2013. december 16., hétfő

22. Fejezet - "Nem tudtam másra figyelni, csak rá"



A bőröndöm hangosan zörgött mögöttem, és a táska, ami az oldalamon lógott egy tonna súlynak tűnt. Lassan lépkedtem a recepció felé, hogy elkérjem a kulcsomat. Louise már mindenről gondoskodott, amiért jelen pillanatban borzasztóan hálás is voltam neki, ugyanis fáradtnak éreztem magam az utazgatástól. Megállítottam magam mellett a bőröndöt, táskámat a pultra tettem, és fáradtan nekidőltem. Egy lélek sem volt odalenn, amitől talán egy kissé csalódott is voltam, de közben azért imádkoztam, hogy ne fussak össze egy bizonyos személlyel…
Az utca zajai egy pillanatra beszűrődtek a hallba, ahogy kinyílt a hátam mögött az ajtó, majd lépteket hallottam. És egy sikolyt. Egy hatalmas sikolyt.
A hang irányába fordultam, és a következő pillanatban Eleanor egy ezer wattos vigyor kíséretében zárt fojtogató ölelésbe.
-Miért nem szóltál, hogy jössz? Egyáltalán mikor jöttél? És hogy hogy?- bombázott kérdéseivel, miközben ujjongva szorongatott magához. Nagyon hiányzott már El, a vidám személyisége, és a folytonos csacsogása. Egy pillanatra jólesően elmosolyodtam szóáradata közepette, és teljesen megfeledkeztem a külvilágról. Karjai engedtek a szorításból, majd elhúzódott tőlem. Ekkor jöttem csak rá, hogy nem vagyunk egyedül. Eleanor mögött pár lépéssel ott álltak a fiúk. Niall ugyanolyan sugárzó mosollyal nézett rám, mint Eleanor, de a többiek se voltak különbek. De Harry sehol sem volt. Persze, miért is lenne itt? Biztosan Taylorral van valahol…
-Tudtam, hogy eljössz!- most Niall zárt szoros ölelésbe, amit lehunyt szemekkel fogadtam. Fejemet mellkasába fúrtam, és pár percig csak így álltunk. Erre a pár percre biztonságban éreztem magam.
-Dolgozni jöttem.- dünnyögtem mellkasába, mire kíváncsian eltolt magától, és arcomat fürkészte.- Louise nem tud veletek lenni a héten, és én vagyok a beugró.- magyaráztam szemforgatva.
-Mi az hogy te vagy a beugró? Mióta csinálsz te ilyet?- értetlenkedett Zayn.
-Veletek leszek a turnén is.- suttogtam alig hallhatóan, mire mind kikerekedett szemekkel néztek rám. Talán nem is ezt a reakciót vártam…
-Hát ez fantasztikus!- kiáltotta el magát Louis. Tehát félreértettem döbbent arckifejezésüket… de legalább Louis gondoskodott arról, hogy ne kelljen tovább várnom a recepciósra. Sipítozó hangjára egyből előkerült, és megállt a pult mögött.
Miközben a fiúk, és Eleanor ujjongtak az eddig eltitkolt hír hallatán, én elkértem a kulcsomat. Együtt mentünk fel az emeletre, mint kiderült Louise arról is gondoskodott, hogy egy szinten legyek mindenkivel. Niall mellett volt az én szobám.
-Nem jössz be egy kicsit?- kérdezte az ajtaja felé mutatva. A többiek már mind elköszöntek tőlem, és megbeszéltük, hogy reggel találkozunk.
-Azt hiszem, inkább lefekszek.- mosolyodtam el fáradtan, mire halványan ő is elmosolyodott, és megölelt. Hiányzott, hogy valaki ilyen közvetlen legyen velem. Jólesően öleltem vissza, és pár pillanatra lehunytam szemeimet. Képes lettem volna állva elaludni.
-Ha bármire szükséged van, itt leszek a szomszédban.- suttogta mosolygós hangon, amit az akcentusa még édesebbé, és szívmelengetőbbé tett.
-Köszönöm.- feleltem, és pár perc múlva elengedtük egymást.
Ásítva dőltem be az ágyba ruhástól, miután bőröndömet és a táskámat csak úgy elhagytam útközben a szobában. Fáradt voltam, és bénított a tudat, hogy Harry itt van valahol. A közelemben van, és nem én vagyok vele, hanem más. A mellkasomban szorító érzéssel még mindig nem tudtam megbarátkozni, de megtanultam együtt élni vele. Szokatlan… sosem gondoltam volna, hogy egy ember így megtudja szerettetni magát velem annak ellenére, hogy még az életet is kitaposta belőlem.

