21. Fejezet - "New York"

Két héttel később

„Kár, hogy nem vagy itt, New Yorkban. Imádnád! A fiúknak is hiányzol, és puszilnak!

Vigyázz magadra, Eleanor”

Mosolyogva tettem vissza a telefonomat a dohányzóasztalra, a felvásárolt szennylapok közé. Mióta a fiúk, és Eleanor is New Yorkban vannak, Will és Haley boldogítanak minden nap. Nem hisznek nekem, hogy jól vagyok. Pedig jól vagyok, vagy legalábbis jobban mint voltam.

Haley szokásává vált, hogy felvásárolja a létező összes újságot, még azt is, amiben csak céloznak rám, vagy egy-két mondatban említenek. Nem értettem a lényegét, és nem volt valami kellemes nap-nap után elolvasni, milyen elméleteik vannak rólam, Harryről, és Taylorról.

Közelebb húztam magamhoz az üres hamutartót, és felkaptam magam mellől a cigis dobozom. Meggyújtottam egy szálat, és elmélázva hallgattam a papírt, ahogy ég, és figyeltem, ahogy egyre jobban ellepi a szobát a füst.

-Istenem, Effy!- jött ki a konyhából Haley, két bögre kávéval a kezében. Az egyiket fejcsóválva elém tette az asztalra, a másikat Willnek adta, aki unottan kapcsolgatta a tévét. A földön ült, a kanapé másik végének háttal nekidőlve.

-Köszönöm drága!- villantott Will egy mézédes mosolyt Haleynek. Mosolyogva szívtam bele cigarettámba, közben Haley ment még egy kört, a saját bögréjéért. Furcsán viselkedtek az utóbbi pár napban. Az egyik este egyszerre indultak haza, és azóta Haley képes belepirulni egy szavába is.

Haley leült mellém a kanapéra, és kikapta a kezemből a cigit, majd mintha ott se lennék, elnyomta.

-Haley!- nyávogtam, és már nyúltam volna egy másik szálért, de megelőzött és elkobozta a dobozomat.

-Itt az ideje leszokni.- rázta fejét, és szigorú tekintettel vizslatott engem.

-Rá se szoktam!- vitatkoztam, keresztbe font karokkal.

-De, úgy füstölsz mint a gyárkémény.- mondta Will, akinek a tekintete nem tudott elszakadni a tévétől.

-Rendben! Nem gyújtok rá, ha nem veszel több újságot!- mutogattam az asztalon tornyosuló magazinokra, és akaratlanul is egy képre siklott tekintetem, amin Harry volt. Mintha mi se történt volna elkaptam fejem, vissza Haleyre. Próbáltam figyelmen kívül hagyni növekvő pulzusomat és zakatoló szívemet.

-Helyes!- bólintott rá, és az asztalra hajította a dobozomat az újságok közé, és egy elégedett mosollyal hátradőlt a kanapén majd belekortyolt kávéjába. Egy sunyi vigyor kíséretében nyúltam a dobozért, közben végig Haleyn tartottam tekintetem. Nagy nehezen kiküzdöttem egy kézzel egy szálat a dobozból, ami az asztalon maradt. Haley hitetlenkedve, és a méregtől vörösödő arccal meredt rám, és én ugyanazzal a mosolyommal álltam végig pillantását. A cigit a számba tettem, gyorsan meggyújtottam, és utánozva őt, egy diadalittas mosollyal hátradőltem a kanapén.

-Nincs fél perce, hogy megígérted!- szemei szikrákat szórtak, és egy pillanatra azt is elképzeltem, ahogy mérgében összeroppantja kezével a bögrét.

-Reggel hoztál négy újságot. Tehát még van négy szálam, amit kiélvezhetek.- feleltem nemes egyszerűséggel, közben ő hebegve ült mellettem. Vitánkat a telefonom csörgése szakította meg. Nem tehettem róla, de akárhányszor megcsörrent a telefonom, azt vártam, hogy Harry neve fog megjelenni a kijelzőn. De már nem keresett, a tévé, az újságok, az internet, és még az az átkozott rádió is azzal volt tele, hogy ő és Taylor együtt vannak. Felfordult a gyomrom, akárhányszor csak arra a nőre gondoltam.

Felvettem az asztalról a telefonomat, közben kifújtam a füstöt. Niall neve volt kiírva, amitől egy kissé kivirult az arcom. Az utóbbi időben teljesen a szívembe lopta magát. Egy biztos pont volt, egy legjobb barát, akivel bármit megbeszélhetek, és mindig jókedvre derít.

