-És Niall körbe-körbeszaladt a gokart
pályán azt kiabálva, hogy nagy kövér idióta!- nevetett Harry, és vele szemben
ülve én is.- És mikor már az interjút csináltuk, csak egy nagy csattanást
hallottunk, és mikor hátra néztünk, Niall a földön fekve nevetett.- Harry az
asztalra könyökölt, egyik kezével megtámasztva fejét, szemei enyémekbe vésődtek
és képtelen volt abbahagyni a nevetést.
-Istenem, nekiment valaminek?- egy
pillanatra átjárt rajtam az aggodalom, de lelki szemeim előtt láttam az
egészet, amit Harry elmesélt, és pár percig csak Niallen kuncogtam.
-Néha ezekért a pillanatokért megéri ez
az egész felhajtás.- szokásos mosolya ott bujkált szája sarkában, és a tálcán
maradt egy-két sültkrumplit piszkálgatta, majd az egyiket meg is ette. Én a
maradék kólámmal szórakoztam, és körbenéztem. Csak egy idősebb pár volt rajtunk
kívül, egyből az ajtó mellett.
-New York elég nagy, könnyen elveszik
benne az ember. Itt nincs akkora tömeg körülöttetek.- világítottam meg az
itteni tartózkodásuk jó oldalait, közben tovább eszegette sült krumpliját.
Száját elhúzta kijelentésemre, és szélesen elmosolyodott.
-Azt azért nem mondanám… de így jó.-
vont vállat.- Most jó.- suttogta, miközben pillantása elidőzött arcomon, a
pulzusom pedig az egekbe szökött és éreztem, ha tovább vizslat így szemével
teljesen elpirulok.
Telefonja hangos csörgésbe kezdett, és
búgásba. Az asztalon volt, egyből a tálcája mellett. Reflexből pillantottam a
telefon felé, és bár messze voltam, sajnálatos módon így is láttam a nem kívánt
nevet a kijelzőn. Hirtelen hátradőltem, és beleittam a kólámba. Harry viszont
meg sem moccant, hezitálva nézte telefonját, ami rendíthetetlenül csörgött.
-Vedd fel, Harry.- motyogtam, és felvéve
álarcomat, közömbösen néztem rá. Szemei furcsán méregettek, arcán is érdekes
grimasz futott végig, majd kezébe vette telefonját.
-Igen?- hangja most kimért volt a
tegnapihoz képest.- Nem, csak egy baráttal…- szemeimet lesütöttem, és az
asztalra könyököltem. A tálcám sarkát piszkálva próbáltam hozzászoktatni magam
az előbb használt jelzőhöz… Csak egy
baráttal…- Nem, nem kell Taylor! Nem tudom, mikor érek vissza a szállodába,
majd holnap találkozunk!- idegesen tette le telefonját, majd ugyanoda
csúsztatta az asztalon, ahol eddig is volt.
-Szerintem ideje lenne visszamennünk.-
köszörültem meg torkomat, és az asztalnak támaszkodva egyik kezemmel készültem
felállni, de Harry csuklómnál fogva megragadott, és csillogó szemei örökre
belevájták magukat emlékezetembe, ahogy kétségbeesetten nézett rám. Életem
végéig elücsörögtem volna vele itt, beszélgetve, nevetve… nem törődve semmivel
és senkivel. De, mint kiderült az élet nem ilyen egyszerű.
-Maradj még kérlek.- halkan beszélt,
szemei szinte könyörögtek ahogy arcomat fürkészte. Mélyet sóhajtottam, és
visszaültem. Az asztalra könyököltem, és a sült krumplikat rakosgattam sorba a
tálcámon. Harry elcsent egyet, és gyorsan a szájába kapta. Szemei játékosan
csillogtak, arcán az a tipikus kaján vigyor jelent meg. Az ember lélegzete
elállt, ha így látta, és a szíve kihagyott egy ütemet.
*
Másnap reggel Niall utasítására az ő
szobájába mentem, miután felkeltem. A banda összes tagja ott volt, plusz
Eleanor és én. Az egész délelőttünket lustálkodással és tévézéssel töltöttük,
még a szobából se kellett kimozdulni, ha megéheztünk, a fiúk megoldottak
mindent. Ehhez a fajta élethez sose tudnék hozzászokni szerintem.
