.:Harry
szemszöge:.
Unottan
ültem a fotelban, és twittereztem. Louis és én felugrottunk Eleanorért, aki
elméletileg már húsz perce kész kéne, hogy legyen. Louis magában dúdolgatva
kapcsolgatta a tévét, majd kérlelő szemekkel nézett rám.
-Mit
akarsz?- kérdeztem, de fel se néztem a telefonból.
-Hoznál
nekem a konyhából répalevet?- pislogott nagyokat, és próbált bájosan elmosolyodni,
ami inkább volt fájdalmas vicsorgás.
-Miért
nem hozol te? Szolgáld ki magad, elvégre is a te barátnődnél vagyunk.- vontam
meg vállam, és bepötyögtem egy pár szavas választ Ednek.
-Tudod,
hogy fáj a lábam, és múlt héten én cipeltelek haza, miközben te részegen
roskadoztál a vállamon.- válaszolta immáron komolyan, de tudtam, hogy az egész
csak arra megy ki, hogy rendesen kiszórakozza majd magát rajtam valamivel,
valahogy… Louisnál sose lehet tudni.
Egy
megadó sóhaj kíséretében a zsebembe csúsztattam a telefonomat, és felkeltem a
fotelból, mire Louis elégedetten elmosolyodott.
Ismertem
már a járást, nem először jártam Eleanornál. Már legalább egy éve ismerem, és
egyből tudtam, hogy be kell mutatnom Louisnak. A hűtőből kikaptam Louis
répalevét, amit a mai napig nem értem, hogy lehet meginni. Visszafelé El
szobájába is be akartam kopogtatni, hogy sürgessem egy kicsit, de az ajtó
mellett, lógott a falon egy fénykép. Annyiszor elsétáltam már itt, de eddig
észre sem vettem. Megálltam mozdulatomban, és csak a képen lévő lányra tudtam
figyelni. Eleanor mellett ült, mindketten mosolyogtak… és az a mosoly, csillogó
szemei, és a vállára eső göndör szőke haja… Gyönyörű volt.
-Te
meg mit csinálsz itt?- jött ki mosolyogva a szobájából El.
-Ki
az a lány?- böktem egyből fejemmel a kép felé, figyelmen kívül hagyva kérdését.
-Oh,
ő Effy. Régi barát, de már rég nem találkoztunk.- igazgatta magán ruháját, és
elmosolyodott, mikor a képre nézett.
-Lehet,
hogy újra kéne…- eresztettem meg szokásos mosolyomat, de El hasba vágott.
-Ne
is álmodj róla, Styles!- nevetett fel, és ott hagyott.
Arcomat tenyereim közé temetve ültem a
bárpultnál. Képtelen lettem volna akár egy kortyot is inni, tegnap a sárga
földig leittam magam, és hiába van este nyolc, a fejem még mindig ugyanúgy
sajog, mint délelőtt, mikor felkeltem. Csak muszáj volt elmennem valahová.
Furcsa volt a lakásban Effy nélkül, a srácoknak pedig nem igazán mondtam még el
a tegnap reggel történteket. A telefonom nem csörgött, és egyikőjük se jött
utánam aggódva, ezek szerint Effy se szólt senkinek… Bár ne sétáltam volna ki a
lakásból, akkor most nem érezném magam ennyire nyomorultan. Ott kellett volna
maradnom mellette, és most nem kéne azon agyalnom, hogy Will és ő tegnap… Ha
csak a neve az eszembe jut, felfordul a gyomrom. Az, amit Will és Emilie – a
volt barátnőm – tettek velem pár éve, még most egy két év távlatából is
megbocsáthatatlannak tűnik. Hónapokig titkolóztak a hátam mögött, mígnem szép
lassan kiderült minden. Undorító.
Fintorogva emeltem számhoz poharamat, és
gondolataim akaratlanul is Elizabeth felé terelődtek ismételten. Őt nem
veszíthetem el… Nem engedhetem csak így el. Felpattantam a bárpulttól, és
kirohantam az utcára. Míg leintettem egy taxit, és beültem, valahogy megint
visszacsöppentem emlékeim közé.
Szemem
elé húztam napszemüvegemet, csak az álca kedvéért, bár annyi ember
sürgött-forgott Londonban, hogy most az egyszer szerintem senki se szúrt volna
ki magának. Különben is, úgy tudják, hogy már rég a díjátadó helyszínén
vagyunk, így gondolom az összes rajongó az épület előtt várakozik.
