46. Fejezet - "Tu me manques"

Elizabeth…

Azt hiszem, nincs elég bátorságom eléd állni és a szemeidbe nézni. Úgyhogy bocsáss meg, hogy mindent egy levélben írok le.

De tudjuk mindketten, hogy nem vagyok a szavak embere.

Tudod, mielőtt megismertelek úgy éreztem, mintha nem is tudnám ki vagyok, mintha legbelül elveszett lettem volna. Túl sok törött darab volt bennem, túlságosan apró volt mind. És te jöttél és hirtelen újra egy egész lettem. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ijedtem meg ugyanúgy mint te. Még a szart is kiijesztette belőlem ahogy szépen lassan kötődni kezdtem hozzád. Veled indult minden reggelem és veled fejeződött be minden napom. Túl tökéletes lett minden és ezt nekem sikerült elrontanom.

Életemben kétszer voltam eddig szerelmes, vagyis eddig azt hittem. Az első komoly barátnőm Emilie volt, Holmes Chapelből. Az az egyetlen különlegessége volt, hogy gyönyörű volt és ezt kihasználva mindenkit az ujjai köré tudott csavarni. Engem is. És Willt is. Majdnem fél évig titkolóztak előttem és szemrebbenés nélkül hazudtak nekem minden egyes nap. És aztán egy nap rájuk nyitottam és minden lavinaként zúdult rám. Remélem megérted ezek után, hogy miért nem szeretem, ha Will a közeledben van. Mert te vagy az egyetlen, akit szeretek. És bolond voltam, egy óriási idióta, amiért nem bíztam meg benned. És persze féltem, hogy talán te is összetöröd a szívem… de most már tudom, hogy te vagy az egyetlen, aki egyben tartja.

Szükségem van rád… Tudtad, hogy franciául nem is azt mondod, „Hiányzol”? Tu me manques… ami azt jelenti, hiányzol mellőlem. Imádom… Hiányzol mellőlem. A részem vagy, egy nélkülözhetetlen darabka belőlem. Mint egy végtag, egy szerv, vagy a vér, ami végigfolyik az ereimben. Nem tudok nélküled létezni.

Kérlek adj még egy esélyt… egy legutolsó esélyt, hogy mindent újra kezdhessünk. Bármit megtennék azért, hogy magamhoz ölelhesselek és összefonjam ujjaimat a tieddel. Rád szeretnék nézni, és mosolyogni amikor csak akarok. Meg szeretnélek csókolni, amikor csak akarlak. El szeretném mondani, hogy mennyire szeretlek, amikor csak akarom.

Szeretlek, Elizabeth… és ha te is szeretsz… vagy maradt benned még egy parányi remény, kérlek találkozz velem holnap este hétkor a parkban. De ha nem jössz el, ígérem, többet nem állok az utadba és nem kereslek többet.

Csak kérlek, gondold át.

H.

Kezem a levéllel együtt az ölembe hullott, míg másikat a szám elé tettem és halk zokogásba kezdtem. Hirtelen megértettem mindent, ami az utóbbi hónapokban történt. Az a sok veszekedés, a kiabálás, a hűvös tekintet és az a csók…

A mellkasom belesajdult minden egyes emlékképbe és a testem rázkódott a zokogástól. A fejem már megfájdult a sok „mi lett volna ha…” kérdéstől és a végeláthatatlan variációktól. Nem mentem volna el a parkba… Abban a pillanatban a karjaiba rohantam volna, ahogy elolvastam a levelet.

Csakhogy sok a volna… és képtelen voltam elsiklani a tény fölött, hogy mindezt egy levélből… egy istenverte, átkozott levélből kellett megtudnom.

Nem tudom meddig ülhettem a padon, a hűvös tavaszi levegőben, mire végre sikerült felemelnem a fejem halkan szipogva. A testem belefáradt minden tortúrába és az idegeim hajszálvékonyak voltak. Mély lélegzetet vettem és felkeltem a padról, lábaim kivezettek maguktól a parkból. A fejemben milliónyi szituáció játszódott le, de ugyanakkor csak Harry szemeire tudtam koncentrálni. Azokra az átkozott smaragdzöld szemekre.

