A bőröndöm hangosan zörgött mögöttem, és
a táska, ami az oldalamon lógott egy tonna súlynak tűnt. Lassan lépkedtem a
recepció felé, hogy elkérjem a kulcsomat. Louise már mindenről gondoskodott,
amiért jelen pillanatban borzasztóan hálás is voltam neki, ugyanis fáradtnak
éreztem magam az utazgatástól. Megállítottam magam mellett a bőröndöt, táskámat
a pultra tettem, és fáradtan nekidőltem. Egy lélek sem volt odalenn, amitől
talán egy kissé csalódott is voltam, de közben azért imádkoztam, hogy ne fussak
össze egy bizonyos személlyel…
Az utca zajai egy pillanatra beszűrődtek
a hallba, ahogy kinyílt a hátam mögött az ajtó, majd lépteket hallottam. És egy
sikolyt. Egy hatalmas sikolyt.
A hang irányába fordultam, és a
következő pillanatban Eleanor egy ezer wattos vigyor kíséretében zárt fojtogató
ölelésbe.
-Miért nem szóltál, hogy jössz?
Egyáltalán mikor jöttél? És hogy hogy?- bombázott kérdéseivel, miközben
ujjongva szorongatott magához. Nagyon hiányzott már El, a vidám személyisége,
és a folytonos csacsogása. Egy pillanatra jólesően elmosolyodtam szóáradata
közepette, és teljesen megfeledkeztem a külvilágról. Karjai engedtek a
szorításból, majd elhúzódott tőlem. Ekkor jöttem csak rá, hogy nem vagyunk
egyedül. Eleanor mögött pár lépéssel ott álltak a fiúk. Niall ugyanolyan
sugárzó mosollyal nézett rám, mint Eleanor, de a többiek se voltak különbek. De
Harry sehol sem volt. Persze, miért is lenne itt? Biztosan Taylorral van
valahol…
-Tudtam, hogy eljössz!- most Niall zárt
szoros ölelésbe, amit lehunyt szemekkel fogadtam. Fejemet mellkasába fúrtam, és
pár percig csak így álltunk. Erre a pár percre biztonságban éreztem magam.
-Dolgozni jöttem.- dünnyögtem
mellkasába, mire kíváncsian eltolt magától, és arcomat fürkészte.- Louise nem
tud veletek lenni a héten, és én vagyok a beugró.- magyaráztam szemforgatva.
-Mi az hogy te vagy a beugró? Mióta
csinálsz te ilyet?- értetlenkedett Zayn.
-Veletek leszek a turnén is.- suttogtam
alig hallhatóan, mire mind kikerekedett szemekkel néztek rám. Talán nem is ezt
a reakciót vártam…
-Hát ez fantasztikus!- kiáltotta el
magát Louis. Tehát félreértettem döbbent arckifejezésüket… de legalább Louis
gondoskodott arról, hogy ne kelljen tovább várnom a recepciósra. Sipítozó
hangjára egyből előkerült, és megállt a pult mögött.
Miközben a fiúk, és Eleanor ujjongtak az
eddig eltitkolt hír hallatán, én elkértem a kulcsomat. Együtt mentünk fel az
emeletre, mint kiderült Louise arról is gondoskodott, hogy egy szinten legyek
mindenkivel. Niall mellett volt az én szobám.
-Nem jössz be egy kicsit?- kérdezte az
ajtaja felé mutatva. A többiek már mind elköszöntek tőlem, és megbeszéltük,
hogy reggel találkozunk.
-Azt hiszem, inkább lefekszek.-
mosolyodtam el fáradtan, mire halványan ő is elmosolyodott, és megölelt.
Hiányzott, hogy valaki ilyen közvetlen legyen velem. Jólesően öleltem vissza,
és pár pillanatra lehunytam szemeimet. Képes lettem volna állva elaludni.
-Ha bármire szükséged van, itt leszek a
szomszédban.- suttogta mosolygós hangon, amit az akcentusa még édesebbé, és
szívmelengetőbbé tett.
-Köszönöm.- feleltem, és pár perc múlva
elengedtük egymást.
Ásítva dőltem be az ágyba ruhástól,
miután bőröndömet és a táskámat csak úgy elhagytam útközben a szobában. Fáradt
voltam, és bénított a tudat, hogy Harry itt van valahol. A közelemben van, és
nem én vagyok vele, hanem más. A mellkasomban szorító érzéssel még mindig nem
tudtam megbarátkozni, de megtanultam együtt élni vele. Szokatlan… sosem
gondoltam volna, hogy egy ember így megtudja szerettetni magát velem annak
ellenére, hogy még az életet is kitaposta belőlem.
