2013. szeptember 24., kedd

9. Fejezet - "Érted bármit megtennék..."



.:Harry szemszöge:.

Csilingelő kacagása betöltötte az egész házat. Ragyogó arccal beszélgetett a fiúkkal és Eleanorral a kanapén ülve. A konyhában álldogáltam, kezemben egy bögrével, amiben már rég kihűlt a kávém, de nem tudtam abbahagyni, hogy őt nézem. Mi üthetett belém? Mióta ismerem, minden gondolatom csak körülötte forog. Szemei hirtelen rám szegeződtek, arca továbbra is ugyanúgy ragyogott. Hiába volt melegítőben, kissé összekócolt hajjal, és smink nélkül. Tökéletes volt. Nem tudtam betelni vele, sem gyönyörűen csillogó zöld szemeivel. A szívem furcsán zakatolt mellkasomban, ilyet még sosem éreztem. Nem hagyta, hogy elmondjam neki, de minden pillanatot ki fogok használni, és ha minden erejével küzd, én akkor is elmondom neki, hogy már most…
Ajkai résnyire kinyíltak, és halványan rám mosolygott. A pultra tettem a bögrémet, de mielőtt még elindultam volna felé, ő már átszelte a köztünk lévő távolságot, és előttem állt.
-Így kimaradsz minden jóból.- körbepillantott a konyhában, majd szemei ismét rajtam pihentek. Elsöpörtem haját az arcából, és óvatosan megcsókoltam. Éreztem, ahogy megremeg vékony teste, ezt egy mosollyal nyugtáztam is magamban. Ő is érez valamit. Éreznie kell… az nem lehet, hogy csak én őrülök meg attól, amit csinál, vagy mond.
Egyik keze tarkómra csúszott, másikkal karomat szorította. Kezeim derekára tettem, közelebb húzva magamhoz. Már most alig bírtam magammal…
-Menjünk el valahova. Csak mi ketten.- suttogtam ajkaiba, ő pedig alig hallhatóan felsóhajtott.
-Csak nem randevúra hívsz?- kezei közé vette arcomat, és pajkos mosolyra húzta száját.
-Nem…- ráztam fejem.- Tudom, hogy azt nem szereted. Vacsorázunk, sétálunk…- mondatomat egy sokatmondó mosollyal fejeztem be, mire zavartan elnevette magát.
-Kifejezetten randinak hangzik.- nevetgélt, és apró csókot adott ajkaimra.- Egy óra múlva találkozunk.- kacsintott rám, és már fel is ment az emeletre.
Az órára néztem, még csak hat óra volt.
-Effy hová ment?- kérdezte a konyhába kiabálva Zayn.
-Elmegyünk vacsorázni.- feleltem egy széles vigyor kíséretében, mire mindenki hangos huhogásba kezdett, kivéve Eleanort. Szemein láttam, mire készül, és már előre féltem. Fejemmel a terasz felé böktem, majd egyszerre indultunk el oda.
-Neked most annyi.- nevetett gonoszan Louis, ahogy elsétáltam mellette. Mikor én is kiértem a teraszra, becsuktam magam mögött az ajtót.
-Hallgatlak.- mormoltam orrom alatt, Eleanor leült az egyik székbe.
-Én örülök nektek Harry.- felsóhajtott, arca gondterhelt volt.
-De?- húztam fel szemöldököm, és kíváncsian néztem rá.
-Effy bármennyire is tűnik erősnek, borzasztóan törékeny. Ismerem őt, mint a tenyerem. És téged is.- szemei szigorúan néztek rám.- Ha csak jól akarod érezni magad mellette, jobb, ha inkább békén hagyod. Az utóbbi pár évben nem engedett ennyire közel senkit magához, és ennek oka van.
Már csak a gondolattól is ökölbe szorultak kezeim, hogy egyszer valaki bármilyen módon is bántotta őt.
-Sose okoznék neki fájdalmat.- feleltem őszintén.
-Remélem ezt tényleg őszintén így gondolod.- mosolyodott el bizakodva.