Mire
a többiek is kiszálltak a furgonból, Niall célba vette a legelső gyorséttermet,
ami a közelben volt. Az utca másik végéig kellett sétálni, nem volt nagy táv,
meg hát különben is elég jól elszórakoztattuk egymást. Ruhaboltok mellett
sétáltunk el, mire Zayn oldalba bökött, és az egyik üzlet felé biccentett egy
füttyszó kíséretében.
-Nem
rossz.- nevetett, mire odakaptam fejem. Egy fekete hajú lány állt a
próbafülkéknél, nem épp az esetem. Már épp készültem elfordulni, mikor egy
ismerős arc sétált ki, és forgott körbe a tükröknél. A lábaim földbe
gyökereztek, és nem hittem a szememnek. Az utóbbi hónapokban – miután
Eleanornál jártam - már legalább
negyedszerre látom, és bármennyire is próbálom kiverni a fejemből nem megy. Kész
röhej, hisz nem is ismerem. Egy mosoly terült szét az arcomon, míg az ablaknál
elidőzve néztem, ahogy forog körbe-körbe, és mosolyogva nézi magát a tükörben.
Tökéletes volt, mint mindig, akárhányszor láttam, a lélegzetem is elakadt tőle.
Egyszer muszáj lesz beszélnem vele.
-Harry,
gyere már!- kiabált rám Liam, mire lehajtottam fejem, és egy visszafojtott
vigyor kíséretében a fiúk után siettem.
-Nem mehetnénk gyorsabban?- kérdeztem,
mire a taxi hirtelen lefékezett, dugóba kerültünk. Remek.
-Sajnálom, de innen nem mozdulunk
legalább negyed óráig.- nézett rám a tükörből a sofőr, én pedig tehetetlenül
hátradőltem, és a növekedő kocsi sort néztem.
-Ugye
Taylor nincs itt? Remélem, nem csak véletlenül nem láttam eddig este.- motyogta
oda nekem Louis, miután végeztünk az autogram osztással, és most már tényleg
elindultunk az after partyra. Szem forgatva ráztam meg a fejem. Nem értem,
miért nem szeretik… bár ezt magamról se mondhatom el. Jó vele múlatni az időt,
ennyi az egész.
-New
Yorkban van.- adtam a megnyugtató választ, amit a többiek is hallottak. Bár eddig
nem voltak hallótávolságon belül, most még is egy emberként könnyebbültek meg,
tudták kiről van szó.
-Ne
aggódj Harry, keresünk neked mást.- karolt át Niall, mikor a bejárathoz értünk.
-Csak
ne keltsetek nagy feltűnést!- pirított ránk Paul, de mint mindig, most sem
tudtam komolyan venni, és csak nevettem rajta.
-Mi
soha!- vigyorgott Louis, a többiek pedig valamin nagyon hangosan elkezdtek
nevetni.
Végre
beengedtek minket, és mikor megfogtam az ajtót, akaratlanul is
hátrapillantottam. Szemem sarkából láttam, hogy ott áll, abban a lélegzetelállító
ruhában, amit még délután próbált abban a ruhaboltban. Megálltam, nem érdekelt,
hogy látja e ezt bárki is, de végre most először elveszhettem a pillantásában.
A mosolyom még szélesebb lett, mikor észrevettem, hogy zavarában a földre
szegezi szemeit. Ez nem lehet véletlen, hogy ma este ő is itt van.
Remegve fújtam ki a levegőt, mikor
megálltam az ajtaja előtt. Tisztán csengett fülemben meggyötört hangja, és
rohadtul fájt. Felidézve utolsó felém intézett szavait, bátortalanul
kopogtattam az ajtón. Halk lépteket hallottam, majd kinyílt az ajtó, és egy
kislány nézett rám az ajtóba kapaszkodva. A szemei, akárcsak Elizabethé…
-Szia, Elizabeth itthon van?- kérdeztem
tőle, mire ő halványan elmosolyodott, és heves bólogatásba kezdett. Effy sose
mesélt még róla. Félve bár, de mégis céltudatosan léptem át a küszöböt, mire a
kislány megragadva kezemet a konyha felé kezdett húzni.
.:Effy
szemszöge:.
Egy gyors pillanatra lehunytam
szemeimet, mikor hallottam közeledő lépteiket. Mély lélegzetet vettem, és
próbáltam úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Nem akartam
Katherine előtt jelenetet rendezni, így minden sértettségem és fájdalmam ott
fortyogott bennem. A léptek zaja abbamaradt, így hát megfordultam, és szembe
néztem vele.
