39. Fejezet - "Elkezdhetnél továbblépni"

Kellemes illat csapta meg az orromat, mikor kinyitottam a bejárati ajtót és besétáltunk a lakásomba. Az otthon melegsége és nyugtató érzése átjárta a testemet és egyből nyugodtabbnak éreztem magam. És bár csak tegnap estefelé hagytam el az apró kis lakásomat, mégis éveknek tűnt az azóta eltelt idő.

A kulcsomat a szekrényre tettem és miután levettük a kabátunkat a nappaliba sétáltunk. Eleanor reflexszerűen nézett körbe, orrát egy kissé felhúzva. Szemét forgatva állt meg a dohányzó asztal mellett, amin középen ott hevert egy hamutartó, benne néhány csikkel.

-Ez mégis micsoda?- kért számon egyből, anyai szigorral a hangjában. Tudtomon kívül húztam össze magam egy pillanatra hangja hallatán miközben végigpásztáztam szemeimmel a szobát.

-Néha rágyújtok.- vontam meg a vállam.

-Effy…- húzta el a száját és kételkedve jártatta szemét köztem és a hamutartó között.

-Nem nagy dolog, tényleg.- mosolyodtam el halványan.- Egy-két szál itthon, vagy néha Zaynnel ha beszélgetünk.- rántottam meg a vállam ismét.

-Csak nem akarom, hogy olyan dolgokat csinálj, amiket később megbánhatsz, csak mert most… tudod.- aggódva kémlelte arcomat, pont mint Zayn reggel.

-Tudom.- feleltem csendesen és bólintottam egyet.

Pár másodpercig csendben álltunk a nappaliban. Eleanor a földet nézte és határozottan látszott rajta, hogy egy kissé kényelmetlenül érzi magát. Nem csodálom, önmagában a jelenlétem kellemetlen lehet az utóbbi időben és az előbbi párbeszédünk sem könnyített sokat a helyzeten.

-Mit gondolsz, Niall hány napra gondolt pontosan?- kérdeztem egy félig őszinte mosolyt varázsolva arcomra és a háló felé irányítottam lépteimet. A szemem sarkából láttam, hogy Eleanor fellélegezve ült le a kanapéra és felnevetett.

-Ha rajta múlna, szerintem örökre bezárna téged abba az óriási házba.- nevetett tovább.

-Akkor nem csak én gondolom így!- válaszoltam hangosabban, nevetve.

Kinyitottam a szekrényemet és a megfelelő táska után kutattam, amibe kellő mennyiségű ruha fér be.

-Csak törődik veled, Effy.- szólt egy kicsit komolyabb éllel a hangjában, de még mindig szórakozottnak tűnt.- Hé, villog az üzenetrögzítőd! Meg akarod hallgatni?- kérdezte, miközben én már a szekrény előtt térdeltem és a fél táskagyűjteményem már a hátam mögött volt egy kupacban.

-Indíthatod!- kiabáltam vissza és megakadt a kezemben az egyik nagyobb méretű fekete válltáskám, amibe talán még én is belefértem volna, ha jól összehúzom magam. A többi táskát hanyag módon visszadobáltam a helyére és becsuktam az ajtót, majd kinyitottam a következőt, amiben a ruhák voltak.

-Önnek két új üzenete van.- szólalt meg a nem túl kellemes női hang, miközben a pólóim közül válogattam. Megszólalt a sípszó, és kezdődött az első üzenet.

-Szia, itt Haley. Ki van kapcsolva a mobilod, de gondolom Niall nem hagyta, hogy ma egyedül maradj otthon. Minden rendben van? Kérlek, hívj fel ha hazaértél!- sípszó jelezte a végét, én pedig halványan elmosolyodtam a szokatlan komolyságon, ami Haleyből tükröződött. Ritkák az ilyen pillanatok tőle.

Néhány pólót és kötött pulóvert beraktam a táskámba és már a nadrágok között kutakodtam mikor megszólalt a következő sípszó.

