott, szinte hallottam ahogy a szíve hevesebben kezdett verni.- De abban biztos vagyok, hogy most már egyáltalán nem vagy kisfiú.- szemei az ajkaimat figyelték, miközben a keze, ami a karomat szorította most már a mellkasomra csúszott. Az ujját beleakasztotta a nyakláncba, ami mindig a nyakamban lóg, mióta csak nekem adta és magára rántott egy egyszerű mozdulattal.

Ahogy az ajkaim az övéihez értek, egy halk sóhaj hagyta el a száját. Még többet akartam belőle, el akartam veszni benne itt és most. Nyelvemmel végigszántottam alsó ajkát, amitől ajkai épphogy szétnyíltak, esélyt adva a csókunk elmélyítésének. Ahogy a kezeim újra és újra végigsiklottak a bőrén éreztem, hogy libabőrös lett mindenhol, amitől egy óriási vigyor szökött az arcomra.

Kezei lecsúsztak a pólóm aljára, csókunkat megszakítva húzta le rólam az anyagot. Valahol a nappali közepén landolt, egyikünk sem fordított különösebb figyelmet a dolognak. Homlokomat az övének döntöttem, kezeim pólója alatt kényeztették a bőrét, aminek hatására kisebb sóhajok törtek fel belőle.

Sosem fogok betelni vele. Soha.

-Harry…- szemei kipattantak, ahogy a nevemet sóhajtotta.

Nem tudtam már tisztán gondolkodni, az egyedüli dolog amit láttam és akartam, csak ő volt.

-Harry…- sóhajtott fel ismét, miközben ajkaim már az állát, majd a nyakát hintették be csókokkal, ujjai görcsösen markoltak bele hajamba, amitől hangosan felmordultam.

-Harry… Ideje felkelni…- hangja tisztán érthető volt, mégsem voltam biztos benne, mit is mond. Ajkaim elhagyták a bőrét, és értetlenkedve néztem mosolygós arcára.

-Mi?

-Ideje felkelni.- kezével végigsimított arcomon, és még utoljára zafírkék szemeibe néztem.

Zihálva ültem fel az ágyban. A hajam a homlokomra és a tarkómra tapadt az izzadságtól. Nem tudtam, mi történik, reflexszerűen néztem körbe a szobában Elizabethet keresve.

Szemeim még mindig körbe-körbe járattam a szobában és a felismerés lassan kúszott a fejembe. Ez az egész csak egy emlék volt, ami mostantól rémálomként fog kísérteni engem.

Hideg szél fújt be a nyitott ablakomon keresztül, megmozgatva a földig érő függönyt amin keresztül a Hold megvilágította az ágyamat. A takaró az izzadt testemhez ragadt, ezzel ismét az álmomra emlékeztetve, ami eddig sosem volt ennyire élethű. Szinte még mindig hallottam Effy nevetését, ami egyenesen az őrületbe kergetett.

Ujjaimat kócos hajamba vezettem, eligazgatva homlokomtól nedves tincseimet. Lusta mozdulatokkal kúsztam az ágyam végébe, a lábam a hideg padlóhoz ért, a hűvös szellőtől megborzongtam. Az éjjeliszekrényen lévő óra pont fél kettőt mutatott. Felsóhajtottam fejemet rázva. Képtelenség, hogy ezek után vissza tudjak aludni.

Felvettem a földről az alsónadrágomat, és lassú mozdulatokkal felhúztam. A lépteim visszhangzottak az üres lakásban, ahogy a fürdő felé vettem az irányt. Mikor a fürdő ajtajához értem és felkapcsoltam a lámpát a fény bántotta a szememet, amit össze is szorítottam.

-A francba…- mormoltam az orrom alatt, és a tükör elé sétáltam.

Nem különösebben hökkentett meg a látvány. A szemeim alatt sötét karikák voltak, és undorodtam minden egyes vonásomtól. Legszívesebben arcon köptem volna saját magam… de ha már az önsanyargatásnál tartunk, szívesebben verném péppé Willt.

Éreztem, ahogy az izmaim megfeszültek mikor a mosdóra támaszkodtam és mély lélegzetet vettem. Akárhányszor csak becsuktam a szemem Effyt és azt a barmot láttam ölelkezni. Komolyan miatta lettem felültetve? Ha legközelebb meglátom azt a rohadékot – bármit is ígértem Effynek a levelemben – még a szart is kiverem belőle.

Lassan fújtam ki a bent tartott levegőt, és nyitottam meg a csapot. A jéghideg víz visszazökkentett a valóságba, mikor megmostam az arcomat.

Muszáj elmennem valahova, ha tovább maradok ebben a röhejesen üres lakásban, sosem szabadulok meg a gondolataimtól és Effytől sem.

Lekapcsoltam a lámpát a fürdőben, ami az egyetlen fényforrás volt a lakásban és visszamentem a szobába. Felvettem a földről az ütött-kopott fekete farmeromat, és gyorsan előszedtem egy pólót. Nem különösebben érdekelt miben megyek ki az utcára.

Miután már felhúztam a csizmámat és magamra kaptam az egyik kabátot ami a fogason lógott az előtérben kiléptem a lakásból és becsuktam az ajtót.