Fogalmam sem volt, hogy ültem be a taxiba, vagy hogy mikor mondhattam a sofőrnek a címet, de mikor legközelebb körbenéztem magam körül már az autó ajtaját csuktam be magam mögött a szálloda bejáratánál.

És ahogy megálltam az ajtótól pár lépésnyire, lehunytam szemeimet, amik még mindig tele voltak könnyekkel, amelyek bármelyik percben lefolyhatnak az arcomon. Egy roncs voltam, épkézláb gondolat, vagy egy tudatos mozdulat nélkül.

Szemeimet felvezettem a magas épületen, kezemben szinte már összegyűrődött a levél, amit görcsösen szorongattam. Ahogy szemem ismét a sorokra siklott, egész testemben megremegtem és Harry szavai alattomos módon kúsztak bele fejembe.

-Szánalmas vagy…

-Szánalmas, ahogy körbe-körbe járkálsz, összeállsz a barátaimmal… Az ÉN barátaimmal, és utána sírva akarod megmagyarázni, hogy nem történt semmi. Rosszul vagyok már ettől az egésztől!

-Nincs mit mondani… Ez egy hiba volt, érted?

-Milliószor kúsznék vissza a térdeimen Taylorhoz, minthogy még egyszer elkövessem ugyanazt a hibát!

-Nem vagyok kíváncsi rá, hogy miről kell, vagy miről nem kell beszélnünk!

Sikítani, üvölteni, törni és zúzni tudtam volna miközben megindultam a bejárat felé. Lábaimra mintha egy-egy tonna súly nehezedett volna, de most még ez sem tudott megállítani. Remegő kezekkel nyomtam meg az ötös gombot a liftben és türelmetlenül várakoztam. Minden csalódottságát rajtam vezette le. Minden apró kis sértettség miatt velem kiabált. Azt hitte, hogy egyedül hagytam. Azt hitte, hogy már nem szeretem. És ezért bántott, hogy ne csak neki fájjon.

És most jött az én sorom.

Szinte rohantam, mikor kinyílt a lift ajtaja. Jobbra fordultam a folyosón és kopogás nélkül berontottam Harry szobájába, ahol szinte mindenki ott volt. Több szempár csodálkozva nézett fel rám, köztük Eleanor is. A szemem sarkából láttam ahogy félve, alig láthatóan rázza meg fejét és tanulmányozza arcomat. Nagyot nyeltem, és szemeimmel Harryt kerestem. Az ágyon ült, de ahogy találkozott pillantásunk felpattant és pár lépést tett felém, ahogy én is felé.

-Hogy tehetted ezt?!- emeltem fel a hangom, ami megremegett. Meglepően vékony volt és rekedtes a sírástól. Harry szemei elkerekedtek és értetlenkedve nézett rám.

-Mi…

-Nem! Most végighallgatsz engem, és meg sem szólalsz, amíg beszélek!- vágtam szavába hadarva. Hajam az arcomba hullott, remegő kezeim a levegőben jártak miközben magyaráztam.

És akkor meglátta a kezemben a levelet. Harry meglepett arcát szerintem soha életemben nem fogom elfelejteni.

-Mégis ki ír egy levelet és dugja el egy táskában?! Egy kibaszott táskában, amiben három… HÁROM hónappal később találom csak meg a levelet!?- szemeimből folyni kezdtek a könnyek, de jelen pillanatban ez volt a legkisebb bajom. A gyűlöletem legalább akkorát nőtt Harry iránt, mint a szerelmem, de most az egyszer… most az egyszer hátat fordítottam annak, mennyire is szeretem őt.

-Mondd, most akkor miben higgyek? Abban, amit itt leírtál…- szinte már szétszakadt a papír a markomban, de egy pillanatra se eresztettem el.- Vagy abban, amit sorozatosan, hétről-hétre a fejemhez vágtál?

A szobában síri csend volt, mindenki minket figyelt. Harry szemei egy pillanatra sem hagyták el a tekintetemet. Arca teljesen elkínzott volt, kezei teste mellett lógtak és szemmel láthatóan remegtek.

-Mikor olvastad el?- suttogta.

-Egy, talán két órája.- feleltem neki nyersen.

Tenyereit arca elé tette és hangosan felsóhajtott, majd hajába túrt.

