2013. november 4., hétfő

16. Fejezet - "Nem lehet véletlen"






.:Harry szemszöge:.

Unottan ültem a fotelban, és twittereztem. Louis és én felugrottunk Eleanorért, aki elméletileg már húsz perce kész kéne, hogy legyen. Louis magában dúdolgatva kapcsolgatta a tévét, majd kérlelő szemekkel nézett rám.
-Mit akarsz?- kérdeztem, de fel se néztem a telefonból.
-Hoznál nekem a konyhából répalevet?- pislogott nagyokat, és próbált bájosan elmosolyodni, ami inkább volt fájdalmas vicsorgás.
-Miért nem hozol te? Szolgáld ki magad, elvégre is a te barátnődnél vagyunk.- vontam meg vállam, és bepötyögtem egy pár szavas választ Ednek.
-Tudod, hogy fáj a lábam, és múlt héten én cipeltelek haza, miközben te részegen roskadoztál a vállamon.- válaszolta immáron komolyan, de tudtam, hogy az egész csak arra megy ki, hogy rendesen kiszórakozza majd magát rajtam valamivel, valahogy… Louisnál sose lehet tudni.
Egy megadó sóhaj kíséretében a zsebembe csúsztattam a telefonomat, és felkeltem a fotelból, mire Louis elégedetten elmosolyodott.
Ismertem már a járást, nem először jártam Eleanornál. Már legalább egy éve ismerem, és egyből tudtam, hogy be kell mutatnom Louisnak. A hűtőből kikaptam Louis répalevét, amit a mai napig nem értem, hogy lehet meginni. Visszafelé El szobájába is be akartam kopogtatni, hogy sürgessem egy kicsit, de az ajtó mellett, lógott a falon egy fénykép. Annyiszor elsétáltam már itt, de eddig észre sem vettem. Megálltam mozdulatomban, és csak a képen lévő lányra tudtam figyelni. Eleanor mellett ült, mindketten mosolyogtak… és az a mosoly, csillogó szemei, és a vállára eső göndör szőke haja… Gyönyörű volt.
-Te meg mit csinálsz itt?- jött ki mosolyogva a szobájából El.
-Ki az a lány?- böktem egyből fejemmel a kép felé, figyelmen kívül hagyva kérdését.
-Oh, ő Effy. Régi barát, de már rég nem találkoztunk.- igazgatta magán ruháját, és elmosolyodott, mikor a képre nézett.
-Lehet, hogy újra kéne…- eresztettem meg szokásos mosolyomat, de El hasba vágott.
-Ne is álmodj róla, Styles!- nevetett fel, és ott hagyott.
Arcomat tenyereim közé temetve ültem a bárpultnál. Képtelen lettem volna akár egy kortyot is inni, tegnap a sárga földig leittam magam, és hiába van este nyolc, a fejem még mindig ugyanúgy sajog, mint délelőtt, mikor felkeltem. Csak muszáj volt elmennem valahová. Furcsa volt a lakásban Effy nélkül, a srácoknak pedig nem igazán mondtam még el a tegnap reggel történteket. A telefonom nem csörgött, és egyikőjük se jött utánam aggódva, ezek szerint Effy se szólt senkinek… Bár ne sétáltam volna ki a lakásból, akkor most nem érezném magam ennyire nyomorultan. Ott kellett volna maradnom mellette, és most nem kéne azon agyalnom, hogy Will és ő tegnap… Ha csak a neve az eszembe jut, felfordul a gyomrom. Az, amit Will és Emilie – a volt barátnőm – tettek velem pár éve, még most egy két év távlatából is megbocsáthatatlannak tűnik. Hónapokig titkolóztak a hátam mögött, mígnem szép lassan kiderült minden. Undorító.
Fintorogva emeltem számhoz poharamat, és gondolataim akaratlanul is Elizabeth felé terelődtek ismételten. Őt nem veszíthetem el… Nem engedhetem csak így el. Felpattantam a bárpulttól, és kirohantam az utcára. Míg leintettem egy taxit, és beültem, valahogy megint visszacsöppentem emlékeim közé.