-Szia.- köszönt halkan, és szemeit
enyémekbe vájta. Arca nyúzott volt, szeme alatt apró karikák éktelenkedtek.
Helyes. Nem csak nekem volt álmatlan az éjszakám.
Katherine még mindig kezét fogta, egy
élő csodaként tekintett fel Harryre, csillogó szemekkel. Ezek szerint azon
szerencsések közé tartozik, akiket Kathie az első pillanattól kezdve imád.
-Szia.- motyogtam.- Katherine, ő itt
Harry.- guggoltam le húgom elé, és öleltem körbe derekát, közben arcát
figyeltem.- Ő pedig a húgom, Katherine.-
néztem Harryre komor arccal, és őszinte meglepettséggel nézett vissza rám. Hát
persze… Ellenben Harryvel, én eddig egy szót sem említettem a családomról.
Tudtam, hogy egyszer eljön majd az a pillanat, de ha tehettem volna, még húztam
volna egy ideig.
Meglepettsége hamar eltűnt, és utánozva
engem, ő is leguggolt Katherine elé.
-Nagyon örülök, Katherine.- mosolygott
őszintén testvéremre, és arcon puszilta.
-Effy vett süteményt, és most csinál
kakaót! Maradsz?- kérdezte csillogó szemeivel Kathie. Magamban jót kuncogtam
izgatottságán, de közben feszülten vártam Harry válaszát is.
-Ha nem bánja…- mosolygott továbbra is,
majd mindketten rám szegezték tekintetüket. Halványan elmosolyodva bólintottam,
majd felegyenesedtem. Míg én megcsináltam a kakaót, Kathie munkába állította
Harryt, ami azt jelentette, hogy miután megtalálták a pillecukrot, Katherine
parancsára ki kellett válogatni a rózsaszín darabokat. Csak azokat volt
hajlandó megenni, de engedve Harry unszolásának, hagyott magának egy kéket,
amit később a bögre közepébe rakott. Hihetetlen volt, mennyire a szívébe zárta
egyetlen pillanat alatt Harryt.
-Ideje lenne aludni.- suttogta rekedtes
hangján Harry, és kisöpört egy tincset Kathie arcából pont úgy, ahogy nekem
szokta. A szívem óriásit dobbant, és minden sértettségem ellenére teljesen
megenyhültem erre a mozdulatra, és ahogy nézett rá.
Már éjfél is lehetett, mind a hárman a
kanapén ülve néztük a tévét, Kathie már laposakat pislogott. Nagyot ásítva
húzta magára takaróját, kettőnk között feküdt, gondosan elsimítgatta rajtunk
takarójának szélét.
-Gyere álomszuszék, beviszlek az ágyba.-
mosolyodtam el, és miután elköszönt Harrytől, bevittem a szobába. Mire ágyba
fektettem, és betakartam, már rég aludt. Halkan becsuktam magam mögött az
ajtót, és mély lélegzetet vettem. Az este számunkra még csak most kezdődik.
Harry éberen ült a kanapén, szemei
csillogtak a sötétben, az egyetlen fényt csak a tévé adta, megvilágítva arcát.
Komoly volt, akárcsak én. Szótlanul nézte, ahogy összeszedem a bögréket és a
tányérokat az asztalról. Hiába próbáltam higgadtan viselkedni… legbelül
tomboltam, és üvöltöttem. Gyerünk Harry,
szólalj meg.
Szemeimet összeszorítva indultam el a
konyhába, ahol már felkapcsoltam a lámpát. Bepakoltam a mosogatóba, és mikor
megfordultam, Harry mellkasának ütköztem.
-Sajnálom.- suttogta, és kezeit arcomra
simította. Lábaim megremegtek, és jólesően lehunytam szemeimet. Ez volt az
egyetlen dolog, amire nem számítottam.
-Csak bízz bennem, kérlek.- motyogtam,
és kiélveztem minden pillanatát annak, ahogy ujjai finoman végigszántják
bőrömet. Kinyitottam szemeimet, és megbánástól csillogó szemeibe néztem.
Hevesen bólogatott, szemeit egyszer ajkaimon, egyszer arcomon járatta, mígnem
végül száját enyémnek tapasztotta, és lágyan megcsókolt. Öröm és
megkönnyebbülés járta át a testem, míg ujjaimat göndör fürtjeibe akasztottam,
és mellkasának préseltem magam.