-Effy, én…- sóhajtott fel újra, szemei megcsillantak a felgyülemlett könnyektől.

-Nem érdekel!- csattantam fel.- Egy idióta vagy, Harry! Megkérdezhetted volna… vagy felhívhattál volna telefonon! Mert egyértelműen nem tartottad be az ígéretedet, nem igaz?- nevettem fel minden humor nélkül, és bele se mertem gondolni, hányan nézhettek a szobában őrültnek.

-Effy, kérlek, hallgass meg.- suttogta erőtlenül és karom után nyúlt, de én hátraléptem egyet és elhúzódtam érintése elől.

Ha egy centivel is közelebb kerül hozzám, feladnám, mint mindig.

-Nem, te hallgass meg!- szólaltam meg hidegen.- Tudod… Ha akkor… ha akkor elolvastam volna, még Holmes Chapelben… Egy másodperc gondolkodás nélkül mentem volna egyből hozzád, tudod?- mosolyodtam el keserűen. Rémült arccal nézett rám, talán még levegőt se vett, annyira figyelt minden egyes szavamra.- De most, azok után, amiket mondtál… és ahogy mondtad…- szemeimet a padlóra függesztettem és hevesen ráztam fejemet. Könnycseppjeim csendesen hullottak a földre, az arcom szinte égett és hallottam ahogy a szívem szépen lassan darabokra törik bennem.

Mert minden egyes alkalommal ez történt. És ma, annyi idő után, teljesen összetörte a szívemet.

Szipogva kaptam fel a fejem és tenyeremmel végigsimítottam arcomat, letörölve könnyeimet. Harry még mindig mozdulatlanul figyelte minden rezdülésemet.

-Kérlek…- suttogta és ismét lépett felém egyet, de ezúttal nem mozdultam.

-Belefáradtam, Harry.- remegett meg a hangom.- Azt írtad, hogy szeretsz… és én mégsem tudom elhinni neked, már nem.- ráztam a fejemet hevesen. Folyamatosan pislognom kellett a könnyektől, amik megállás nélkül lepték el arcomat és egy óvatlan pillanatban Harry két kezét arcomra tette, ujjaival finomam letörölve könnyeimet. Fejét lehajtotta, hogy a szemembe tudjon nézni, mentolos lehelete finoman simogatta bőrömet, szinte belélegeztem bőrének illatát.

-Szeretlek.- mély hangja megadta az utolsó döfést és hiába néztem szemeibe, amik szinte beleégették magukat bőrömbe, képtelen voltam hinni neki.

Ujjaimat csuklója köré fontam, a bőrünk szinte felgyulladt ahol összeért.

-Nem elég egy szó.- hangom elcsuklott és átkoztam, amiért kétségbeesettebben csengett, mint valaha.- Megaláztál, megsértettél, kiabáltál velem, nőkkel kezdtél ki a szemem előtt… és te ezt egyetlen egy szóval akarod megoldani.- kezét eltoltam arcomtól, másik magától hullott ismét maga mellé. Tettem egy lépést hátra, és a kezemben összegyűrt levelet felé nyújtottam.

Kezét összeszorított szája elé tette és hangosan szipogott egyet, ajkai lefelé íveltek a szívem pedig majdnem belehasadt a látványba.

-Nem… nem lehet vége.- szólalt meg meggyötört hangon.

-Kérlek, most az egyszer tartsd be az ígéreted.- néztem szemeibe.

Kezem egyre jobban remegett, ahogy még mindig felé tartottam a levelet. Néhány mély lélegzetvétel után kezét felém nyújtotta, ujjaink összeértek ahogy kezébe vette a levelet. És ugyanabban a pillanatban elviselhetetlen fájdalom nyilallt a hasamba, térdeim hangosan értek a padlóhoz és Harry karjai automatikusan öleltek körbe. Eleanor és Niall kétségbeesett hangja visszhangzott a fülemben, mígnem szép lassan elfeketedett minden.

Van egy olyan érzésem, hogy most nagyon utálni fogtok engem... :)

Köszönöm szépen a 7 kommentet, egyre többen írtok és... hát az elején nem gondoltam volna, hogy ennyire szeretni fogjátok a blogomat... szóval millió köszönet mindenkinek, aki erre járt!

(és ne utáljatok nagyon *.* :D )