Gyorsan beleszívtam a cigimbe, és a fülemhez emelve a telefont fogadtam a hívást.

-Igen?- kérdeztem mosolygós hangon. Közben Will feltápászkodott a földről, és szorosan Haley mellé kúszott. Vicces látvány volt őket így látni.

-Na végre, hogy felvetted!- kiabált mosolygósan a telefonba. A háttérből valami zaj hallatszott, egyenesen bántotta a fülem.

-Niall, mégis hol a fenében vagy?- ráncoltam a homlokom, a különböző zajok hallatán.

-Az autóban, csak Liam nem hajlandó felhúzni az ablakot.- erősen megnyomta Liam nevét, valószínűleg miközben beszéltünk próbált Liamre szigorúan nézni. Ezen elmosolyodtam, de aztán eszembe jutott, hogy talán mindenki ott van. Talán Harry is.

-Hova mentek?- érdeklődtem, és közben Liam megszűntette a zaj forrását.

-Próbálni, holnap fellépünk egy műsorban.- újságolta vidáman a hírt. Teljesen fel voltak pörögve Amerikától.- Eljöhetnél pár napra.- tette hozzá, már kevésbé vidáman, inkább kérlelőn.

-Be vagyok táblázva Niall, te is tudod.- feleltem elhúzva számat, mintha láthatná. Hazudtam, igazából ha két-három naponta becsúszik egy munka az utóbbi egy-két hétben az már nagy szó.

-Hazudsz!- nevetett fel, amitől nekem is mosoly kúszott az arcomra. Ki ne mosolyodna el nevetése hallatán?

-Nem tudok menni, ezt te is tudod.- válaszoltam kimérten, ami után egy kisebb csönd telepedett kettőnk közé.

-Rendben, de a Szilvesztert akkor is velünk töltöd itt!- mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

-Még megbeszéljük.- fújtam ki az utolsó slukkom füstjét, és elnyomtam a cigimet.

-Te megint cigizel?!- kérdezte felháborodva, mire én a plafon felé emeltem a tekintetem, és megforgattam szemeimet. Miért jön mindenki ezzel?

-Már nem.- válaszoltam puffogva.

-Megérkeztünk, még beszélünk! A cigiről is!- tette hozzá gyorsan, mire én halkan felnevettem.- Szia Eff!- köszönt el gyorsan.

-Szia!- köszöntem én is, és kinyomtam a telefont. Letettem az asztalra, és felhúztam a lábaimat a kanapéra.

-Talán jót tenne, ha elmennél.- vetette fel ezt az ötletet Will is. Aggódva, és bűntudattal szemeiben nézett rám. Ő is hibásnak érezte magát a történtek miatt, hiába mondtam neki, hogy ne legyen.

-De nem New Yorkba.- tiltakoztam hevesen.

-És ha ott van Harry?! Kit érdekel?- csattant fel Haley, mire mindketten összerezzentünk ijedtünkben.- Mutasd meg neki, hogy nem érdekel.

-Persze…- motyogtam, és közben telefonom ismét csörögni kezdett. Egy sóhaj közepette nyúltam telefonomért, le mertem volna fogadni, hogy megint Niall az, vagy Louis egy teljesen fölösleges dolog miatt. Legkedvencebb időtöltése az volt, hogy úgy tegyen, mintha sisteregne a vonal…

Nem ismertem a számot, amit kiírt a telefonom, de egyből a fülemhez is emeltem. Biztos munka.

-Igen?- szóltam bele.

-Effy? Itt Louise Teasdale.- csendült fel az ismerős hang.

-Szia.- hangom döbbent volt, nem tudtam miért kereshet.- Miben segíthetek?

-New Yorkban vagyok a bandával, de Lux belázasodott. Tom a világ másik felén van, és senkinek sincs egy szabad perce se, hogy vigyázzon rá.- kezdtem kapizsgálni, miről van szó. Bár ne vettem volna fel a telefont…- Be tudnál ugrani helyettem erre a hétre? Tudom, hogy februártól dolgoznál velem, de ez most vészhelyzet.- hangja kissé kétségbeesetten és fáradtan csengett, amitől megesett a szívem, és bármennyire is ódzkodtam New Yorktól, muszáj lesz odautaznom.

-Rendben.- feleltem bátortalanul, mire megkönnyebbülten felsóhajtott.

