45. Fejezet - A levél ||.

MANCHESTER

-Na ki hiányzott neked a legjobban?!- hallottam meg Eleanor hangját és a következő pillanatban már karjaival szorosan ölelt  magához. Fellélegezve fontam köré én is karjaimat és lehunytam szemeimet. Eleanor társaságában végre könnyebben fognak telni a napok.

Amik furcsa módon mostanában mégsem voltak annyira nehezek, mint még mikor csatlakoztam a fiúkhoz, Dublinban.

Harry arca villant be előttem mikor elhúzódtam Eleanortól és szemeim egyből kipattantak.

Próbáltam nem az izmaira figyelni, ahogy kifejezetten feszült ma rajtuk pólójának ujja. Annak a hófehérnek, amit mindig is imádtam rajta látni, mert átütöttek az anyagon a tetoválásai.

Nagyot nyeltem és az asztalnak dőltem, miközben unottan játszottam az ecsettel, amit az ujjaim között tartottam.

-Tizenkilenc perc!- kiabált be Paul a folyosóról, de szinte senki se figyelt fel rá. Sose figyeltek rá.

Niall egy pizza szeletet majszolgatott a kanapén ülve, miközben a telefonját nyomkodta, valószínűleg ismét twitterezett… mint a nap bármely percében. Zayn halkan hümmögve dobolt térdein, fejét a falnak döntötte és lehunyt szemekkel relaxált, miközben Liam a földön ült és Xbox-ozott. Szem forgatva sóhajtottam fel, mikor éljenezve ugrott fel. Pár nappal ezelőtt még azt ecsetelte, mennyire felesleges az öltözőben Xboxot és LCD tévét tartani és lám lám… kevesebb mint egy hét múlva a mi Liamünket el sem lehet robbantani a tévé elől.

Louis a szoba másik végében fel és alá járkált, miközben Eleanorral beszélt telefonon már vagy fél órája. Egy pillanatra szemei felém tévedtek és mikor észrevette, hogy én is őt nézem, rám mosolygott, majd sarkon fordult és folytatta végeláthatatlan sétáját.

És ott volt Harry. A szobaajtóban állt, éppen Prestonon nevetve, ahogy már megint bosszankodva szidja őt. Szemeim végigsiklottak testének minden apró részletén, és mikor már arra eszméltem fel, hogy arcán már csak egy apró mosoly van és éppen felém sétált, letettem a kezemből az ecsetet és ellöktem magam az asztaltól. Próbáltam felvenni a legérzelemmentesebb arckifejezésemet, ami inkább egy furcsa grimasznak volt mondható. Mély lélegzetet vettem és egy nagyot nyeltem, mikor leült a székbe. Szemei egész végig rajtam pihentek, én pedig remegő kezekkel nyúltam a hajlakk után.

-Szóval… hogy tetszik eddig Belfastban?- szemeim elkerekedtek, mikor mély hangja megtörte a köztünk már olyan régen felépült csendet. Zöld szemei a tükrön keresztül fürkésztek engem és vártak a válaszomra.

Meglepve köszörültem meg torkomat és remegő ujjaim közé vettem ismét egy kósza tincset, amit a lakkal a kellő helyére igazítottam.

-Jól…- nyögtem ki végül, nagyot bólintva. Szemem sarkából a tükörbe néztem, ahol egy visszafogott mosollyal nézett rám.- Niall pár napja körbevezetett a városban.- mosolyodtam el halványan és lenyeltem a torkomban keletkezett gombócot.

Mi a franc történik? Tényleg mosolyogva beszélgetünk egymással?

De persze ahogy kiejtettem Niall nevét a számon, képzeletben jól homlokon vágtam magam. Legutoljára pont miatta üvöltözött velem, én pedig vidáman mosolyogva mesélem neki, hogy városnézésre vitt. Hülye, hülye, hülye…

-Igen… az ír területek kérdés nélkül Niall szakterületei.- kuncogott halkan. A szívem óriásit dobbant és éreztem ahogy a tenyerem izzadni kezd, miközben hajába túrtam és igazítottam rajta. Mély és rekedtes nevetése libabőrt csalt szinte mindenhová a bőrömön.

Egy mosolyt erőltettem én is arcomra és tovább csináltam a haját. Fogalmam sem volt, mit is mondhatnék neki, egyre inkább csak a hasamban növekvő kisbabára tudtam gondolni és arra, hogy mennyire hiányzott már Harry parfümjének illata.

