3. Fejezet - "Lehet, hogy csak álmodok..."

Délelőtt borzasztó fejfájással keltem, amin sokat rontott az is, hogy valaki rákönyökölt a csengőre, és egy percre sem hagyta abba azt az idegesítő sípoló hangot. A fejemre húztam a párnát, az eső halkan kopogott az ablakon. Hiába morogtam, és nyomtam egyre szorosabban a párnát a fejemre, az ajtó előtt ácsorgó illető nem adta fel.

Morogva másztam ki az ágyból, és mit sem törődve a kinyúlt alvós pólómmal, és a valószínűleg nagyon is kócos hajammal, megindultam az ajtó felé.

-Megyek már!!- kiabáltam nyűgösen, és a kezembe kaptam a kulcsomat a konyhapultról, másik kezemmel a fejemet masszíroztam, reménykedve, hogy ettől jobb lesz.

Elfordítottam a kulcsot a zárban, Haley pedig egy ezer vattos mosoly kíséretében, egy buldózer kecsességével rontott be a lakásba.

-Persze, nyugodtan gyere be.- mormogtam az orrom alatt, miközben becsuktam magam mögött az ajtót, és követtem a nappaliba.- Fáradj beljebb… egy kávét esetleg? Oh nem, nem baj egyáltalán, hogy felkeltettél.- dünnyögtem az orrom alatt cinikusan, ő pedig mosolyogva nézett rám. A dohányzóasztalon ott hevert két starbucksos pohár, egyiken az én nevem díszelgett.

-Csak nem másnapos vagy?- nevetett.

-Az az egy jó pontod van, hogy hoztál kávét.- mormogtam továbbra is, és leültem mellé a kanapéra, majd kecsesen eldőltem, és neki támaszkodtam a vállának. Borzasztóan hasogatott a fejem.

-Reméltem, hogy szabadnapos vagy.- a hangja izgatottan csengett, valami biztosan történt. Még nem éreztem magam kellőképp kíváncsinak, a fejem még mindig csengett, a gyomrom pedig barátkozott a kávéval.

-Holnap kell mennem egy forgatásra, ki kell sminkelnem egy bandát.- a hangom berekedt, majd ásítottam egyet.

-Kiket?- kíváncsiskodott.

-Nem tudom, majd ha végeztünk holnap, elmesélem.- fejemet a vállára döntöttem, a szemeim pedig már kezdtek lecsukódni.

-Láttam az éjjel, hogy kinek a kocsijába szálltál be.- a hangja huncutan csengett, én pedig időben kaptam fel a fejem, már majdnem kiesett a kávé a kezemből. Hát erre fel a nagy izgalom…

-Na kinek…- mormoltam az orrom alatt, és belekortyoltam a kávémba.

-Eric azt mondta, hogy énekes.- húzogatta a szemöldökét.

-Igen, egy bandában van Niallékkel.- mormoltam rekedtes hangomon. Haley sokat tudóan bólintott.- És ki az az Eric?- vágtam értetlen fejet, és felemeltem fejemet a válláról.

-Akivel tegnap este…

-Jó, jó… ne folytasd!- grimaszoltam, még mielőtt belemegy a részletekbe.

Az órájára pillantott, majd levakarhatatlan vigyorral rám nézett.

-Indulnom kell, a város másik végébe beszéltünk meg ebédet.- pattant fel mellőlem. Elkerekedett szemekkel néztem rá, míg ő gyorsan arcon puszilt, és fogta a kávéját.- Délután találkozhatunk.- jegyezte meg, mire én a fejemet ráztam.

-Eleanorral találkozom.- mondtam, és már kezdtem elnyúlni a kanapén.

-Oh, üdvözlöm! Remélem legközelebb velem is megbeszélitek.- válaszolta tettetett sértődöttséggel, és már ki is viharzott az ajtón. Amint becsukódott az ajtó, én hátradőltem a kanapén, és élveztem a csendet.

.:Harry szemszöge:.

-Niall, kérlek halkabban csámcsogj!- fogta a fejét az asztalnál ülve Zayn.

-Én nem csámcsogok!- háborodott fel, teli szájjal beszélt. Ha én is ittam volna, valószínűleg most dobtam volna ki a taccsot.

Liam álmosan kapcsolgatta a tévét, én pedig a kávémat kevergetve ültem a pulton. Nem tudom kiverni azokat a kék szemeket a fejemből…

-Nem is mondtad, Effyvel minden oké?- érdeklődött Niall, miközben elvette mellőlem a tegnap estéről még megmaradt csirkét. Sosem lakik jól?

-Elaludt, mikor elindultunk. De azt mondta, Louis péntek estére meghívta.- rántottam meg a vállam.

Mindháram furcsán néztek rám, majd folytatták tovább a semmittevést.

-Kérlek, Harry! Öltözz fel!- lépett be hirtelen a konyhába Eleanor. Ahhoz képest, hogy ő is tartotta a lépést tegnap a fiúkkal, szinte semmi baja nem volt.