-Hey, próbáltalak hívni mobilon, de ki vagy kapcsolva.- szólalt meg az ismerős, mély hang amit egy millió közül is felismernék. A szívem megállt egyből és mozdulni se bírtam.- Gondoltam, felhívlak itt, de nem vetted fel, úgyhogy gondolom nem vagy otthon. Vagy csak nem akarsz velem beszélni.- mély sóhaj hagyta el a száját és láttam magam előtt, ahogy beletúr a hajába az idegességtől. Zavarában elnevette magát és folytatta.- Szóval… öhm… Csak annyit akartam, hogy sajnálom.- a hangja mély volt és lassú ahogy beszélt. Ajkaimat összeszorítottam az utána következő hosszú csönd közben és hallgattam a légzését, amit még a hálóban is ugyanúgy lehetett hallani.- Szia Effy.- és megszólalt a fülsüketítő sípszó, ami egyből visszarángatott a valóságba.

Lehunytam a szemeimet és mély lélegzetet vettem, elnyelve a feltörni kívánkozó könnyeimet. Mikor kinyitottam a szemeimet, Eleanor az ajtóban állt a falnak támaszkodva, keresztbetett karokkal és óvatosan figyelte minden rezdülésemet.

-Effy…- halkan beszélt, de mielőtt bármit is mondhatott volna, vagy mielőtt a lelkemre kötötte volna, hogy beszéljek vele, a szavába vágtam.

Kezemmel automatikusan töröltem le arcomról a makacs könnycseppeket és szipogva elmosolyodtam. Még én is meglepődtem rajta, milyen könnyen ment.

-Nem tudom eldönteni, melyiket vállasszam.- mély sóhaj hagyta el a számat és elnevettem magam, amit leginkább a kínos helyzet váltott ki belőlem. Eleanor felé mutattam a két nadrágot, mire ő fejét rázva lépett be a szobába, ellökve magát a faltól.

-Rakd el mindkettőt.- megvonta vállát és csatlakozott hozzám.

***

A napok csigalassúsággal teltek.

Minden reggel ugyanúgy kezdődött. A fiúk egy órányi hangoskodás után elmentek próbálni a közeledő turnéra, aminek a kezdő koncertje lassan itt volt. Kerültek minden ezzel kapcsolatos beszélgetést, ha megkérdeztem tőlük késő délután, hogy hogy sikerült, egyszerű és tömör válaszokkal lezárták a témát.

Persze mindenki tudta, hogy részt veszek én is a turnén, így egyszer elkerülhetetlen lesz, hogy én is találkozzak Harryvel. Mert a kínos csönd, ami akárhányszor ott volt a levegőben, akárhányszor elindultak reggel és hazaértek késő délután vagy este alátámasztotta, hogy leginkább ez aggasztotta őket. Nem tudták, hogy kezeljék a helyzetet.

Még én magam se tudtam, hogy fogom kibírni.

A mai reggel is ugyanúgy indult. Miután Louis hangosan becsapta maga mögött a bejárati ajtót egyedül maradtam a nappaliban a bögre kávémmal és a tévével, amiben ismét egy értelmetlen műsor ment. Az eső odakint szakadt, immáron a második napja megállás nélkül. Minden szürke és hideg volt odakinn, így nem is bántam, hogy ma nem volt semmi elintéznivalóm.

A tévét kapcsolgatva kortyolgattam a kávémat, ami időközben már kezdett kihűlni. A telefonom hangos rezgésbe kezdett a dohányzóasztalon. Összerezzentem a zaj hallatán és szemeim egyből a kijelzőre meredtek, ahol Haley neve díszelgett. Ráérő mozdulatokkal nyúltam a telefonért, és ujjamat végighúztam a kijelzőn majd a fülemhez emeltem.

-Szia.- köszöntem reggeli rekedtes hangomon.

-Végre, hogy felvetted!- Haley drámaian felsóhajtott, mire én szem forgatva igazgattam el bögrémet a kezemben.

-Én is örülök, hogy hallhatom a hangod!- horkantam fel.

-Kezd visszatérni a régi éned, ez tetszik.- jött a már jól ismert nevetés a túloldalról, mire én is elmosolyodtam.

-Térj a lényegre, Haley.- fejemet hátradöntöttem a kanapé háttámlájának és bögrémet figyeltem.

-Csak egy aprócska kis szívességet szeretnék…

-Hát persze, hogy azt.- vágtam közbe cinikusan egy széles vigyorral arcomon.

-Ne vágj a szavamba!- csattant fel, de hangja szórakozott volt.- Szóval, lesz egy buli a hétvégén, amire meghívott az a helyes pultos srác a…

-A lényeget, Haley.- vágtam ismét a szavába unottan és szemeim a plafonra meredtek. Néha teljesen kiborít.