-És… melyik városra vagy a legjobban kíváncsi?- vonta fel szemöldökét és ismét rám nézett a tükrön keresztül.

-Jó jó, megértem, hogy össze vagy zavarodva, de most az a legfontosabb, hogy le vagy fogyva. És nem lenne szabad fogynod.- rázta a fejét hevesen Eleanor miközben a folyosón sétáltunk.

-Nem fogytam!- védekeztem egyből, Eleanor pedig szúrós szemekkel nézett rám.

-Pihentél? Mondd, hogy nem stresszeltél és messziről kerülted a kávét és a cigit is!- fordult felém és ugyanabban a pillanatban értünk a nézőtérre. A fiúk a színpadon álltak és próbáltak, mi pedig egyre közelebb haladtunk feléjük.

-Minden rendben Eleanor, velem is és a babával is.- nyugtatgattam.

-És mikor mondod el neki?- kérdezte halkan, szemével egy pillanatra Harryre pillantott majd vissza rám. Alig pár lépésre álltunk már csak tőlük, de lehetetlen volt, hogy halljanak minket a mikrofonpróba közben.

-Nem is tudom…- vakartam meg karomat és elhúztam a számat. Szemeim Harryre tévedtek, pont mint Elnek, annyi különbséggel, hogy a mi tekintetünk egy másodperc töredékére összetalálkozott és nem tudtam figyelmen kívül hagyni a mosolyát, ami utána még szélesebb lett.

-Az az ötlete támadt, hogy el sem árulja neki.- kapcsolódott bele a beszélgetésbe Niall is. A színpad szélén ült, lábait lógatva. Mikrofonját a kezében szorongatta, apró mosollyal arcán, szemei mégis dorgálva nézték arcomat.

-Ne hallgatózz!- léptem egyet felé és vállon boxoltam. Hangosan felnevetett a gyenge ütéstől, és hirtelen éreztem Harry égető pillantását a bőrömön. Halványan mosolyogtam továbbra is, miközben Eleanor és Niall épp rólam folytattak beszélgetést.

-Nem teheted ezt!- emelte fel hangját Eleanor, de odafigyelt arra, hogy a fiúk a színpadon meg se halljanak minket.

-De, igen. És meg is teszem.- válaszoltam lassan és kimérten bólintottam. Tekintetemet Niall és Eleanor között járattam, akik rosszallóan rázták fejüket.

-Ez fontos dolog, te pedig kirekeszted az egész életedből.- ingatta fejét Eleanor.

-Okkal rekesztem ki, és ezt mindketten tudjátok!- suttogtam idegesen és akaratom ellenére is bevillant Harry arca, ahogy nevetve néz a szemembe, majd azt mondja, hogy szánalmas vagyok. Hiába beszélgettünk az utóbbi pár napban… egyre nehezebb volt elsiklani a régi vitáink felett, amik egyre inkább csak gyarapodtak, szinte megfojtva engem.

Mielőtt még bármit szólhattak volna, gyorsan órámra pillantottam, ami lassan egy órát mutatott.

-Fél óra múlva ott kell lennem a lakásnál, akkor elkísérsz?- kérdeztem Eleanortól immáron már higgadtan. Nagyot sóhajtott és a földet nézve bólintott.

Mindketten elköszöntünk Nialltől, majd integettünk a fiúknak és elindultunk a kijárat felé.

-Ne hagyd neki, hogy megvegye a lakást!- kiabált utánunk Niall és mikor visszanéztem szúrós szemekkel a vállam fölött, mind az öt szempár rajtunk pihent. Harry égető pillantását most sem tudtam elkerülni.

-Megteszek minden tőlem telhetőt!- kiabálta vissza dalolva és mosolyogva El, majd tovább sétáltunk.

*

Eleanor csendben ült a kanapén, az ablakkal szemben. Kíváncsian figyelte minden mozdulatomat, miközben én már vagy ezredszerre futtattam végig szemeimet a juhar parkettán, a krémszínű falakon és a stílusosan berendezett nappalin ahol leginkább a bézs és krémszínek uralkodtak. Nyugodt volt, tökéletes, tágas és rengeteg fény áradt be az ablakokon amik a padlótól a mennyezetig értek. De mégsem éreztem otthon magam, valami hiányzott.

És tudtam pontosan, hogy mi volt az.