-Oké, ha ma estére odaérnél, az nagyon jó lenne. Holnap reggel egy interjúval kezdenek, és…- kezdett hadarni, de én szavába vágtam.

-Összepakolok, és az első New Yorki géppel indulok.- szavaim hallatán Will és Haley szemei felcsillantak, és kíváncsian fixíroztak engem.

Miután elintéztünk mindent, és letettük a telefont, csak meredten néztem magam elé.

-Ha jól sejtem pakolnod kéne…- törte meg halk szavaival a csendet Haley, és finoman végigsimított karomon.

-Igen…- motyogtam, és hajamba túrva néztem körbe a lakásban.

*

A zene halkan szólt a fülemben, már egy órája felszállt a gép, pár óra és New Yorkban leszek. Mintha csak egy álomba csöppentem volna, képtelen voltam elhinni, mi is történik valójában. A gyomrom öklömnyi nagyságúra zsugorodott, szívem a torkomban dobogott, lábaim és kezeim megállás nélkül csak remegtek. Nem tudtam kiverni a fejemből az arcát, és a mosolyát. És a tudat, hogy az elkövetkezendő napokban találkozni fogok vele, megőrjített. Nem voltam jól. Sose leszek jól, ha róla van szó. Csak tűrhető szintre fejlesztettem a hiányát, és a fájdalmat. Ha körülvettek az emberek, a barátaim rendben voltam. De ha egyedül maradtam… olyankor vettem csak észre igazán, mennyire is hiányzik.

Kezét finoman végigsimította karomon, és édesen elmosolyodott. Az oldalán feküdt, másik kezével felkönyökölve támasztotta meg fejét. A nappaliból beszűrődött a tévé halk zaja, de nem zavart. Csak ő és én voltunk.

-Várj, míg meglátod a Times Square-t!- folytatta beszélgetésünket, amit pár perce mély csend, és a csókjaink szakítottak meg. Nehéz volt, ha arról kellett beszélnünk, hogy pár napot külön töltünk.

-Úgy érzem, nekem lesz a legjobb idegenvezetőm!- mosolyogtam, és ő aprót bólintva egy rövid csókot lehelt ajkaimra. Bágyadtan mosolygott, szemei a fáradtságtól néha le-lecsukódtak.

-Némi extrákkal.- tette hozzá mellékesen, és csillogó szemei enyémekbe vájták magukat.

-Ne bízd el magad. Nem fogom könnyen adni magam! New York nagy város, nem bízhatok meg mindenkiben.- mosolyogtam rá ártatlanul, miközben ő is egyre szélesebben mosolygott.

-Bennem megbízhatsz.- motyogta, és ismét csókban forrtunk össze.

Mikor kiléptem a parkolóba, a jól ismert fekete furgont egyből kiszúrtam. Bőröndömet magam után húzva siettem a csomagtartóhoz, de mielőtt kinyithattam volna, Paul szállt ki a kocsiból.

-Jó téged újra látni.- mosolygott rám kedvesen, és egyik karjával pár pillanat erejéig magához húzva megölelt, amit jólesően fogadtam.

-Szia Paul.- motyogtam, majd elengedve egymást pakoltunk be a csomagtartóba.

Már sötét volt, este tizenegy körül lehetett, mikor a szállodához értünk. Egész testemben remegtem, mikor Paul rám nézett, és bátorítóan elmosolyodott. Erőt véve magamon kapcsoltam ki a biztonsági övemet, és szálltam ki az autóból. Paul csendesen követte a példámat, majd ismét segített a csomagjaimmal.

-Segítsek felvinni őket? Elállok az autóval, és a hallban találkozunk.

-Nem kell, köszönöm.- mosolyodtam el halványan, és megfogtam a bőröndömet.- Holnap találkozunk.

-Szia.- paskolta meg a vállamat, amin halkan felkuncogtam. Talán az idegesség tette, nem tudom.

Paul pár pillanattal később már sehol sem volt, de én még mindig földbegyökerezett lábakkal álltam a szálloda bejárata előtt. Majd némi őrlődés után, lábaim maguktól útra keltek.

Nos, ez volna a legújabb rész ami remélem elnyerte tetszéseteket! Bátran írjatok, és iratkozzatok fel! Nagyon örülnék neki, ha minél többen lennétek :)

Drága Timi! Nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm ezeket a hosszú és lelkes és dicsérő megjegyzéseidet! Köszönöm a támogatást, és persze, hogy ennyire szereted a történetemet! :):):)