London még éjjel kettőkor is nyüzsgött az élettől, de ilyenkor sokkal nyugodtabban tudtam szelni gyalog az utcákat. Már ha a jelenlegi helyzetem nevezhető nyugodtnak.

Mire legközelebb feleszméltem már egy boltban álltam a pénztárnál, arra várva hogy végre kifizethessem az üveg whiskymet és folytathassam a végeláthatatlan túrámat a városban.

-Még valamit adhatok?- kérdezte a pult mögött álló, körülbelül 25 éves nő. Mély dekoltázsú póló volt rajta, szög egyenes platinaszőke haja keretezte arcát, kék szemei csillogtak ahogy rám nézett, hófehér fogai megvillantak a széles mosolyától. Már a mosolyából és attól, ahogy behajolt a pult fölött tudtam, hogy nem véletlenül csúszott még ennél is lejjebb a pólója, még jobban kivillantva a melleit. Szemeimet pár másodpercig járattam fel-le rajta, de ahogy a szemeibe néztem csalódottan jegyeztem meg magamban, hogy Effynek milliószor szebb szemei vannak.

-Csak ez lesz.- ráztam meg a fejem, hangom nyersen csengett, amitől a nő mosolya egyből lehervadt. Nem tudtam mit tenni, a saját gondolataim feldühítettek, ahogy mindig Effy felé terelődtek.

Miután kifizettem a piát, ismét sétálni kezdtem az utcán, percről percre egyre nagyobbakat kortyolva az üvegből. Nem érdekelt, hogy ki láthat meg, hogy a paparazzik fülébe jutott e már, hogy egyedül bolyongok az utcán. Nem érdekelt senki és valahogy Paul előrelátható délutáni szentbeszéde se hatott meg.

Mire az egyik kedvenc clubunk elé értem, az üveg alján már alig maradt whisky. Éreztem, ahogy zsibbadt mindenem, a hangok összemosódtak és szerencsére a gondolataim is összefüggéstelenül kavarogtak a fejemben. Az üveggel a kezemben álltam meg - az egyik kidobó - Ethan előtt, akit már jól ismerek.

-Azt hittem te ma nem jössz.- mosolyodott el, miközben kezet fogtunk, másik kezemben még mindig ott lötyögött a szinte már üres whiskys üveg. Éreztem, ahogy szélesen elvigyorodtam, de tudtam, hogy innentől kezdve már nem én irányítok, hanem az alkohol.

-Egy kis buli még nem ölt meg senkit.- vontam meg a vállam, mire Ethan felnevetett. Széles vállai megrázkódtak a szavaim hallatán, mély hangja túlzengte a bentről jövő zenét.

-A többiek már pár órája benn vannak, jó szórakozást!- biccentett fejével a mögötte lévő ajtó felé. Mosolyogva bólintottam és még egyet kortyolva az üvegből sétáltam be a clubba.

Más esetben Ethan első dolga az lett volna, hogy elveszi tőlem az üveget és be sem enged az ajtón, de úgy tűnik, néha megéri híresnek lenni.

A zene szinte kiszaggatta a dobhártyámat ahogy egyre beljebb furakodtam a tömegben, félre lökdösve mindenkit, aki csak az utamban volt. Az arcok összemosódtak, ahogy a különböző fények végigsiklottak a termen és az embereken. A szemem megakadt egy szőke hajú lányon, aki kísértetiesen hasonlított Effyre, de mielőtt még megláthattam volna az arcát, valaki a karomnál fogva húzott vissza. Az üveg kicsúszott a kezemből, ahogy Louis mit sem törődve velem húzott az egyik sarokban eldugott boxhoz, ahol ott volt az egész banda ahogy Eleanor és Haley is.

-Nézzétek kibe botlottam!- Lou hangja túlharsogta a zenét, miközben mindenki engem nézett kikerekedett szemekkel.

-Végre kitaláltál a lakásodból?- nevetett Zayn, majd szépen lassan csatlakozott hozzá mindenki. Megvontam a vállam, és leültem közéjük. Közel két hete – Szilveszter óta – nem találkoztam velük, ha igen akkor is csak futólag.

Niall fogott egy poharat, és öntött az asztalon lévő whiskys üvegből. Szélesen vigyorgott, ahogy a kezembe nyomta a poharat, amit szívesen el is fogadtam. Nem akartam társaságot ma éjjel sem, de talán még valami jó is kisülhet ebből az egészből.

Eleanor és Haley csendesen beszélgettek, miközben a srácok valamin éppen vitáztak, néha túlüvöltve mindent és mindenkit. Nem tudtam belefolyni egy beszélgetésbe se, elnyomott mindent az alkohol. Az egyedüli dolog amire figyelni tudtam, az a csinos kis barna volt, aki ide-oda riszálta a seggét pár méterre tőlünk.

