2014. március 17., hétfő

37. Fejezet - "Eltűnt"






A jéghideg beton már sértette a lábaimat, ahogy tanácstalanul térdeltem a földön, ölemben Willel, aki laposakat pislogva figyelte arcomat. Az ujjaim elzsibbadtak a hidegtől, de mégis töretlenül simítottam végig újra és újra sebes és véres arcán aminek hatására lustán elmosolyodott.
-Mit csináljunk? Nem kéne mentőt hívni?- a torkom kiszáradt a sírástól és a hangom megremegett. A szemeim befátyolosodtak a könnyektől amik újra készültek feltörni ahogy Niallre néztem. Szemeivel követte Louisékat, egészen a parkoló végig, majd rám nézett.
-Nem kell.- Will hangja gyengén szólt az ölemből.
Szemeim ismét Will arcára tévedtek, alaposan megvizsgálva minden egyes sebét. Az orrából vér folyt, a szeme már most feldagadt, és másodpercenként kezdett egyre sötétebb árnyalatot felvenni a bőre. A száján és a szemöldökénél a bőre felrepedt, az arcát több helyen is vér borította.
A fejemben káosz uralkodott, próbáltam odafigyelni arra, amit Niall és Zayn beszélnek, de képtelen voltam. A testemet még mindig átjárta a pánik és az egyedüli dolog amire gondolni tudtam, az volt, hogy minél előbb juttassuk el innen Willt.
-Elmegyek az autóért.- Zayn már sarkon is fordult, Niall pedig leguggolt mellém és Will mellé közben Liam eltűnt a club ajtaja mögött és sietős léptekkel indult meg a tömegben. Valószínűleg a cuccainkért megy be, amikről meg is feledkeztem.
Niall meleg keze végigsimított jéghideg vállamon. Ettől az apró gesztustól annyira megijedtem, hogy megugrottam, de töretlenül simítottam végig újra és újra Will haját megnyugtatásként. Bár nem tudom, melyikünket nyugtatta le jobban a monoton mozdulatsorom.
-Jól vagy?- Niall hangja egészen közelről jött és csak pár perc elteltével jöttem rá, hogy a kérdését nekem szánta.
Ahogy tekintetemet arcára vezettem a könnyek ismét marni kezdték a szemeimet. A gondolataim teljesen lezsibbasztottak, egy szó sem jött ki a torkomon, így hát minden lelkierőmet összeszedve bólintottam. Niall keze ismét végigsimított fedetlen karomon és pont ugyanebben a pillanatban állt meg mellettünk Zayn is az autóval.
Ahogy hallottam a kocsi ajtajának a csapódását, egyszeriben minden elhomályosult, csak egy-két képfoszlányt fogtam fel abból, ami körülöttem történt. Zayn és Niall óvatosan vették fel az ölemből Willt, és támogatták be az autó hátsó ülésére. Liam karjai óvatosan kúsztak körém és emeltek fel a földről. Még sose éreztem magam ennyire erőtlennek, a kétségbeesettség még nagyobb súlyt nyomott az elgyengült testemen és a pánik lezsibbasztotta mindenemet. Egy roncs voltam, akárcsak Will.
Liam segített beszállni az anyósülésre, még magam sem tudom, hogy sikerült az oldalán megtennem azt a pár lépést az autóig. A kabátomat óvatosan rám terítette, és egy halvány, mégis szívmelengető mosollyal nézett rám, mielőtt becsukta az ajtót, és beszállt hátra. Mikor becsukódott az összes ajtó, a motor felhördült és én elmerültem a sötétségben.