Csókunk után arcát nyakamba fúrta, forró
lehelete egyenesen égette bőrömet, miközben erős vállaiba kapaszkodtam.
-Miért nem meséltél Katherineről?- tette
fel az első kérdést, és elhúzódott tőlem, hogy szemembe tudjon nézni.
-Bonyolult.- vontam meg vállam, és egy
mosolyt erőltettem arcomra. Összeráncolta homlokát, és furcsán méregetett.
Átlátott rajtam.
-Próbáld meg, szerintem meg fogom
érteni.- nógatott, miközben én pólójával szórakoztam, még mindig vállaiba
kapaszkodva.
-Két hetente van nálam, apa sokat
dolgozik.- vontam vállat, még mindig azzal az álmosollyal.
-És az édesanyád?- kérdezte, de nekem
arcomról lehervadt a mosoly. Szemembe akaratom ellenére is könny gyűlt, és a
sírás már marta a torkomat. Nem akartam, hogy így lásson. Senkit se akartam,
hogy gyengének lásson.
Ijedten nézett, szemei enyémeket fürkészték,
majd erőt véve magamon, megszólaltam.
-Meghalt, három éve…- préseltem ki a
szavakat a számon, és legyűrtem könnyeimet. Harry karjai szorosan körém
fonódtak, és magához ölelt. Lélegzet visszafojtva fúrtam fejem mellkasába,
ízlelgetve a feltörő sírás keserédes ízét. Utáltam ezt az egészet. Utáltam
kimondani.
-Annyira sajnálom.- motyogta, a hangja
nagyon távolinak tűnt, de mégis elhittem neki. Ő volt az első ember, akitől
eltűrtem a sajnálkozó pillantást, ha ott lett volna mellettem akkor is, talán
már rég átvészeltem volna. Neki tényleg elhittem volna, amit annyian mondtak… Minden rendben lesz.
-Effy, nem tudok aludni!- Katherine
szemeit dörzsölgetve állt a konyhaajtóban, és álmosan pislogott ránk. Harry
derekamat ölelte, míg én gyorsan megtöröltem szemeimet, mintha mi sem történt
volna.
-Gyere, majd mi alszunk veled.- kapta
fel Harry, mikor látta, hogy még nem igazán tudok megszólalni, és a hálóba
mentek. Pár perccel később én is utánuk mentem, és Harry nyugtató, és megértő
karjai közt aludtam el.
Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a 3(!) kommentet, hihetetlenül jól esett! És köszönöm a +1 feliratkozót is! Remélem elnyerte mindenki tetszését a mai rész, és gyűlnek majd a komik! :)
Timi, alig várom a "hablatyolós" kommentedet, mindig megmosolyogtatsz, és lelkesebbé teszel!
A következő rész hétvégén várható, ha minden jól megy. Addig is jó olvasgatást! :))
Szupii ;) Xx
VálaszTörlésDrágaságom,
VálaszTörlésHétköznap nem igazán gépezek, de mivel 2 nap múlva nyelvvizsgázom, kivettem egy kis szabadnapot. És rögtön a te blogodra jöttem, hogy nézzem mi újság van. És mikor megláttam az új részt, ujjongtam egy sort, majd neki is láttam az olvasásnak.
A rész izgalmas, de nyugis, aranyos, de fordulatos és romantikus lett. Kristen és Harry... jaj olyan aranyosak. Mármint úgy imádom, amikor egy fiú így bánik a gyerekekkel. Olyankor körülbelül fel kell mosni alattam, vagy pedig teljesen össze kell szedni. Na mindegy is... nem rólam van szó. :D
Örülök, hogy Effy és Harry kibékültek, és hogy egyre több mindent tudnak meg a másikról. Sajnálom Effy-t az anyukája miatt, de remélem az élet kárpótolja majd. És az egész olyan kis aranyos lett! Nagyon tetszett! Komolyan itt örvendeztem, hogy kibékültek.
Na de az a Will. Még mindig kíváncsi vagyok, hogy 1. mi baja Harry-vel vagy ép fordítva, és 2. mit akar Elizabeth-től vagy mi fog történni?! Nagyon kíváncsi vagyok. Ha lesz rész, azonnal jövök olvasni! :)
Amúgy köszönöm, hogy minden rész végén írsz nekem ilyesfajta személyes üzenetet. Te meg ezzel mosolyogtatsz meg engem. Köszönöm, és hatalmas puszi!♥
~T xx