-Tegnap vettem egy fekete bőr ruhát amihez tökéletesen passzolna az a táskád, amivel Holmes Chapelből jöttél haza. Azt hiszem még New Yorkban vetted.- ecsetelte a terveit, mire bólintottam. Fogalmam se volt róla, miről beszél.

-Milyen táska?- értetlenkedtem szemöldök ráncolva.

-Ahh, az a fekete Givenchy táska, amibe egyből beleszerettem ahogy megláttam. Az a táska.- szinte láttam magam előtt ahogy a szemei szikrákat szórnak, közben mégis ábrándozva gondol a táskára.

-Szolgáld ki magad.- vontam meg a vállam és belekortyoltam a kávémba, ami most már teljesen hideg lett. Fintorogva nyeltem le és egyből le is tettem a bögrét az asztalra. Rémes íze volt.

-Megtenném, de tudod… nincs már kulcsom a lakásodhoz.- válaszolta kínosan, mire én legszívesebben jól képen töröltem volna magam.

A kulcs még mindig Harrynél volt.

-Öhhm… nem tudom, mikor tudok elmenni érte, vagy…- nem tudtam értelmesen beszélni, ahogy szépen lassan a fejembe kúszott Harry arca, a göndör haja és azok az átkozott zöld szemei.

-Effy, ideje lenne… lezárni a dolgokat. Vissza kell kérned tőle. Ezzel végleg pontot tehetnél a dolog végére és elkezdhetnél továbblépni.- hangja csendes és óvatos volt, ahogy beszélt.

Ajkaimat összeszorítottam és próbáltam elhinni, hogy igaza van, hogy ezt kell tennem. De még nem tudtam. Még képtelen voltam rajta túllépni. Kétlem, hogy valaha képes is leszek rá.

De vannak dolgok, amiket muszáj megtennem… és ez is azok közé tartozott.

-Rendben, este visszahívlak és megbeszéljük, hogy mikor találkozunk.- szinte már suttogtam, olyan halkan beszéltem.

-Oké, szia.- köszönt el egyből, majd utána én is és kinyomtam a telefont.

Miután beszéltem Haleyvel elpakoltam a konyhában és a nappaliban majd vettem egy gyors és frissítő zuhanyt. Közben hiába próbáltam kiverni a fejemből az elkerülhetetlen találkozást Harryvel… minden hiába volt. Csak húzni tudtam volna az időt, de azzal csak magamnak ártottam volna és szépen lassan beleőrültem volna a saját gondolataimba.

Egy fekete farmert húztam fel egy fehér trikóval, majd magamra kaptam az egyik szürke kötött pulóveremet, ami a kelleténél kicsit jobban lógott rajtam, de nem igazán érdekelt. A hajamat kifésültem és kibontva hagytam, épphogy csak használtam egy kevés sminket.

A lépcsőn lépdeltem lefelé mikor kinyílt a bejárati ajtó és hangos szitkozódások közepette csapta is be az a személy az ajtót.

-Oh, te itthon vagy?- kérdezte meglepetten Eleanor, miközben elázott göndör tincseit igazgatta még mindig magában bosszankodva.

-Igen.- léptem le az utolsó lépcsőfokról is és a korlátnak támaszkodtam.- Natalie rosszul lett reggel és lefújták a fotózást.

-Gondolom.- kuncogott El, és a falon lógó tükörből nézett vissza rám mosolyogva.- Tegnap este ott volt a Funky Buddhában Liammel és…- hirtelen ijedt arcot vágott, és lesütötte szemeit.- És… Daniellel.- nyögte ki végül és haját is pont ezzel egy időben fejezte be. Megpördült, így már tényleg velem szemben állt és zavartan mosolygott rám.

-Nem is tudtam, hogy Danielle Londonban van.- ráncoltam a homlokomat.

-Oh, tudod csak beugrott, néha összefutnak Liammel.- vonta meg vállát.- Hova készülsz?- terelte el a szót és látszott rajta, hogy valami miatt feszült volt.

-Sétálni, talán beugrok valahová kávézni is. Te mi járatban vagy itt?- kíváncsiskodtam egy halvány mosoly kíséretében, aminek hatására látszólag lenyugodott. Kikerekedett szemekkel nézett körbe, mintha csak most csöppent volna vissza a valóságba és eszébe jutott, miért is van itt.