Fejemet Niall ölében pihentettem, a
kanapén fekve. Niall kapcsolgatta a tévét, és a hajamat piszkálta, miközben én
le-lecsukódó szemekkel néztem a váltakozó műsorokat. Megnyugtató volt a
közelsége, bár a Harryvel töltött pár óra előző éjjel, ahogy az asztal fölött
elbeszélgettük az időt… semmi sem fogható azokhoz a pillanatokhoz. Halványan
elmosolyodtam, ahogy felidéztem az előző este történéseit, és tudatomon kívül
emeltem tekintetemet Harryre, aki nyugtalanul ücsörgött a fotelban, szemét
köztem és Niall között jártatva. Meglepett a viselkedése, határozottan látszott
rajta, hogy nem tetszik neki a szituáció és szinte látszott rajta, hogy úgy
kellett visszafognia magát, hogy ne tegyen semmit. Mivel a féltékenysége
teljesen alaptalan és hiábavaló volt, ugyanúgy feküdtem továbbra is Niall
ölében és tekintetemet megint a tévére függesztettem. Niall keze hajamról a
karomra siklott, amit jólesően fogadtam lehunyt szemekkel. Nem ez volt az első
ilyen alkalom, a viszonyunk pedig határozottan csak baráti, így nem zavartattuk
magunkat, hogy vajon mit gondolnak a többiek. Ők is tudták jól, hogy hogy
gondolunk a másikra.
Ugyanebben a pillanatban hangos
fújtatást hallottam, majd nem sokkal később ajtócsapódást. Szemeim kipattantak,
és a fotel felé emeltem fejem, ahol nemrég még Harry ült, de úgy tűnt, inkább
mérgében bezárkózott a fürdőbe. Bűntudat helyett egy apró mosoly jelent meg
arcomon.
-Hát ebbe meg mi ütött?- kérdezte Louis,
és a fürdő felé fordult ő is értetlen fejet vágva. Felültem a kanapén, Niall
pedig fájdalmas arcot vágva a lábát kezdte fájlalni, ahol eddig a fejem pihent.
Bosszúsan a vállába boxoltam, mire hangosan felnevetett.
-Csak vicceltem, csak vicceltem!- emelte
fel védekezőn kezeit, mikor készültem megint megütni.
-Nem is nehéz a fejem.- fogtam a
fejemet, tanulmányozva nagyságát. Zayn jókat kacarászott rajtunk, Liam pedig a
fürdő felé indult kideríteni Harry problémáját, de kopogtattak az ajtón. Egy
emberként néztünk Niallre.
-Már megint rendeltél?- kérdezte két
oktávval magasabb hangon Eleanor. De nem kellett Niallnek válaszolnia, Liam
kinyitotta az ajtót, és számomra eddig teljesen ismeretlen női hang csendült
fel.
-Hol van?- leginkább egy tűzokádó
sárkányra hasonlított Taylor, mikor betoppant kis társaságunk körébe. Mindenki
kikerekedett szemekkel nézett rá, szegény Liam mögötte állt pár lépéssel.-
Harry, hol vagy?!- kérdezte ismét, mire kinyílt a fürdő ajtó. Harry hanyagul az
ajtónak dőlt, egyik kezével a kilincsbe kapaszkodva. Szemei először rám, majd
Taylorra tévedtek.- Mondd, miért nem vagy képes felvenni a telefont?!
-A srácokkal lógtunk.- vonta meg vállát,
az egyszerű válasz megadása után.
-Ne aggódj, ez mindennapos.- súgta nekem
Niall, kétségbeesett arcom láttán. Halványan elmosolyodtam, ahogy arcára
néztem.
-Tudod mit? Menjünk inkább…- hallottam
Harry ingerült hangját, majd felé kaptam a fejem. Taylor kezét megragadva ment
az ajtó felé, ami pár pillanattal később becsukódott mögöttük. A szobában csak
a tévé halk hangját lehetett hallani, kellett pár másodperc, mire mindenki
felfogta a történteket.
-Ez mégis mi a büdös franc volt?-
kérdezte Louis, majd gyanakodva méregetett engem.
-Semmi közöm hozzájuk.- ráztam meg a
fejem, és hátradőltem a kanapén.