-Szóval, mit gondolnak?- kérdezte mély hangján az ingatlanügynök. Mosolyogva pillantottam rá, az ablaktól pár lépésre állt.

Eleanorral összenéztünk, majd mielőtt válaszoltam volna ismét körülnéztem, szemeim a konyha felé is eltévedtek, amibe kifejezetten beleszerettem már az első pillanatban, ahogy megláttam.

-Imádom.- mosolyodtam el végül, és az ingatlanosra néztem aki viszonozta mosolyomat. Egy részem bizonytalan volt, de a másik tudta nagyon jól, hogy a lakás tökéletes és az árak is megfizethetőek.

-Effy…- suttogta Eleanor és felkelt a kanapéról.- Egy pillanatra négyszemközt hagyna minket?- kérdezte a férfitől, aki bólintott és a konyha irányába sétált.

Eleanor mindkét kezét vállaimra tette és egyenesen a szemembe nézett.

-Tudom, mire készülsz.- sóhajtott fel szomorúan, mégis egy apró mosoly bujkált szája szélén.- És igen, gyönyörű a lakás… de ne írd ma alá a papírokat. Aludj rá legalább egyet.- nézett rám kérlelve.

-Azt hittem, lebeszélsz róla. mosolyogtam.

Halkan felnevetve bólintott és elengedte vállaimat. Megpördült, hogy még egyszer szemügyre vehesse a nappalit.

-Bármennyire is szomorú ezt mondani, de tökéletesen illik hozzád itt minden.- vont vállat.

-És három saroknyira van a lakásodtól.- mutattam rá a lehető legjobb dologra.

-Pontosan.- nevetett halkan.

Pár perccel később, miután megvitattuk, milyen szép a kilátás – ami mellesleg a folyóra nézett -, visszajött az ingatlanos. Megbeszéltünk egy jövő heti találkozót, ami az utolsó időpont. Sajnos nem én voltam az egyetlen, aki első látásra beleszeretett a lakásba, úgyhogy sok gondolkodási időm nem maradt.

-A kedvenc kávézóm pár utcányira van innen, és ha majd este látod a parkot… ah, gyönyörűek a fények éjjel!- áradozott Eleanor, miközben a parkban sétáltunk.

Napok óta most először éreztem azt, hogy végre elfogadta a döntésemet. És ez borzasztóan jól esett.

-Oh, ezt majdnem el is felejtettem.- túrt bele a táskájába, mikor már egy padon ültünk és szinte a semmiről beszélgettünk legalább egy órája. Kezét kihúzta a táskából, ujjai között egy vékony, hófehér boríték pihent.- Haley mondta, hogy te kérted, hogy hozzam el.- magyarázta és felém nyújtotta a levelet.

Tényleg nem volt rajta se bélyeg, se feladó, csak a nevem… és az ismerős kézírás.

Elvettem Eltől a borítékot és csendben olvastam el ezerszer, újra és újra a nevemet rajta.

-Szerintem mindketten tudjuk, kitől kaptad.- suttogta El. Egy pillanatra felé kaptam a fejemet. Halványan elmosolyodott és felkelt a padról. Táskáját a vállára kapta és megállt velem szemben.- A szállodában megvárlak. Jobb, ha egyedül olvasod el.- mosolygott még utoljára és intett egyet én pedig bólintottam és egyből visszavezettem tekintetem az ismerős betűkre.

Mély lélegzetet vettem, majd remegve fújtam ki a levegőt. A szívem a torkomban dobogott, az ujjaim hihetetlenül remegtek. Nem tudom, mennyi ideig nézhettem farkasszemet a saját nevemmel, vagy hogy hány kérdés suhant át az agyamon. Minden egyes porcikám félt felszakítani a vékony papírt. Rettegtem a soroktól, amik rám vártak valószínűleg már hónapok óta. De aztán vettem a bátorságot és megtettem. Egy bizonytalan mozdulattal felszakítottam a borítékot és kiszedtem a lapot belőle. Óvatosan kinyitottam a félbehajtott papírt és ismét mély lélegzetet vettem, majd szememet az első sorra vezettem.

Elizabeth…

Hahaha :)

És elértünk ide is, a következő fejezetben végre benne lesz az egész levél.. :) 

Köszönöm szépen a 3 komit az előző részhez, a plusz feliratkozókat itt is és bloglovinon is! És természetesen a több, mint 40.000 oldalmegjelenítést is! Imádlak titeket! :)