Szemem elé húztam napszemüvegemet, csak az álca kedvéért, bár annyi ember sürgött-forgott Londonban, hogy most az egyszer szerintem senki se szúrt volna ki magának. Különben is, úgy tudják, hogy már rég a díjátadó helyszínén vagyunk, így gondolom az összes rajongó az épület előtt várakozik.
Mire a többiek is kiszálltak a furgonból, Niall célba vette a legelső gyorséttermet, ami a közelben volt. Az utca másik végéig kellett sétálni, nem volt nagy táv, meg hát különben is elég jól elszórakoztattuk egymást. Ruhaboltok mellett sétáltunk el, mire Zayn oldalba bökött, és az egyik üzlet felé biccentett egy füttyszó kíséretében.
-Nem rossz.- nevetett, mire odakaptam fejem. Egy fekete hajú lány állt a próbafülkéknél, nem épp az esetem. Már épp készültem elfordulni, mikor egy ismerős arc sétált ki, és forgott körbe a tükröknél. A lábaim földbe gyökereztek, és nem hittem a szememnek. Az utóbbi hónapokban – miután Eleanornál jártam -  már legalább negyedszerre látom, és bármennyire is próbálom kiverni a fejemből nem megy. Kész röhej, hisz nem is ismerem. Egy mosoly terült szét az arcomon, míg az ablaknál elidőzve néztem, ahogy forog körbe-körbe, és mosolyogva nézi magát a tükörben. Tökéletes volt, mint mindig, akárhányszor láttam, a lélegzetem is elakadt tőle. Egyszer muszáj lesz beszélnem vele.
-Harry, gyere már!- kiabált rám Liam, mire lehajtottam fejem, és egy visszafojtott vigyor kíséretében a fiúk után siettem.
-Nem mehetnénk gyorsabban?- kérdeztem, mire a taxi hirtelen lefékezett, dugóba kerültünk. Remek.
-Sajnálom, de innen nem mozdulunk legalább negyed óráig.- nézett rám a tükörből a sofőr, én pedig tehetetlenül hátradőltem, és a növekedő kocsi sort néztem.
-Ugye Taylor nincs itt? Remélem, nem csak véletlenül nem láttam eddig este.- motyogta oda nekem Louis, miután végeztünk az autogram osztással, és most már tényleg elindultunk az after partyra. Szem forgatva ráztam meg a fejem. Nem értem, miért nem szeretik… bár ezt magamról se mondhatom el. Jó vele múlatni az időt, ennyi az egész.
-New Yorkban van.- adtam a megnyugtató választ, amit a többiek is hallottak. Bár eddig nem voltak hallótávolságon belül, most még is egy emberként könnyebbültek meg, tudták kiről van szó.
-Ne aggódj Harry, keresünk neked mást.- karolt át Niall, mikor a bejárathoz értünk.
-Csak ne keltsetek nagy feltűnést!- pirított ránk Paul, de mint mindig, most sem tudtam komolyan venni, és csak nevettem rajta.
-Mi soha!- vigyorgott Louis, a többiek pedig valamin nagyon hangosan elkezdtek nevetni.
Végre beengedtek minket, és mikor megfogtam az ajtót, akaratlanul is hátrapillantottam. Szemem sarkából láttam, hogy ott áll, abban a lélegzetelállító ruhában, amit még délután próbált abban a ruhaboltban. Megálltam, nem érdekelt, hogy látja e ezt bárki is, de végre most először elveszhettem a pillantásában. A mosolyom még szélesebb lett, mikor észrevettem, hogy zavarában a földre szegezi szemeit. Ez nem lehet véletlen, hogy ma este ő is itt van.
Remegve fújtam ki a levegőt, mikor megálltam az ajtaja előtt. Tisztán csengett fülemben meggyötört hangja, és rohadtul fájt. Felidézve utolsó felém intézett szavait, bátortalanul kopogtattam az ajtón. Halk lépteket hallottam, majd kinyílt az ajtó, és egy kislány nézett rám az ajtóba kapaszkodva. A szemei, akárcsak Elizabethé…
-Szia, Elizabeth itthon van?- kérdeztem tőle, mire ő halványan elmosolyodott, és heves bólogatásba kezdett. Effy sose mesélt még róla. Félve bár, de mégis céltudatosan léptem át a küszöböt, mire a kislány megragadva kezemet a konyha felé kezdett húzni.