*
Ajtócsapkodásra keltem reggel. Hangosan
morogva, és nem a legszebb kifejezéseket használva keltem ki az ágyamból. A
telefonomon néztem meg az órát, ami 6:32-t mutatott. Remek, még tudtam volna
aludni fél órát. Visszadőltem a párnák közé, és a telefont magam mellé dobtam.
Laposakat pislogva figyeltem a plafont, és a folyosóról beszűrődő hangokat
hallgattam. Niall nevetése visszhangzott az egész szinten, miközben én hangosat
sóhajtva csóváltam meg fejem. Ha találkozok vele, megfojtom.
Szemeimet lehunytam, de ahogy ez
megtörtént, ki is pattantak. Niall nevetését egy ismerős, rekedtes hang
váltotta fel. Levert a víz, rázott a hideg, a torkomban egy óriási gombóc
éktelenkedett, a szívem pedig hevesen kezdett verni. Itt van. A hangjuk kezdett egyre jobban távolodni, miközben
jókedvűen beszélgettek, én pedig lassan kikászálódtam az ágyból és próbáltam
rendezni lélegzetvételemet.
Miután túlestem a szokásos körökön a
fürdőben – fürdés, fogmosás, stb. - , a bőröndöm előtt görnyedtem vagy fél órán
keresztül, valami hordható után kutatva. Egy koptatott farmert húztam fel egy
fehér trikóval és egy kék inggel amit kigombolva hagytam. A hajamat szimplán
csak megszárítottam, és göndören hagytam. Nem volt se időm, se idegzetem a kósza
és göndör fürtökkel törődni. Miután alig láthatóan kisminkeltem magam felhúztam
fehér dorkómat, és hanyagul magamra kaptam bőrkabátomat. A táskámat felvettem
ugyanonnan, ahol éjjel a földön hagytam, és sietve indultam el a szállodából.
Borzasztóan hideg volt odakinn, a hideg
csípte a bőrömet, és szidtam saját magamat amiért ennyi időt elszuttyogtam
odafenn. Csak öt percen múlott, hogy Paullal tudjak a stúdióba menni.
Tanácstalanul néztem körbe az utcán, ahol néhány fotós lézengett, plusz a
rajongók is kezdtek szétszéledni aminek külön örültem. Bár leapadt már a rólam
készült lesifotók közzététele, még mindig feszengve sétáltam végig az utcán
Londonban is. Végül sikerült összekapnom magam kisebb ámulatomból, amit New
York okozott nekem, és leintettem egy taxit. Gyorsan előkaptam a kabátzsebemből
a telefonom, és lediktáltam a címet. Még szerencse, hogy fel volt írva
vészhelyzet esetére. Talán a fiúk meséltek Louisenak, hogy néha milyen
szétszórt tudok lenni?
Nehezen emeltem lábaimat, mikor
kiszálltam a taxiból az épület előtt. Mintha egy-egy téglát cipeltem volna
lábaimmal. Remegve szívtam magamba a fagyos levegőt, még mielőtt kinyitottam
volna az ajtót. Még magam sem tudom, hogy kéne viselkednem Harry közelében. Azt
hittem, több időm lesz felkészülni a találkozásunkra, hogy addigra már talán
valamilyen szinten túlteszem magam rajta. Lassan vonszoltam végig magam a
hosszú folyosón, ezzel is húzva az időt, ami amúgy is ellenem dolgozott. Már
rég neki kellett volna állnom a munkának, csak gyáva voltam.
Vagy öt ajtó mellett sétáltam el, mire
meghallottam Liam és Zayn hangját. Az ajtóra „öltöző” volt írva, kétségtelenül
elértem az úti célomat. Habozva tettem kezemet a kilincsre, és lehunytam
szemeimet egy mély lélegzetvétel kíséretében. Egész testemben remegtem, és csak
arra a zöld szempárra tudtam gondolni… Végül kifújtam a levegőt, és lenyomtam a
kilincset, majd benyitottam a szobába. A zene halkan szólt, mindenki beszélt.