-De hiszen van rajtam alsó!- tiltakoztam, és annyira hevesen széttártam a karjaimat, hogy kilöttyent a kávém. Nem tulajdonítottam neki különösebb figyelmet jelenleg.

-Ruha fel, és utána moss fel!- intézkedett. Kifigurázva őt ugrottam le a pultról, de mikor elsétáltam mellette, azért adtam egy üdvözlő puszit az arcára.

Mikor végeztem a rám kiszabott feladatokkal, csatlakoztam a fiúkhoz a nappaliba. Louis épp készült bekapcsolni az xboxot, le is stoppoltam egyből a másik irányítót.

-Jó reggelt szerelmem!- zengte körbe a házat vékony hangja, és egy puszit nyomott az arcomra. Eleanor már fel sem figyelt ezekre a kirohanásokra, most is éppen a telefonját piszkálta, majd a füléhez tette. Közben Louis a kanyaroknál még engem is meglökött, hátha így biztosan kisodor az útról, és ő nyeri meg a versenyt.

-Szia, felébresztettelek?- kérdezte Eleanor. Mindenki őt figyelte. Rossz szokásaink közé tartozott katasztrófába sodorni mások telefonos beszélgetéseit.- Semmit se változott.- nevetgélt. Értetlenkedve ülte mindenki körül Elt, és próbáltunk rájönni, vajon kivel beszél. Louis leült szorosan mellé, és kiskutya szemekkel figyelte Eleanort, de ő még csak észre se vette.

-Édes, kivel beszélsz?- kérdezte mézes-mázos hangon, de már a gonoszság csillogott a szemeiben.

-Effy az!- válaszolta gyorsan.- Egy óra múlva? Jó, persze, nekem ott is jó.

-Puszilom, és igazán átjöhetne ma hozzánk!- kiabálta Niall, hogy ne kelljen Eleanornak megismételnie.

-Találkozol vele? Én iiis, kérlek!- könyörgött Louis lebiggyesztett ajkakkal, El elnevette magát.

-Nem baj, ha hozom Louist is? Úgy látszik, megkedveltek téged.- nevetgélte.- Persze, akkor ott! Szia!- mondta, és letette.- Pénteken átjön, a héten máskor nem ér rá, mert dolgozik.- magyarázta Niallnek, aki elszontyolódva lejjebb csúszott a kanapén.

-De én megyeek!!!- örvendezett férfiasságát meghazudtoló hangján Louis.

Felpattantam a kanapéról, és a szobámba indultam.

-Te meg hová mész?- kérdezte Louis.

-Öltözni! Én is megyek!- válaszoltam, hirtelen megindulásból. Egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből…

.:Effy szemszöge:.

Már negyed óra késésben voltam. A hajam össze-vissza állt, hanyag copfba fogtam, néhol kilógott egy-két tincs. A kedvenc fehér Ramones pólóm volt rajtam, egy szaggatott farmerral, a fehér dorkómmal, mert még mindig borzasztóan fájt a lábam a tegnap esti magassarkú miatt. Nem festettem ki magam, csak szempillaspirált használtam, fogtam a táskámat, amibe beledobáltam a szükséges holmikat, magamra kaptam a bőrkabátom, és már indultam is.

Egy Starbuckshoz beszéltük a találkát, tőle nem messze van néhány gyorskajálda, majd választunk egyet. A hasam már kezdett panaszkodni, hogy lassan három óra, és még egy falatot nem ettem ma.

Mire a kávézóhoz értem, elállt az eső. A kinti asztalok fedett részen voltak, így Eleanor kinn várt, de nem csak Louis társaságában. Már messziről kiszúrtam a göndör fürtöket, és a gyomrom hirtelen teljesen összeszorult. Nem tudtam eldönteni, hogy a másnap miatt, vagy a jelenléte miatt érzem ilyen furcsán magam.

-Sziasztok!- köszöntem még mindig rekedtesen, mire Harry szeme felcsillant, és ezzel egyidőben fel is pattant az asztaltól. Mindhárman megilletődve bámultunk rá, de zavarában beletúrt a hajába, és a pólómra nézett.

-Szia!- csilingelték egyszerre Eleanorék.

-Összeöltözős nap van?! Én miért nem tudtam róla?- könyökölt fel az asztalra Louis durcásan, én pedig szintén Harry fekete, Ramonesos pólóját néztem. Elmosolyodtam, és leültem Harry mellé. Eleanor és Louis velünk szemben ültek.

-A többiek?- kérdeztem, mikor Harryre pillantottam. Közben felém tolt egy gőzölgő poharat. Második jó pont… De miért is számolom én ezt?

-Köszönöm.- motyogtam, ő pedig láthatólag zavarba jött.

-Legközelebb szóljatok, hogy mi is jöjjünk e… a szemem láttára ezt csinálni!- háborgott Louis, de egy kis pimasz mosoly ott ücsörgött a szája sarkában.