.:Effy szemszöge:.


Egy gyors pillanatra lehunytam szemeimet, mikor hallottam közeledő lépteiket. Mély lélegzetet vettem, és próbáltam úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Nem akartam Katherine előtt jelenetet rendezni, így minden sértettségem és fájdalmam ott fortyogott bennem. A léptek zaja abbamaradt, így hát megfordultam, és szembe néztem vele.

-Szia.- köszönt halkan, és szemeit enyémekbe vájta. Arca nyúzott volt, szeme alatt apró karikák éktelenkedtek. Helyes. Nem csak nekem volt álmatlan az éjszakám.
Katherine még mindig kezét fogta, egy élő csodaként tekintett fel Harryre, csillogó szemekkel. Ezek szerint azon szerencsések közé tartozik, akiket Kathie az első pillanattól kezdve imád.
-Szia.- motyogtam.- Katherine, ő itt Harry.- guggoltam le húgom elé, és öleltem körbe derekát, közben arcát figyeltem.- Ő pedig  a húgom, Katherine.- néztem Harryre komor arccal, és őszinte meglepettséggel nézett vissza rám. Hát persze… Ellenben Harryvel, én eddig egy szót sem említettem a családomról. Tudtam, hogy egyszer eljön majd az a pillanat, de ha tehettem volna, még húztam volna egy ideig.
Meglepettsége hamar eltűnt, és utánozva engem, ő is leguggolt Katherine elé.
-Nagyon örülök, Katherine.- mosolygott őszintén testvéremre, és arcon puszilta.
-Effy vett süteményt, és most csinál kakaót! Maradsz?- kérdezte csillogó szemeivel Kathie. Magamban jót kuncogtam izgatottságán, de közben feszülten vártam Harry válaszát is.
-Ha nem bánja…- mosolygott továbbra is, majd mindketten rám szegezték tekintetüket. Halványan elmosolyodva bólintottam, majd felegyenesedtem. Míg én megcsináltam a kakaót, Kathie munkába állította Harryt, ami azt jelentette, hogy miután megtalálták a pillecukrot, Katherine parancsára ki kellett válogatni a rózsaszín darabokat. Csak azokat volt hajlandó megenni, de engedve Harry unszolásának, hagyott magának egy kéket, amit később a bögre közepébe rakott. Hihetetlen volt, mennyire a szívébe zárta egyetlen pillanat alatt Harryt.
-Ideje lenne aludni.- suttogta rekedtes hangján Harry, és kisöpört egy tincset Kathie arcából pont úgy, ahogy nekem szokta. A szívem óriásit dobbant, és minden sértettségem ellenére teljesen megenyhültem erre a mozdulatra, és ahogy nézett rá.
Már éjfél is lehetett, mind a hárman a kanapén ülve néztük a tévét, Kathie már laposakat pislogott. Nagyot ásítva húzta magára takaróját, kettőnk között feküdt, gondosan elsimítgatta rajtunk takarójának szélét.
-Gyere álomszuszék, beviszlek az ágyba.- mosolyodtam el, és miután elköszönt Harrytől, bevittem a szobába. Mire ágyba fektettem, és betakartam, már rég aludt. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót, és mély lélegzetet vettem. Az este számunkra még csak most kezdődik.
Harry éberen ült a kanapén, szemei csillogtak a sötétben, az egyetlen fényt csak a tévé adta, megvilágítva arcát. Komoly volt, akárcsak én. Szótlanul nézte, ahogy összeszedem a bögréket és a tányérokat az asztalról. Hiába próbáltam higgadtan viselkedni… legbelül tomboltam, és üvöltöttem. Gyerünk Harry, szólalj meg.
Szemeimet összeszorítva indultam el a konyhába, ahol már felkapcsoltam a lámpát. Bepakoltam a mosogatóba, és mikor megfordultam, Harry mellkasának ütköztem.
-Sajnálom.- suttogta, és kezeit arcomra simította. Lábaim megremegtek, és jólesően lehunytam szemeimet. Ez volt az egyetlen dolog, amire nem számítottam.
-Csak bízz bennem, kérlek.- motyogtam, és kiélveztem minden pillanatát annak, ahogy ujjai finoman végigszántják bőrömet. Kinyitottam szemeimet, és megbánástól csillogó szemeibe néztem. Hevesen bólogatott, szemeit egyszer ajkaimon, egyszer arcomon járatta, mígnem végül száját enyémnek tapasztotta, és lágyan megcsókolt. Öröm és megkönnyebbülés járta át a testem, míg ujjaimat göndör fürtjeibe akasztottam, és mellkasának préseltem magam.
Csókunk után arcát nyakamba fúrta, forró lehelete egyenesen égette bőrömet, miközben erős vállaiba kapaszkodtam.
-Miért nem meséltél Katherineről?- tette fel az első kérdést, és elhúzódott tőlem, hogy szemembe tudjon nézni.
-Bonyolult.- vontam meg vállam, és egy mosolyt erőltettem arcomra. Összeráncolta homlokát, és furcsán méregetett. Átlátott rajtam.
-Próbáld meg, szerintem meg fogom érteni.- nógatott, miközben én pólójával szórakoztam, még mindig vállaiba kapaszkodva.
-Két hetente van nálam, apa sokat dolgozik.- vontam vállat, még mindig azzal az álmosollyal.
-És az édesanyád?- kérdezte, de nekem arcomról lehervadt a mosoly. Szemembe akaratom ellenére is könny gyűlt, és a sírás már marta a torkomat. Nem akartam, hogy így lásson. Senkit se akartam, hogy gyengének lásson.
Ijedten nézett, szemei enyémeket fürkészték, majd erőt véve magamon, megszólaltam.
-Meghalt, három éve…- préseltem ki a szavakat a számon, és legyűrtem könnyeimet. Harry karjai szorosan körém fonódtak, és magához ölelt. Lélegzet visszafojtva fúrtam fejem mellkasába, ízlelgetve a feltörő sírás keserédes ízét. Utáltam ezt az egészet. Utáltam kimondani.
-Annyira sajnálom.- motyogta, a hangja nagyon távolinak tűnt, de mégis elhittem neki. Ő volt az első ember, akitől eltűrtem a sajnálkozó pillantást, ha ott lett volna mellettem akkor is, talán már rég átvészeltem volna. Neki tényleg elhittem volna, amit annyian mondtak… Minden rendben lesz.
-Effy, nem tudok aludni!- Katherine szemeit dörzsölgetve állt a konyhaajtóban, és álmosan pislogott ránk. Harry derekamat ölelte, míg én gyorsan megtöröltem szemeimet, mintha mi sem történt volna.
-Gyere, majd mi alszunk veled.- kapta fel Harry, mikor látta, hogy még nem igazán tudok megszólalni, és a hálóba mentek. Pár perccel később én is utánuk mentem, és Harry nyugtató, és megértő karjai közt aludtam el.