Amilyen halkan csak tudtam, besétáltam a szobába, szemeimmel óvatosan
körbefutottam a terepen, és ott volt. A kanapén ült, a szoba másik végében,
teljesen elmélyülve valamiben a telefonján. Egy pillanatra megtorpantam, még a
sminkasztal előtt pár lépéssel. Nem tudtam másra figyelni, csak rá, miközben
kezdtem teljesen elveszteni az eszemet.
-Na végre, hogy itt vagy!- ragadott meg
karomnál fogva Niall. Halkan beszélt, céloznom sem kellett rá, hogy amíg nem
muszáj, ne keltsük fel Harry figyelmét.
-Kezdhetjük?- dobtam le táskámat egy
sóhaj kíséretében az asztalra, és lekaptam gyorsan kabátomat is. Niall
engedelmeskedve leült a tükörrel szemben lévő székre, és a tükrön keresztül
eresztette felém széles mosolyát, amit akaratlanul is viszonoznom kellett.
-És meddig maradsz?- érdeklődött Niall,
miközben a haját csináltam. Néha megmosolyogta az arcomat, már többször is
mondta, hogy összeszorítom a számat, ha valamire nagyon koncentrálok. Persze
ezen mindig jókat mulatott.
-Csak ezen a héten. Ha Louise munkába
tud állni, megyek vissza Londonba.- feleltem csendesen. Minden erőmet össze
kellett szednem, hogy ne pillantgassak fél percenként Harry felé. Vajon észrevett már?
-Vedd ezt fel, drágám!- csendült fel
Caroline – a fiúk stylistjának – ismerős hangja. Ahogy sürögtem-forogtam Niall
körül és próbáltam elérni, hogy a szokásosan nézzen ki szőke hajkoronája, a
tükörben hirtelen Caroline és Harry alakja jelent meg.
-Caroline, kérlek! Csak ma hadd legyek
abban, amiben tényleg eljöttem!- a bőröm libabőrös lett hangja hallatán, és a
kelleténél többször is emeltem rá tekintetemet a tükrön keresztül, mígnem heves
tiltakozásában, egyszer csak fejét a tükör felé fordította és a szemembe
nézett. Szemei tágra nyíltak, és arcáról döbbenet árulkodott. Kifejezéstelen
arccal álltam tekintetét, miközben a pulzusom az egekbe szökött, és pár
másodpercig elfelejtettem, hogy is kell levegőt venni. Ajkai szóra nyíltak, pár
pillanatig habozott, majd mintha mi sem történt volna visszafordult Caroline
felé.
Lesütöttem szemeimet, miközben egyre
mélyebbre süllyedtem. Nem akartam ott lenni, nem akartam látni az arcát, vagy
hallani a hangját. Borzasztó érzés volt, de még rosszabb volt az, ahogy a
szemembe nézett, és nem mondott semmit. Minden
egyes porcikám azért imádkozott ebben a pár hétben, hogy csak negyed annyira
hiányozzak neki, mint amennyire ő hiányzik nekem.
Gondolataimból Niall zökkentett ki.
Óvatosan fogta meg karomat, és aggódó tekintete belevájta magát szemeimbe. Egy
átlátható mosolyt erőltettem arcomra, és a sminkek felé fordultam.
-Kimehetsz pár percre, ha gondolod.-
suttogta alig hallhatóan, próbálta állni tekintetemet, de szemeimet jobbnak
láttam lesütve hagyni.
-Jól vagyok.- válaszoltam remegő
hanggal, és Niall elé álltam.
Miután Niall haja és sminkje kész lett
és megbizonyosodott róla, hogy valóban jól vagyok e, átadta a fiúknak a
terepet. Próbáltam Zaynt hagyni legutoljára, hihetetlenül makacs tudott lenni,
ha a hajáról volt szó. De persze közben Harryről sem tudtam megfeledkezni, hogy
neki is ide kell ülnie, hogy velem szemben lesz.
-Elszívok egy cigit, és kezdhetjük!-
kacsintott rám Zayn, mikor Liam felpattant mellőlem.
-Harry!- Paul hangja szűrődött be a
folyosóról, miközben hangos lépteket lehetett hallani. Leginkább azt tudtam
elképzelni, hogy Harry valószínűleg megint Paul elől menekül. A plafon felé
emeltem tekintetem egy mély sóhaj közepette, majd egy hangos csattanás
hallatszott, és Harry szó szerint beesett a szobába. Arcán széles vigyor terült
szét, göndör fürtjei ide-oda lengtek a levegőben miközben hangosan nevetett.