*

Ajtócsapkodásra keltem reggel. Hangosan morogva, és nem a legszebb kifejezéseket használva keltem ki az ágyamból. A telefonomon néztem meg az órát, ami 6:32-t mutatott. Remek, még tudtam volna aludni fél órát. Visszadőltem a párnák közé, és a telefont magam mellé dobtam. Laposakat pislogva figyeltem a plafont, és a folyosóról beszűrődő hangokat hallgattam. Niall nevetése visszhangzott az egész szinten, miközben én hangosat sóhajtva csóváltam meg fejem. Ha találkozok vele, megfojtom.
Szemeimet lehunytam, de ahogy ez megtörtént, ki is pattantak. Niall nevetését egy ismerős, rekedtes hang váltotta fel. Levert a víz, rázott a hideg, a torkomban egy óriási gombóc éktelenkedett, a szívem pedig hevesen kezdett verni. Itt van. A hangjuk kezdett egyre jobban távolodni, miközben jókedvűen beszélgettek, én pedig lassan kikászálódtam az ágyból és próbáltam rendezni lélegzetvételemet.
Miután túlestem a szokásos körökön a fürdőben – fürdés, fogmosás, stb. - , a bőröndöm előtt görnyedtem vagy fél órán keresztül, valami hordható után kutatva. Egy koptatott farmert húztam fel egy fehér trikóval és egy kék inggel amit kigombolva hagytam. A hajamat szimplán csak megszárítottam, és göndören hagytam. Nem volt se időm, se idegzetem a kósza és göndör fürtökkel törődni. Miután alig láthatóan kisminkeltem magam felhúztam fehér dorkómat, és hanyagul magamra kaptam bőrkabátomat. A táskámat felvettem ugyanonnan, ahol éjjel a földön hagytam, és sietve indultam el a szállodából.
Borzasztóan hideg volt odakinn, a hideg csípte a bőrömet, és szidtam saját magamat amiért ennyi időt elszuttyogtam odafenn. Csak öt percen múlott, hogy Paullal tudjak a stúdióba menni. Tanácstalanul néztem körbe az utcán, ahol néhány fotós lézengett, plusz a rajongók is kezdtek szétszéledni aminek külön örültem. Bár leapadt már a rólam készült lesifotók közzététele, még mindig feszengve sétáltam végig az utcán Londonban is. Végül sikerült összekapnom magam kisebb ámulatomból, amit New York okozott nekem, és leintettem egy taxit. Gyorsan előkaptam a kabátzsebemből a telefonom, és lediktáltam a címet. Még szerencse, hogy fel volt írva vészhelyzet esetére. Talán a fiúk meséltek Louisenak, hogy néha milyen szétszórt tudok lenni?
Nehezen emeltem lábaimat, mikor kiszálltam a taxiból az épület előtt. Mintha egy-egy téglát cipeltem volna lábaimmal. Remegve szívtam magamba a fagyos levegőt, még mielőtt kinyitottam volna az ajtót. Még magam sem tudom, hogy kéne viselkednem Harry közelében. Azt hittem, több időm lesz felkészülni a találkozásunkra, hogy addigra már talán valamilyen szinten túlteszem magam rajta. Lassan vonszoltam végig magam a hosszú folyosón, ezzel is húzva az időt, ami amúgy is ellenem dolgozott. Már rég neki kellett volna állnom a munkának, csak gyáva voltam.
Vagy öt ajtó mellett sétáltam el, mire meghallottam Liam és Zayn hangját. Az ajtóra „öltöző” volt írva, kétségtelenül elértem az úti célomat. Habozva tettem kezemet a kilincsre, és lehunytam szemeimet egy mély lélegzetvétel kíséretében. Egész testemben remegtem, és csak arra a zöld szempárra tudtam gondolni… Végül kifújtam a levegőt, és lenyomtam a kilincset, majd benyitottam a szobába. A zene halkan szólt, mindenki beszélt. Amilyen halkan csak tudtam, besétáltam a szobába, szemeimmel óvatosan körbefutottam a terepen, és ott volt. A kanapén ült, a szoba másik végében, teljesen elmélyülve valamiben a telefonján. Egy pillanatra megtorpantam, még a sminkasztal előtt pár lépéssel. Nem tudtam másra figyelni, csak rá, miközben kezdtem teljesen elveszteni az eszemet.
-Na végre, hogy itt vagy!- ragadott meg karomnál fogva Niall. Halkan beszélt, céloznom sem kellett rá, hogy amíg nem muszáj, ne keltsük fel Harry figyelmét.
-Kezdhetjük?- dobtam le táskámat egy sóhaj kíséretében az asztalra, és lekaptam gyorsan kabátomat is. Niall engedelmeskedve leült a tükörrel szemben lévő székre, és a tükrön keresztül eresztette felém széles mosolyát, amit akaratlanul is viszonoznom kellett.
-És meddig maradsz?- érdeklődött Niall, miközben a haját csináltam. Néha megmosolyogta az arcomat, már többször is mondta, hogy összeszorítom a számat, ha valamire nagyon koncentrálok. Persze ezen mindig jókat mulatott.