*

A kezeim remegve emelték a számhoz a bögrét, amiben forró tea volt. Csendben ültem a konyhában, szemeimmel fél percenként Willt néztem, ahogy már megtisztított és lefertőtlenített sebekkel és kék-zöld foltokkal az arcán aludt a kanapén. Liam és Zayn a tévét nézték, bár tudtam jól, hogy szívesebben aludnának már fenn az emeleten. De valamiért ők is szükségét érezték annak, hogy a közelemben legyenek. Akárcsak Niall, aki mellettem ült a könyhaasztalnál.
Ahogy belekortyoltam a bögrébe, a forró tea egy pillanatra lenyugtatta a torkomat, de a következő másodpercben megint olyan érzésem volt, mintha borotvapengék karcolták volna akárhányszor csak ki-be lélegeztem. Visszatettem a bögrét az asztalra, és Niall szemeibe néztem.
-Ha szeretnél fürdeni, tudod már az irányt.- mosolyodott el, és az emeletre vezető lépcső felé mutatott.
Egy részem örült neki, hogy a fiúk házába jöttünk… Viszont másfelől görcsbe rándult a gyomrom, akárhányszor csak eszembe jutott minden pillanat, amit Harryvel töltöttem ebben az óriási házban.
-Ez szükségtelen, haza is…- még mielőtt belekezdtem volna a kellemetlen magyarázkodásomba, Niall a szavamba vágott.
-Szó sem lehet róla, hogy haza mész. Ma este biztosan nem.- hevesen rázta fejét, arca komolyságról árulkodott és keze óvatosan megszorította enyémet.
A szívem jelenleg apró szilánkokban hevert a mellkasomban, Niall mégis képes volt megmelengetni és begyógyítani néhány sebemet egyetlen apró gesztusával.
-Köszönöm.- hangom elcsuklott, és teljesen ismeretlenként csengett. Még egyszer utoljára végigsimított hüvelykujjával kézfejemen és elengedett. Óvatosan keltem fel az asztaltól, nevetségesen fáradtnak éreztem magam, és ahogy teltek a percek, a történtek egyre nehezebb súlyt nyomtak a vállamon.
Lassú léptekkel mentem fel a fürdőbe, a fejem hasogatott ahogy teljesen kiszállt belőlem az alkohol. A fény égette a szememet a fürdőben, a hófehér csempe pedig egy cseppet sem segített a helyzetemen mikor becsuktam magam mögött a fürdő ajtaját és pár percig hátamat neki támasztva néztem farkasszemet a tükörképemmel.
Egy hangos sóhaj hagyta el a számat és lassan kihámoztam magam a ruhából, és a fehérneműből. A mosdó melletti szekrényre már oda volt készítve egy póló és egy melegítőnadrág. Ismerős volt, de jelen pillanatban hiába törtem volna a fejemet azon, hogy kihez tartoznak a ruhadarabok, úgysem jártam volna sikerrel.
Mielőtt beálltam volna a zuhany alá megeresztettem a vizet, hogy biztos ami biztos tűzforró legyen, mire beállok alá. Pár másodperc elteltével beléptem a forró víz alá, de a jóleső érzés, amit vártam a forró zuhanyomtól, nem jött. Homlokomat a hideg csempének döntöttem, miközben a víz a hajamon keresztül folyt végig az egész testemen, felmelegítve a bőrömet.
Bármennyire is vágytam arra, hogy elfelejtsem azokat a zöld szemeket, amik ma este először idegennek tűntek… Nem tudtam. Minden egyes porcikám belefájdult az emlékekbe és szépen lassan megtörtem.
A Harry, akit megismertem és szerettem… eltűnt.
Hallottam a pletykákat az utóbbi két hétben a nő ügyeiről és a bulikról amiken teljesen részegen jelent meg mindig, de minden erőmmel védtem őt. Bár mind tanácstalanok voltunk a viselkedésének okát illetően én hittem benne, hogy ő a régi és minden csak rossz híresztelés.