-Én úgy terveztem, kettesben leszünk.- nézett a fiúkra El.

-De… de persze ők is jöttek volna, csak túl másnaposak.- felelte Harry, Elék pedig egyre értetlenebbül néztek rá.

Minél jobban telt az idő, annál oldottabbak lettünk mind a négyen. Nagyon megkedveltem a fiúkat, de sajnáltam, hogy nem jöttek el ők is.

-Akkor pénteken várunk! El mondta, hogy addig dolgozol, úgyhogy…- biggyesztette lefelé a száját Louis, mikor búcsúzkodtunk.  Már besötétedett, órákon keresztül ültünk az egyik kajáldában.

-De én nem is tudom a címeteket…- kaptam észbe, és ők hirtelen agyalni kezdtek, hogy oldjuk meg.

-Harry érted megy!- pattant ki El fejéből a pompás ötlet, amit az illető egy elfojtott mosollyal díjazott, és zsebrevágott kézzel ácsorgott mellettem.

-Igen!- helyeselt Lou, és Harryre vigyorgott.- Tudja hol laksz, azt is tudja, mi hol lakunk. Harry!- veregette meg a vállát, én pedig halkan nevetni kezdtem.

El és Lou is egy nagy öleléssel elköszönt tőlem, és mikor azt hittem, Harry is velük megy, nagyot tévedtem.

-Vigyelek haza? A Starbucksnál áll az autóm.- mutatott az irányába, majd a tarkójára csúsztatta a kezét.

Zavarba jött valamiért, én pedig megmosolyogtam.

-Azt megköszönném.- húztam össze magamon a kabátomat, a szél egyre erősebben fújt. A kabátját egy szó nélkül rám terítette, amit meglepődve figyeltem. Borzasztóan jó illata volt.- Igazán nem kell, én nem azért…

-Így is rekedtnek tűnsz, nem akarom, hogy miattam betegedj meg.- mosolygott édesen, és visszaindultunk a kávézó felé.

-Köszönöm.- elpirultam. Elpirultam. Minél többet vagyok vele, annál jobban kezdek hátat fordítani az elveimnek… pedig… a munkában, és a magánéletben is szerencsésebb, ha egy hétköznapi emberrel vagyok.

-El sem hiszem, hogy ma még meg sem állítottak.- mosolygott őszintén, miközben egymás mellett sétáltunk.

-Sokan szoktak?- halkan nevetett a kérdésem hallatán.- Sajnálom, egy marslakónak nézhetsz így, hogy én nem is…- magyaráztam, de a szavamba vágott.

-Nem, ez így pont jó. Közvetlenül tudsz közeledni felém, és én is feléd. Nincs stressz, nem olvastál hülyeségeket rólunk az újságokban, vagy az interneten. Persze az is jó, ha ismernek minket.- csak később váltott át többes számra.

-Nehéz lehet.- mosolyodtam el halványan, és a parkolóhoz értünk.

-Igazából… nem az. Imádom a rajongókat, a bandát, ezt az egészet, amit csinálunk. Felpörget.- olyan szenvedéllyel beszélt az egészről, hogy szinte én is belebódultam.

-Ha hazaértem, meghallgatlak titeket.- kacsintottam rá, és beszálltunk az autóba.

Az utat csendben töltöttük, néha mosolyogva rám pillantott, amitől én rendszerint zavarba jöttem. A kabátja csak úgy ontotta magából a kölnijének az illatát. Most éreztem először, de a karjaiba akartam bújni.

Butaságokat beszélek. Lehet, hogy csak álmodok… amiből ideje lenne felkelni.

Az autó leállt, zöld szemei pedig ismét rám szegeződtek. A szája szegletében ott bújkált az a pimasz mosoly, aminek az okát még mindig nem fejtettem meg. Hirtelen kiszállt a kocsiból, pár másodperc késéssel, de én is követtem.

-Mindkét szint a tiétek?- kérdezte, mikor megálltunk a kapu előtt. A fejemet ráztam, és még utoljára, észrevétlenül jobban magam köré húztam a kabátját.

-Egyedül lakok itt, csak a felső szint az enyém.- magyaráztam, ő pedig felnézett. Eleinte akart valamit kérdezni, szóra nyitotta a száját, de mikor visszanézett rám, mintha meggondolta volna magát.

-Köszönöm, a kabátot is.- nyújtottam felé, ő pedig egy bólintással válaszolt, és egy apró mosollyal.- Akkor, pénteken látjuk egymást. Szia.- köszöntem el tőle, de ő válasz helyett, óvatosan megragadta a karomat, és egy leheletnyi csókot adott az arcomra.

-Szia.- dörmögte a fülembe, és elengedett. Én pedig megszeppenve álltam továbbra is. Keze elengedett, majd visszasétált az autóhoz, én pedig egy leplezhetetlen vigyorral az arcomon mentem be a kapun.