-Csak ezen a héten. Ha Louise munkába tud állni, megyek vissza Londonba.- feleltem csendesen. Minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne pillantgassak fél percenként Harry felé. Vajon észrevett már?
-Vedd ezt fel, drágám!- csendült fel Caroline – a fiúk stylistjának – ismerős hangja. Ahogy sürögtem-forogtam Niall körül és próbáltam elérni, hogy a szokásosan nézzen ki szőke hajkoronája, a tükörben hirtelen Caroline és Harry alakja jelent meg.
-Caroline, kérlek! Csak ma hadd legyek abban, amiben tényleg eljöttem!- a bőröm libabőrös lett hangja hallatán, és a kelleténél többször is emeltem rá tekintetemet a tükrön keresztül, mígnem heves tiltakozásában, egyszer csak fejét a tükör felé fordította és a szemembe nézett. Szemei tágra nyíltak, és arcáról döbbenet árulkodott. Kifejezéstelen arccal álltam tekintetét, miközben a pulzusom az egekbe szökött, és pár másodpercig elfelejtettem, hogy is kell levegőt venni. Ajkai szóra nyíltak, pár pillanatig habozott, majd mintha mi sem történt volna visszafordult Caroline felé.
Lesütöttem szemeimet, miközben egyre mélyebbre süllyedtem. Nem akartam ott lenni, nem akartam látni az arcát, vagy hallani a hangját. Borzasztó érzés volt, de még rosszabb volt az, ahogy a szemembe nézett, és nem mondott semmit. Minden egyes porcikám azért imádkozott ebben a pár hétben, hogy csak negyed annyira hiányozzak neki, mint amennyire ő hiányzik nekem.
Gondolataimból Niall zökkentett ki. Óvatosan fogta meg karomat, és aggódó tekintete belevájta magát szemeimbe. Egy átlátható mosolyt erőltettem arcomra, és a sminkek felé fordultam.
-Kimehetsz pár percre, ha gondolod.- suttogta alig hallhatóan, próbálta állni tekintetemet, de szemeimet jobbnak láttam lesütve hagyni.
-Jól vagyok.- válaszoltam remegő hanggal, és Niall elé álltam.
Miután Niall haja és sminkje kész lett és megbizonyosodott róla, hogy valóban jól vagyok e, átadta a fiúknak a terepet. Próbáltam Zaynt hagyni legutoljára, hihetetlenül makacs tudott lenni, ha a hajáról volt szó. De persze közben Harryről sem tudtam megfeledkezni, hogy neki is ide kell ülnie, hogy velem szemben lesz.
-Elszívok egy cigit, és kezdhetjük!- kacsintott rám Zayn, mikor Liam felpattant mellőlem.
-Harry!- Paul hangja szűrődött be a folyosóról, miközben hangos lépteket lehetett hallani. Leginkább azt tudtam elképzelni, hogy Harry valószínűleg megint Paul elől menekül. A plafon felé emeltem tekintetem egy mély sóhaj közepette, majd egy hangos csattanás hallatszott, és Harry szó szerint beesett a szobába. Arcán széles vigyor terült szét, göndör fürtjei ide-oda lengtek a levegőben miközben hangosan nevetett. Bármennyire is próbáltam magam tartóztatni, elmosolyodtam. Tekintete rám tévedt, miközben megcélozta a mellettem lévő széket, amibe pár pillanattal később szótlanul leült.
-Szia.- nyögte ki kelletlenül, szemeit lesütötte és láthatóan kerülte pillantásomat. Bántott, hogy így viselkedett. És bosszantott is, ezért szóra se méltatva nekiálltam a hajának.
Hasamban jóleső érzés kerített hatalmába, mikor ujjaim óvatlanul végigsiklottak göndör tincsei között. Szemeit arcomra emelte, és egy pillanatra mintha visszacsöppentünk volna a múltba. Legszívesebben elvesztem volna karjai között, miközben hajába túrok és hagyom, hogy megcsókoljon. Ajkait alig észrevehetően összeszorította, majd nyelvével benedvesítette, mire én torkomat köszörülve engedtem el, és nyúltam a hajlakkért. A telefonja csörögni kezdett, még mielőtt befejezhettem volna haját. Előhalászta farmerzsebéből a telefont, és hosszasan nézte a kijelzőt, amit én is tisztán láttam. Taylor nevét írta ki, majd hezitálva, de fogadta a hívást, és füléhez emelte telefonját.
-Hello édes.- hangja sokkal vidámabban és szeretetteljesebben csengett, miközben én megsemmisülve álltam mellette. A szívem a fülemben dobogott, émelyegni kezdtem, és mintha a hányinger kerülgetett volna. A hajlakkot visszadobtam az asztalra, és rohamozott léptekkel indultam meg a kijárat felé. Könnyeimet visszatartva mentem ki az épületből, miközben éreztem, hogy egyre kisebb darabokra szakadok legbelül.