De tévedtem. Abban a pillanatban tudtam, mikor rám nézett a clubban és elrángatta Willt. A harag és ridegség ami végig ott volt az arcán tisztázott minden kételyt. És ha eddig azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem lehet, ennél jobban már nem törheti össze az amúgy is összetört szívemet, megtette.
Még vagy negyed órát álltam a zuhany alatt, mikor rájöttem, hogy egy egyszerű zuhany nem fog kizökkenteni a jelenlegi állapotomból. Csalódottan zártam el a vizet és miután megtörölköztem, belebújtam a meleg ruhákba. A levetett cuccaimat bedobtam a szennyes kosárba és elindultam az alsó szintre, hogy jó éjt kívánjak a fiúknak. Ahogy lépdeltem le a lépcsőn Louis hangját hallottam meg, ahogy halkan beszélt a többiekkel, valószínűleg a konyhában. A lépteimet halkabbra vettem majd a lépcső alján megálltam és teljesen a falhoz simulva, lélegzet visszafojtva hallgattam, miről beszélnek.
-Teljesen kifordult önmagából, nem volt hajlandó végighallgatni, csak kiabált.- Louis hangja tanácstalan és kétségbeesett volt. A szívem szinte belesajdult a gondolatba, hogy a legjobb barátja így viselkedi vele. Mindenkivel.
-De mégis miért verte el Willt?- tette fel a kérdést Zayn, ami mindenkit foglalkoztatott. Pár percig néma csend volt az egész házban, szinte hallottam a szívem gyenge vergődését a mellkasomban.
-Nem tudom, sok szar történt velük régen… Meglátta, ahogy Effyvel táncol és szerintem most telt be a pohár.- találgatott Louis.
Annyi hónap után, annyi kérdés és üres válasz után reménykedtem benne, hogy most talán megtudhatom, mégis mi történt Will és Harry között. De ahogy felcsillant a reményem, olyan hamar aludt is el, ahogy a beszélgetésük teljesen másik irányba sodródott, ismét válaszok nélkül hagyva engem.
-Jó ötlet volt egyedül hagyni őt éjjel?- kérdezte Liam, kisebb aggodalommal a hangjában.
-Nincs egyedül.- szinte láttam magam előtt, ahogy Louis megrázza a fejét egy fanyar mosollyal az arcán.- Mikor szinte kirugdosott a lakásból, az ajtóban hirtelen ott termett egy lány. Nem tudom, ki lehet, vagy hogy honnan ismeri, de a szándékai egészen szimplának látszottak…
A pulzusom az egekbe szökött és a szívem majdhogynem áttörte a mellkasomat. Mindenem belesajdult a gondolatba, hogy Harry valószínűleg ebben a pillanatban is valaki mással van. A gyomrom felfordult, ahogy elképzeltem, hogy a szavakat, amiket nekem suttogott még nem is olyan régen, most valaki más fülébe mormolja…
A gyomrom megint fordult egyet, a következő pillanatban pedig már ismét a fürdőszobában találtam magam, a hideg fehér csempén ülve, kiadva magamból mindent. Az arcomon megállás nélkül folytak le a sós könnyek, majd miután túlestem a megrázó perceken, alaposan megmostam az arcomat és ismét farkasszemet néztem a tükörképemmel.


Sziasztok!
Először is, sajnálom, hogy ez a rész ilyen lapos lett. Ígérem, a következő részek tartogatnak némi izgalmat, de sajnos a levél megtalálása még odébb van és azt hiszem ennyi elég is lesz a terveim kiteregetéséből :D 
Nagyon szépen köszönöm a díjat, a plusz egy feliratkozót és a két komit ami az előző fejezethez érkezett! 

2 megjegyzés:

  1. Halihoo! Tegnap kezdtem eel olvasni a blogodat, de basszus annyit sirtam rajta, hogy az hihetetlen. Imadom! Remelem, gyorsan hozod a reszt es, hogy Harry es Effy is megvilagosodik. :)) Imadom. :) Tenyleg.
    Vica xx.

    VálaszTörlés
  2. Nem lett lapos..de nagyon szomorú :(

    VálaszTörlés