Egy széles vigyor jelent meg az arcomon, mikor a válla fölött hívogatóan hátra pillantott, egyenesen a szemembe nézve. A poharamban lévő égető alkoholt egy pillanat alatt lehúztam, és az asztalra tettem mikor már teljesen üres volt. Haley és Eleanor egyszerre néztek rám, mikor készültem felállni. Tekintetem elsiklott felettük, a hívogató barna felé fordulva, de hirtelen megálltam a mozdulatomban és éreztem, hogy a méreg szépen lassan elönti az agyam és az izmaim megfeszülnek.

-Harry!- Eleanor hangja halkan csendült fel, cseppet sem hallatszott át a dübörgő zenén, ahogy felkeltem és elindultam a tömegbe, ahol Effy és Will táncoltak.

-Meg se forduljon a fejedben!- Niall hangja viszont már annál inkább, de perpillanat nem érdekelt, hogy ki mit mond.

Will kezei Effy csípőjén pihentek, ahogy háttal neki táncolt lehunyt szemekkel, az az idióta pedig vigyorogva nézett le rá. Minden egyes lépéssel együtt nőtt a bennem fortyogó harag és vágy, hogy jól képen töröljem.

Már csak pár lépés választott el tőlük, kezemmel egyből elhúztam Effytől Willt, aki meglepve nézett rám. Effy szemei egyből kipattantak, a különböző fények szivárványként kúsztak végig arcán, de most az egyszer leszartam. Leszartam azt is, ahogy dühösen és egyben kétségbeesetten néz rám, ahogy kifelé rángatom Willt.

-Mégis mi a franc bajod van?!- Will a képembe üvöltött, ahogy kiértük a fagyos levegőre. A kezeim ökölbe szorultak és a következő pillanatban csak egy hangos puffanást hallottam. Az ösztöneim önállóan viselkedtek, Will félig a földön feküdt. Éreztem, ahogy az adrenalin pumpálja a vért az ereimbe és a szívem készül kitörni a mellkasomból. A légzésemet valószínűleg mérföldekről hallani lehetett, ahogy az üvöltve feszülő vágyat is bennem, hogy még egyszer beverjek neki egyet.

Még mielőtt felkelhetett volna a földről, az öklöm ismét találkozott az arcával, újra a földre küldve őt, de most már nem álltam meg.

-Ne merj még egyszer hozzá érni!- teli torokból üvöltöttem, éreztem ahogy a szemeim vérben forognak és bár az öklöm nem fájt, tudtam, hogy nem csak nekem lesz bajom abból, ahogy megállás nélkül ütöm.

De valljuk be, ezt már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennem.

-Harry!!- Effy hangja éles késként szúrt a fagyos levegőbe, közben több kar elráncigált Will szinte már élettelen testétől és hiába ellenkeztem, nem tudtam szabadulni a szorításukból.

-Engedjetek már el!- szinte már hörögtem, a hangom rekedtes volt és éreztem ahogy minden egyes porcikám megfeszül a dühtől, ahogy Effy Will mellé térdel és a fejét az ölébe húzza.

Niall és Zayn engedtek a szorításon, de egy pillanatra sem engedték el a karjaimat.

-Neked meg mégis mi a bajod?! Normális vagy?- üvöltötte Effy elcsukló hangon, arcán sorban folytak végig a könnyek.

Ledermedtem, ahogy néztem őt. Zokogott, Will fejét két keze között tartva. A többiek csendben álltak körül minket, Niall és Zayn elengedtek, ahogy a percek múlásával észrevették, hogy már nem csinálok semmit.

-Mi ütött beléd?! Hm?!- senki sem szólt egy szót se, miközben Effy üvöltött velem, elnyelve a könnyeit.- Mi a francot keresel itt egyáltalán?- összeszorította ajkait, egyenesen a szemembe nézett.

-Effy…- szinte suttogtam, és tettem egy lépést felé. Velem együtt szinkronban mozdult Niall és Zayn is, de Effy hangja megakadályozta, hogy tegyek akár még egy mozdulatot is.

-Ne Effyzz!- hangja szinte hisztérikusan csengett a fagyos csendben.- Hagyj végre békén!- összeszorította szemeit, majd kerülve pillantásomat Willre nézett.

És ez volt az a pillanat, amikor biztos lettem benne, hogy teljesen elvesztettem őt.

-Gyere haver, haza viszünk…- Louis kezét a vállamra tette és még esélyt se hagyva arra, hogy még utoljára hátra nézzek. A parkolóba sétáltunk, és elkerülve Eleanor ítélkező pillantását beszálltam az anyósülésre. Haley elsétált az ablak mellett, szélesen vigyorogva hajolt be az ablakon.

-Ha rajtam múlt volna, még az életet is kiverhetted volna belőle.- kacsintott, majd beszállt mögém a hátsó ülésre.

Sziasztok!

Hű, nagyon nagyon köszönöm az előző fejezethez jött komikat! Örülök, hogy úgy látjátok, hogy fejlődött az írásom, remélem a mai fejezettel sem okoztam csalódást! (De bevallom, kicsit félek a véleményetektől)

Bár a rész a megszokottnál hosszabb lett, ha sikerül megtörni a 4 komis rekordot, hétvégén hozok plusz egy fejezetet! :) 

Még egyszer millió köszönet minden drága olvasómnak! Imádlak titeket! :)