-Louis kért meg, hogy ugorjak be néhány cuccáért. Ma este nálam alszik és reggel nem volt ideje összepakolni.- mosolygott és elindult az emeletre de a lépcső felénél megállt és visszanézett rám.- Nincs kedved benézni a próbára?- kérdezte félve, mire én egy pillanatra lefagytam.

A kulcs… Jobb lenne minél előbb túlesni a létező legkínosabb pillanaton és visszakérni Harrytől a kulcsot. A lakásom kulcsát, ahol pár percnél képtelen vagyok többet eltölteni, mióta minden csak rá emlékeztet azon az átkozott helyen. A mi lakásunk kulcsát… mert minden apró dolog ott történt, amitől minden pillanatban egyre jobban beleszerettem.

-Oké.- válaszoltam elvékonyodott hangon és szinte már kétségbeesetten. Eleanor boldogan bólintott és felsietett Louis szobájába.

Eleanor halkan bosszankodott a szakadó eső miatt egész úton, egészen az arénáig. A dugó, amibe sikeresen belekerültünk egy cseppet sem segített a rózsás kedvén. Halkan nevetgélve hallgattam a szitkozódásait és figyeltem az utcákat, míg nem odaértünk az O2 Arénához. Az egész parkoló el volt kerítve, óriási buszok álltak az épület körül és mindenhol csak az ismerős és ismeretlen biztonsági őröket lehetett látni.

Miután kiszálltunk az autóból a bejárathoz sétáltunk ahol Preston mosolyogva engedett be minket, boldogan megjegyezve, hogy jó végre újra látni engem. Mosolyogva viszonoztam a gesztusát majd összezsugorodott gyomorral és a fülemben lüktető szívemmel sétáltam Eleanor után, aki már otthonosan mozgott az épületben.

Mikor beértünk, a banda éppen az egyik számot gyakorolta a már félig felállított színpadon. Néhány ember éppen a fény effekteken munkálkodott, ami által különböző színekben úszott az egész színpad.

Eleanor a sorok közé húzott a csuklómnál fogva és az első sorok között leült majd maga mellé tette a táskát, amiben Louis ruhái voltak. A szemeim újra és újra járták körbe az arénát, elképedve azon, hogy mennyi embernek is fognak majd kevesebb mint egy hónap múlva koncertet adni. Eleanor lerántott a mellette lévő ülésre, szemei el sem hagyták a színpadon fel-le rohangáló Louist. Követtem pillantását és akkor láttam meg őt.

Sportcipőben volt, amit minden egyes alkalommal megmosolyogtam, mert annyira szokatlan volt a csizmái nélkül látni őt. Fekete farmer és egy sötétkék kötött pulóver volt rajta, göndör fürtjeit eltakarta a narancssárga sapka amit lazán a fejére húzott. Mikrofonnal a kezében futott fel a lépcsőn, levakarhatatlan mosollyal az arcán. Teljesen más volt, mint pár napja, mikor legutoljára találkoztunk. Most volt önmaga, és ezt az üzenetrögzítőmön hagyott üzenete is alátámasztotta.

Vagy csak nem akarsz velem beszélni… Szóval… öhm… Csak annyit akartam, hogy sajnálom.

Ahogy őt néztem a színpadon, egyszerűen képtelen voltam kiverni azokat a szavakat a fejemből, és az érzést, amit kiváltott belőlem. A szívem minden egyes pillanatban meghasadt, ahogy elképzeltem magam előtt, telefonnal a kezében, keresve a megfelelő szavakat.

Vagy csak nem akarsz velem beszélni… Szóval… öhm… Csak annyit akartam, hogy sajnálom.

Szemeimmel végigkövettem, ahogy lefut a lépcsőn, és szájához emelve a mikrofont néz fel, egyenesen felénk. És akkor, abban a pillanatban megállt az idő és forgott minden körülöttem, ahogy zöld szemei az enyémekbe mélyedtek.

Nagyon szépen köszönöm a komikat és az új feliratkozókat! Nagyon jól esik, hogy egyre több olvasója van a blognak!

Igyekszem a következő részt még a héten hozni, addig is jó olvasgatást mindenkinek :)

És kérlek, írjátok le a véleményeteket!