-Megint jóban vagytok, talán történt
valami?- kíváncsiskodott Liam is, és leült a kanapé karfájára. Lassan kezdtem
magam úgy érezni, mintha vallatáson lennék.
-Csak beszélgettünk… Harry már tegnap
éjjel se vette fel neki a telefonját…- magyaráztam, és minél előbb túl akartam
esni ezen a beszélgetésen. Idegesen kezdtem piszkálni körömlakkomat, ami a
másodpercek múlásával kezdett egyre kevesebbet fedni körmömből.
A
Temze partján ültem a kis sétányon, ahová még pár héttel ezelőtt jöttünk el
Harryvel. Ugyanazon a padon ülve vártam rá, ahol azon az éjjelen és csak
kémleltem a várost. Harry pár méterrel odébb autogramot osztogatott, ma nem
voltunk szerencsések és vagy fél óránként megállították bármerre mentünk.
-Most
már csak a tiéd vagyok!- szélesen mosolygott, haja kócosan állt, pont mint
reggel mikor felébredtünk. Szemei csillogtak a boldogságtól, nekem már ez is
elég volt arra, hogy szélesen elmosolyodjak. Szorosan mellém ült a padon, egyik
karjával átkarolt, másikat combomra helyezte, és egészen közel hajolt hozzám.
Orra súrolta enyémet, meleg lélegzete csiklandozta bőrömet ahogy arcomnak
csapódott. Kezem arcára siklott, hüvelykujjammal óvatosan végigsimítottam puha
bőrén, majd kezemet egészen a hajába csúsztattam és göndör tincseivel kezdtem
szórakozni.
-Mit
tennél most? Mi az, amit a legszívesebben csinálnál ebben a pillanatban?-
kérdeztem kíváncsian, miközben annak a határán álltunk, hogy megcsókoljon.
Telefonja csörögni kezdett, mire mérgesen fújtatva elengedte combomat és
kabátzsebébe nyúlt.
-Először
is, kikapcsolom ezt.- nyomta ki gyorsan telefonját, kezét ismét a combomra
helyezte. Végighúzta tenyerét combomon, és egy határozott mozdulattal mindkét
lábamat az ölébe tette. Halkan felnevetett meglepett arcom láttán.- Amúgy
pedig, megcsókolnálak.- ajkai lassan, kínzón értek hozzá enyémekhez egy rövid
csók erejéig. Mikor elhajolt, gonosz vigyor éktelenkedett arcán.
-Harry…
komolyan.- próbáltam komoly fejet vágni, de nem ment. Viszont a kellő hatást
elértem, így normális választ készült adni.
-Az
utóbbi két évben keveset aludtam.- vont vállat.- Néha csak feküdnék, ennék egy
jót, és aludnék.- válaszolta komolyan, mélyen szemeimbe nézve. Lábaimat
kihúztam öléből, és felálltam a padról, majd várakozva néztem rá.- Most mégis
hova mész?- csodálkozva nézett rám, amolyan „most képes lennél itt hagyni?”
nézéssel.
-Haza
megyünk, rendelünk valamit, eszünk és alszunk.- mosolyogtam, mire egy ezer
wattos vigyorral arcán követett engem.
-Szerintem féltékeny Niallre.-
zökkentett ki gondolataim közül Eleanor. Lesütöttem szemeimet, és abbahagytam
körömlakkom kaparászását.
-Talán… Világosan megkért arra, hogy
csak barátok legyünk. Nem hiszem, hogy érdekelné, hogyan viszonyulunk egymáshoz
Niallel.- vontam vállat és miközben beszéltem végignéztem az egész bagázson.
Kételkedve néztek rám, és kezdtem egyre inkább úgy érezni, hogy talán igazuk
van. Hisz én is láttam rajta… talán csak én láttam rajta igazán, mennyire
ideges volt, mikor Niall hozzám ért.
-Mindegy, beszélek vele.- legyintett
Niall, azzal a tipikus laza stílusával, és kezébe vette ismételten a
távirányítót. Ezzel a mozdulatával közölte mindenkivel, hogy a beszélgetésnek
vége. Hangot adott a tévére, miközben én oldalának dőltem, és a képernyőre
meredtem. Egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy csak felfordítom mindenki életét
a jelenlétemmel…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése