17. Fejezet - "Lenne egy ajánlatom neked"

Nem tudtam aludni éjjel, hiába volt mellettem Harry… Nyugtalanított a tudat, hogy a gondosan felépített fal kezdett apránként leomlani körülöttem, ezzel közelebb engedve őt. Talán nem aggasztott volna ennyire ez a tény, ha nem örültem volna ezeknek az apró dolgoknak. Még sosem engedtem magamhoz ennyire közel senkit.

Fáradtan keltem ki reggel az ágyból, de mégis megmosolyogtatott, ahogy Katherine és Harry egymás mellett feküdtek, szembe fordulva egymással. Ásítva sétáltam ki a konyhába, és neki láttam a reggelinek. Főztem kávét, kakaót, és sütöttem palacsintát. Ritka pillanatok, csak Katherine kedvéért…

Dudorászva pakolásztam a pultnál, mikor két kar gyengéden derekam köré fonódott. Ijedten megugrottam, de mikor ismerős göndör fürtök csiklandozták arcomat, és puha ajkak nyomódtak nyakamhoz, egyből megnyugodtam.

-Jó reggelt, gyönyörű.- suttogta fülembe mosolygós hangon.

-Szia.- motyogtam, és kezeimet végigsimítottam övéin.

-Jobban vagy?- megpuszilta arcomat, kérdése aggódó volt. Pár pillanatig lehunyva tartottam szemeimet, nem akartam beszélni róla.

-Igen.- válaszoltam halkan, de a szavak akaratom ellenére csúsztak ki számon.- Nem.- nem tudtam neki hazudni.

Lassú mozdulatokkal fordított maga felé, hogy szemembe tudjon nézni. Kezemet bátortalanul mellkasára tettem, másikkal haját kezdtem piszkálni, és szomorúan elmosolyodtam, amolyan „idővel jól leszek” nézéssel. Homlokát enyémnek döntötte, kezei szorosabban tartottak derekamnál. Aprón megcsókolt, de aztán újra szemeimbe nézett. Próbált beszélni, ajkai többször is szóra nyíltak.

-Ha szeretnél beszélni, én…- bátortalanul beszélt, mégis tudtam szemeiből, hogy biztos magában, de szavába vágtam.

-Nem… Csak maradjunk így egy kicsit, oké?- kezeimmel körülfontam nyakát, és hozzábújtam, míg ő bólintott. Kezei védelmezően öleltek, néha szorosabban a megszokottnál, de élveztem minden pillanatát, és szépen lassan megszabadultam gondolataimtól. Ő volt képes erre egyedül… egy idő után mindig elmúlasztotta a fájdalmam.

*

-Amint végeztünk, jövök este!- szavainak hitelesítéseként mélyen szemembe nézett.

Ennek ellenére is mosolyognom kellett. A bejárati ajtónál álltunk, Harry karjaiban tartotta Kathiet, aki a keresztet piszkálta a nyakában, pont ugyanúgy, ahogy Harry csinálta még mikor én viseltem. Azzal a különbséggel, hogy Katherine tudja, hogy anyától kaptam a nyakláncot.

Gyorsan megpusziltam, mire Katherine fújjongások közepette eltakarta szemét, mi pedig nevetni kezdtünk.

-Biztos nem jössz el a koncertre?- kérdezett meg, reggel óta századszorra.

-Katherinet haza kell vinnem este, szerintem ugyanúgy érünk majd haza.- mondtam, közben Kathie Harry haját piszkálgatta.

-Ha gondolod, küldök elétek egy furgont, hogy ne kelljen buszoznotok.- vágta rá egyből, mire én rosszallóan ráztam a fejem.

-Szeretünk normál emberek módjára közlekedni, ugye Kathie?- vettem ki Harry kezéből, és magamhoz öleltem.

-Én autózni is szeretek!- ellenkezett, Harry pedig visszafojtott egy vigyort.

-Látod, mit csinálsz?!- akadtam ki, de egyből elmosolyodtam. Még futólag megcsókolt, Katherinet pedig arcon puszilta, majd elviharzott a próbájukra.

Annak ellenére, hogy megkértem Harryt, hogy ne küldjön elénk senkit, este egy fekete autó állt a házunk előtt. A parkoló üres volt, legnagyobb meglepetésemre. Paul az autó mellett ácsorgott zsebre dugott kézzel, fejét egyből felénk kapta mikor a kapu hangosan becsapódott mögöttem.

-Hello Paul!-előre köszöntem, mikor még csak pár lépésre voltunk tőle. Kathie kíváncsian pislogott rám, majd Paulra nézett.- Neked nem dolgoznod kéne?- mosolyogtam rá, mire ő bosszúsan fújtatott.- Ő a húgom, Kathie.- mutattam be gyorsan, közben kinyitotta a hátsó ülést.

-Harry mondta, hogy el kell titeket vinni…- beszélt, közben felkapta a húgomat, és beültette az autóba. látszólag nagyon jól szórakozott, Kathie arcán ezer wattos mosoly volt. Tetszett neki, hogy Paul erőlködés nélkül fel tudja kapni.

-Legközelebb maradhatsz, miattunk igazán nem muszáj kocsikáznod.- mondtam, és beszálltunk az autóba. Paul fejét csóválva indította be az autót.

Az utunk odafelé izgalmas volt, Katherine és a csodálatos énekhangja biztosított minket, hogy ne unatkozzunk, és mikor féltve néha Paulra pillantottam, láttam rajta, hogy legközelebb kétszer is átgondolja, hogy el jöjjön e értünk.

Mikor odaértünk, Paul a kocsiban maradt. Katherine kezemet fogva battyogott mellettem egészen a bejárati ajtóig. Csend volt a környéken, egy lélek se sétált a sötét utcában,ami egyébként mindig is nyugodt és biztonságos volt. Pár lépésre álltunk az ajtótól, mikor apa kitárta előttünk, és szélesen elmosolyodott. Egy napja nem látta Kathiet, de látszott rajta, hogy mennyire izgatottan várta.

-Remélem kellőképp lefárasztottad a nővéred!- emelte a magasba Katherinet, és egy hosszas puszit nyomott az arcára. Vajon én is hiányozni szoktam neki?

Egy halvány mosolyt eresztettem meg felé, a kérdése után. Katherine – miután megszabadult apától – beszaladt a házba.

-Nem jössz be?- intett apa a fejével. Egy pillanatra megtorpantam, ahogy végignéztem a bejárati ajtón, tekintetem elidőzött az emeleti ablakokon, a nappaliba is be lehetett látni a földszinten, még nem voltak behúzva a sötétítők. De a ház üresnek tűnt, és én már évek óta nem tudom átlépni a küszöbét.

-Várnak rám.- intettem a fejemmel a háztól nem messze parkoló fekete furgon felé. Meglepetten pislogott rám, majd az autóra és végül ismét rám.

-Ó, szóval…

-Nem, csak egy… ismerős.- vágtam gyorsan apa szavába, még mielőtt kellemetlenné vált volna a beszélgetés. Ahogy Kathiet ismerem, két perc múlva úgyis Harryről fog áradozni apának.

-Barbara örülne neki, ha holnap velünk jönnél…- hangja sokkal halkabb, és gyengédebb volt. Barbara a nagymamám, évekig anya szüleinél laktunk Holmes Chapelben, míg Londonba nem költöztünk.

-Majd Karácsonykor.- legyintettem elmosolyodva, amit ő is viszonzott.

-Ha akkor nem jössz, ugye tudod, hogy saját maga rángat el téged?- nevetett, mire én csak bólintottam.- Jövő héten hívlak…- köszörülte meg torkát, majd hosszasan megöleltem.

-Szia apa.- suttogtam, ő pedig egy szomorú mosoly kíséretében elengedett.

Az út visszafelé csendesen telt, nem igazán ismertem még Pault, és nem tűnt valami beszédes embernek amúgy sem. Az ablakon bámészkodtam, míg halkan szólt a rádió.

-Meddig tart a koncert?- kérdeztem, egy pillanatra Paulra nézve.

-Meg legalább egy óra.- nézett futólag az órára, majd vissza az útra.

-Elvinnél a stadionba?- kérdeztem félve, de ő egy mosoly kíséretében bólintott.

Csak néhány ember lézengett az aréna körül, leginkább szülők. Elmosolyodtam, ahogy beléptünk a hosszú folyosóra. Egy másodperc alatt képes lettem volna eltévedni a végeláthatatlan fehér folyosókon, és az öltözők között. Paul egy takaros kis szobába vezetett. Az ajtótól jobbra egy hosszú asztal volt megterítve, és tele volt pakolva kajával és üdítővel, a szoba közepén egy nagy üvegasztal volt, körülötte pedig két kanapé és egy fotel. A szoba egyik végében még volt egy asztal is, két székkel. Az asztalnál egy szőke hajú nő ült, még nem találkoztam vele, de ahogy meglátott, szemei felcsillantak.

-Te lehetsz Elizabeth!- vigyorogva ugrott a nyakamba, amit kisebb sokkos állapotba viszonoztam egy öleléssel. Próbált segélykérő pillantásokat lövellni Paul felé, de mikor körbenéztem a szobában, már sehol sem volt.

-Jaj, bocsánat! Csak már annyit hallottam rólad, elképesztő, hogy valaki ennyire megfogja Harryt.- nevetett, és én se bírtam ki halk kuncogás nélkül.- Louise Teasdale vagyok, a fiúk sminkese és fodrásza.

-Én is dolgoztam már nekik.- leültem a kanapéra, ahova Louise is csatlakozott. Az emberek ki-be mászkáltak, ügyet se vetve ránk.

-Tudom, és lenne is egy ajánlatom neked.- mosolygott sejtelmesen. Kíváncsian néztem rá.- Segítség kellene nekem, a turnéjuk alatt. Februárban kezdődik, nem is kéne mindig velünk jönnöd. Ha gond van,vagy ha nem érek rá, esetleg soka munka, szívesen látnálak. Körbe kérdezősködtem, és még sosem volt rád panasz.- kacsintott rám, miközben az állam a padlót verdeste. Hogy én? A turnén?

-Nem is tudom…- húztam a számat, belegondolva a sok utazgatásba. Ki lenne Katherinnel, ha úgy adódna?

-Gondolj csak bele… Utaznál, Harryvel lehetnél, és nem legutolsó sorban a fizetés se rossz.- mosolygott.- Na? Én elintézek mindent, neked csak rá kell bólintanod, és februártól velünk vagy.- szemei csillogtak, és őszintén izgatott volt. Bár február még messze van, és én se tudom miért, de belementem.

-De ne mondd el a fiúknak! Majd én…- kértem.

-Rendben.- vigyrogott, majd hirtelen felkelt.- Gyere, meg nézzük mit csinálnak.- intett, hogy menjek utána.

Ismét tekeregtünk a folyosókon, végül az egyik ajtó mögül hangos sikolyok szűrődtek ki, gitár, dobok, és a fiúk hangjai. Louise belökte az ajtót, és megragadta a kezem. A színpad mögé sétáltunk, és onnan figyeltük a fiúkat. Leültem a ládákra, a fülem pedig kezdett egyre jobban csengeni a sok sikolytól, közben a szívem egyre vadabbul vert és teljes átéléssel figyeltem a fiúkat. Közben persze egyre jobban meggyőztem magam, hogy nem is volt olyan rossz ötlet a turné… 

Sziasztok!
Megkésve, de meghoztam az új részt! Nem ez lett a legjobb, rövid lett, és unalmas... Remélem, azért valamilyen szinten tetszett mindenkinek!
Nagyon szépen köszönöm a komikat, és a +1 feliratkozót! 
További jó olvasgatást, hétvégén jövök a frissel :)