Bármennyire is próbáltam magam tartóztatni, elmosolyodtam. Tekintete rám
tévedt, miközben megcélozta a mellettem lévő széket, amibe pár pillanattal
később szótlanul leült.
-Szia.- nyögte ki kelletlenül, szemeit
lesütötte és láthatóan kerülte pillantásomat. Bántott, hogy így viselkedett. És
bosszantott is, ezért szóra se méltatva nekiálltam a hajának.
Hasamban jóleső érzés kerített
hatalmába, mikor ujjaim óvatlanul végigsiklottak göndör tincsei között. Szemeit
arcomra emelte, és egy pillanatra mintha visszacsöppentünk volna a múltba.
Legszívesebben elvesztem volna karjai között, miközben hajába túrok és hagyom,
hogy megcsókoljon. Ajkait alig észrevehetően összeszorította, majd nyelvével
benedvesítette, mire én torkomat köszörülve engedtem el, és nyúltam a
hajlakkért. A telefonja csörögni kezdett, még mielőtt befejezhettem volna
haját. Előhalászta farmerzsebéből a telefont, és hosszasan nézte a kijelzőt,
amit én is tisztán láttam. Taylor nevét írta ki, majd hezitálva, de fogadta a
hívást, és füléhez emelte telefonját.
-Hello édes.- hangja sokkal vidámabban
és szeretetteljesebben csengett, miközben én megsemmisülve álltam mellette. A
szívem a fülemben dobogott, émelyegni kezdtem, és mintha a hányinger
kerülgetett volna. A hajlakkot visszadobtam az asztalra, és rohamozott
léptekkel indultam meg a kijárat felé. Könnyeimet visszatartva mentem ki az
épületből, miközben éreztem, hogy egyre kisebb darabokra szakadok legbelül.
Sziasztok!
Nagyon sajnálom a kimaradást, igyekszem pótolni! :) Remélem tetszett mindenkinek a mai rész!
Köszönöm szépen a 3.500+ látogatást, és hogy vannak új feliratkozóim! Nagyon sokat jelent nekem ez is, és ha 1-2 ember ír komit az csak lendít az íráson! Szóval, remélem egyre többen lesztek :)
Jó olvasgatást! :)
Szia te drága,
VálaszTörlésJöttem, olvastam és most is írok. Beautiful! Imádom, egyszerűen imádom. Azt hiszem, függője lettem a blogodnak.
Az elején sem írtál rosszul, sőt! De most... hát.. nem tudom hogyan kellene megfogalmaznom ezt a csodát. Nagyon megfog az egész és annyira elképesztő, magával ragadja az embert! Kérlek, hogy ez még sokáig legyen így!
Eleanor tök aranyos. Még elkezd sikítozni egy hotel közepén... ezen nevettem. Niall meg a másik, a kis édes. Megzabálom. (Én tuti bementem volna vele a szobába, de khm.. nevermind. :D)
A többi srác. Annyira jó, hogy így befogadták Effyt és törődnek vele. Bírom, ahogy egymás közt viccelődnek meg így kijönnek. Igazi barátság.
Harry. Tény, hogy imádom, de most fú. Először azt hittem, hogy egymást fogják szüntelenül bámulni, mikor Effy beért a szobába, de olyan volt, mintha Harry észre se vette volna. Pedig akárkivel beszélsz, még ha suttogsz is, érzed, hogyha valaki ott van... szerintem! Aztán a tükörben lévő pillantás.. ah! Annyira tetszett, ahogy leírod drága hősnőnk érzéseit. Még az én gyomrom is remeg, a kezem hideg lesz és a szívem kalimpál. (Ez mind a te és a blogod hatása!) Aztán mikor Harry nem szólt semmit, csalódott voltam, de amikor leült... izgultam, reméltem, hogy mond valamit. Erre "szia". Hát thanks, aztán meg... azt hittem a képernyővel együtt ugrok ki az ablakon (keep calm, kertes házban lakunk xd), de akkor is... "Hello édes" - ja, persze. Az ördögre is mondhatod, hogy édes, ha bele van mártva cukormázba, de az is csak a külső. Jó, nem utálom (ennyire) Taylort, de itt igen. Felháborító.
Látod, hogy mennyi mindent váltasz ki belőlem?! Imádom a blogod, minden szavadat falom. Nagyon jó! Sokat fejlődsz és eszméletlenül büszke vagyok! Imádlak♥
~T xx