Sziasztok!
Nagyon szépen köszönöm a 3(!) kommentet, hihetetlenül jól esett! És köszönöm a +1 feliratkozót is! Remélem elnyerte mindenki tetszését a mai rész, és gyűlnek majd a komik! :)
Timi, alig várom a "hablatyolós" kommentedet, mindig megmosolyogtatsz, és lelkesebbé teszel! 
A következő rész hétvégén várható, ha minden jól megy. Addig is jó olvasgatást! :))

2 megjegyzés:

  1. Drágaságom,

    Hétköznap nem igazán gépezek, de mivel 2 nap múlva nyelvvizsgázom, kivettem egy kis szabadnapot. És rögtön a te blogodra jöttem, hogy nézzem mi újság van. És mikor megláttam az új részt, ujjongtam egy sort, majd neki is láttam az olvasásnak.
    A rész izgalmas, de nyugis, aranyos, de fordulatos és romantikus lett. Kristen és Harry... jaj olyan aranyosak. Mármint úgy imádom, amikor egy fiú így bánik a gyerekekkel. Olyankor körülbelül fel kell mosni alattam, vagy pedig teljesen össze kell szedni. Na mindegy is... nem rólam van szó. :D
    Örülök, hogy Effy és Harry kibékültek, és hogy egyre több mindent tudnak meg a másikról. Sajnálom Effy-t az anyukája miatt, de remélem az élet kárpótolja majd. És az egész olyan kis aranyos lett! Nagyon tetszett! Komolyan itt örvendeztem, hogy kibékültek.
    Na de az a Will. Még mindig kíváncsi vagyok, hogy 1. mi baja Harry-vel vagy ép fordítva, és 2. mit akar Elizabeth-től vagy mi fog történni?! Nagyon kíváncsi vagyok. Ha lesz rész, azonnal jövök olvasni! :)
    Amúgy köszönöm, hogy minden rész végén írsz nekem ilyesfajta személyes üzenetet. Te meg ezzel mosolyogtatsz meg engem. Köszönöm, és hatalmas puszi!♥

    ~T xx

    VálaszTörlés