Sziasztok!
Nagyon sajnálom a kimaradást, igyekszem pótolni! :) Remélem tetszett mindenkinek a mai rész! 
Köszönöm szépen a 3.500+ látogatást, és hogy vannak új feliratkozóim! Nagyon sokat jelent nekem ez is, és ha 1-2 ember ír komit az csak lendít az íráson! Szóval, remélem egyre többen lesztek :)
Jó olvasgatást! :) 

1 megjegyzés:

  1. Szia te drága,

    Jöttem, olvastam és most is írok. Beautiful! Imádom, egyszerűen imádom. Azt hiszem, függője lettem a blogodnak.
    Az elején sem írtál rosszul, sőt! De most... hát.. nem tudom hogyan kellene megfogalmaznom ezt a csodát. Nagyon megfog az egész és annyira elképesztő, magával ragadja az embert! Kérlek, hogy ez még sokáig legyen így!
    Eleanor tök aranyos. Még elkezd sikítozni egy hotel közepén... ezen nevettem. Niall meg a másik, a kis édes. Megzabálom. (Én tuti bementem volna vele a szobába, de khm.. nevermind. :D)
    A többi srác. Annyira jó, hogy így befogadták Effyt és törődnek vele. Bírom, ahogy egymás közt viccelődnek meg így kijönnek. Igazi barátság.
    Harry. Tény, hogy imádom, de most fú. Először azt hittem, hogy egymást fogják szüntelenül bámulni, mikor Effy beért a szobába, de olyan volt, mintha Harry észre se vette volna. Pedig akárkivel beszélsz, még ha suttogsz is, érzed, hogyha valaki ott van... szerintem! Aztán a tükörben lévő pillantás.. ah! Annyira tetszett, ahogy leírod drága hősnőnk érzéseit. Még az én gyomrom is remeg, a kezem hideg lesz és a szívem kalimpál. (Ez mind a te és a blogod hatása!) Aztán mikor Harry nem szólt semmit, csalódott voltam, de amikor leült... izgultam, reméltem, hogy mond valamit. Erre "szia". Hát thanks, aztán meg... azt hittem a képernyővel együtt ugrok ki az ablakon (keep calm, kertes házban lakunk xd), de akkor is... "Hello édes" - ja, persze. Az ördögre is mondhatod, hogy édes, ha bele van mártva cukormázba, de az is csak a külső. Jó, nem utálom (ennyire) Taylort, de itt igen. Felháborító.
    Látod, hogy mennyi mindent váltasz ki belőlem?! Imádom a blogod, minden szavadat falom. Nagyon jó! Sokat fejlődsz és eszméletlenül büszke vagyok! Imádlak♥

    ~T xx

    VálaszTörlés