­*

Egy óra múlva már indulásra készen ültem a fiúkkal. Eleanor segítségével öltöztem fel, farmert, inget, és zakót húztam. Szerintem fölösleges kiöltözni, de szerinte Effy is csinos lesz. Bár ezt én sem kétlem… Ő mindig gyönyörű.
Hét óra után Effy lejött a lépcsőn. Haja göndör fürtökben vállára omlott, rózsaszín ruhája teljesen testéhez simult, alig takart valamit testéből a ruhadarab. Magas sarkúja kopogott a padlón, bőrkabátja kezében lógott. Megállt az ajtóban, és felvont szemöldökkel, hívogató mosollyal rám nézett. Talán tényleg megérte kiöltözni…
-Ezt nevezem kislány!- füttyentett Zayn, mire mindenki helyeselni kezdett.
-Későn jövünk.- eresztettem meg a fiúknak egy kaján vigyort, mikor elindultam Effy felé. Mind felnevettek, Louis észrevétlenül rám kacsintott. Effy a vállamba boxolt, mikor odaértem hozzá, de a következő pillanatban ajkai már az enyémeken pihentek. Kezeim reflex szerűen csúsztak fenekére, mire halkan felkuncogott, és elhúzta kezeimet.
-A randink még el sem kezdődött, de te már taperolsz.- suttogta nevetve.
-Nem tehetek róla, ez a ruha egyszerűen kikészít.- mormogtam fülébe.
-Helyes.- mosolygott gonoszan, és egy leheletnyi csókot nyomott nyakamra, amivel még jobban megőrjített. Fejét kidugta mellettem, hogy rá tudjon nézni a többiekre.
-Sziasztok srácok!- integetett nekik, mire mind egy emberként köszöntek el tőlünk.
Kabátját egy gyors mozdulattal magára vette, míg kisétáltunk a házból. Udvariasan kinyitottam neki a kocsi ajtaját, amit egy visszafojtott mosollyal köszönt meg. Beültem én is, és beindítottam az autót. Útközben Effy halkan dúdolta a rádióban szóló dalokat, s mikor rápillantottam édesen elpirult. Ez volt az első alkalom, hogy zavarba jött előttem. Mosolyogva kémleltem arcát.
-Szerencsésebb lenne, ha az utat figyelnéd ekkora érdeklődéssel.- szólt mosolyogva, mire szemeimet az útra függesztettem, kezemet pedig összekulcsoltam övével.- Amúgy, hová is megyünk?
-Majd meglátod.- feleltem egy titokzatos mosoly kíséretében, és ismét rá néztem, de ő parancsoló tekintettel, és játékos mosollyal az út felé bökött mutató ujjával.
 Körülbelül tíz perccel később leparkoltam az étterem előtt. Még tegnap lefoglaltam az asztalt, és sikerült azt is elintéznem, hogy kettesben lehessünk. Nem akartam kíváncsiskodó tekinteteket, és lesifotósokat. Csak őt akartam.
-De hiszen zárva van.- nézett körbe, míg én háta mögött állva próbáltam betessékelni az épületbe.
-Nyitva van… neked és nekem.- nevettem arckifejezésén. Megtorpant, és velem szembe fordult.
-Ilyet nem csinálhatsz, Harry.- rázta fejét rosszalló pillantással karöltve.
Mélyet sóhajtottam, homlokomat övének döntöttem, kezemet pedig karcsú derekára simítottam.
-Érted bármit megtennék.- suttogtam mélyen szemeibe nézve, és apró csókokkal borítottam be arcát, végül ajkait. Nem ellenkezett, engedelmesen túrt bele hajamba. Úgy kapaszkodott belém, mintha az élete múlt volna rajta.
-Azt hiszem, ideje bemennünk.- szaporán vette a levegőt, mikor elhúzódott tőlem. Még utoljára belecsókoltam nyakába, és kézen fogva sétáltunk az étterembe.
A lámpák halványan világították be az étkezőt, egy-egy mécses volt az asztalokra téve, javarészt ezek világítottak be mindent. Az ablakból látni lehetett London fényeit, a város nyüzsgését. Effy elámulva nézett körbe a helységben, és lassú mozdulatokkal levette kabátját. A szék támlájára terítette, és még megelőzve őt, kihúztam neki a széket, amire egészen aprón elmosolyodva leült.
Tudni akartam, mit gondol… milyen érzések kavarognak benne, milyen gondolatok cikáznak végig fejében.
-Tudja, Mr. Styles… most kellemes meglepetést okozott.- hajolt át az asztalon keresztül, és egészen halkan suttogott, még én is alig hallottam, mit mond. Az asztalunk mellett lévő pezsgő felé sandított, és elmosolyodott.
-Ezt örömmel hallom.- bólintottam vigyorogva, és a közeledő pincérre emeltem tekintetem.
Miután mindketten rendeltünk, tovább beszélgettünk. És beszéltünk, és beszéltünk… éjféltájt léptünk ki az étterem ajtaján, és gyalog indultunk hazáig. Mivel megittunk egy üveg pezsgőt Elizabeth unszolására, nem tudtam vezetni, így az az ötlete támadt, hogy sétáljunk egyet.
Pár perce már csendben sétáltunk egymás mellett hazafelé, mikor meguntam, hogy kezeim zsebemben vannak, és megragadtam apró törékeny és jéghideg kezét. Egyre jobban fázott, így végül már teljesen hozzám simult, én pedig átöleltem őt.
-Üljünk le egy kicsit.- bökött fejével vacogva a padok felé.
A Temze partján sétáltunk, szemét le se tudta venni a folyóról.
-Már így is teljesen át vagy fagyva…- ráztam fejem, ellenezve ötletét, és még jobban magamhoz szorítottam.
Mintha meg se hallotta volna, mit mondtam… A pad felé fordult, de persze nem engedett el. Kissé erőlködve – ettől csak még jobban remegett – odasétált velem a padhoz. Persze, mikor már pár lépésre voltunk tőle, nevetnem kellett makacsságán, és erőlködésén.
Még mielőtt leült volna a hideg padra, az ölembe húztam, és úgy csodálta a Temzét. Én képtelen voltam máshova nézni, csak őt figyeltem. Apró ruhája alig takart valamit. Kezeimmel felmelegítve simítottam végig combját, néha hátát is cirógattam. Fejét mellkasomra döntötte, és úgy vette egészen halkan a levegőt. Csak mi ketten voltunk, és ez borzasztóan tetszett. Az üres környék, a csend, a szuszogása…
Combján pihenő kezemmel fejét magam felé fordítottam. Szemei álmosan pislogtak rám, mégis csillogtak, és arcán is egy halvány mosoly pihent.
-Köszönöm ezt az estét.- motyogta rekedtes hangján, és ajkait még közelebb tolta enyémekhez, de nem csókolt meg.
Elsöpörtem haját arcából, és megbódulva egész testétől, szenvedélyes csókcsatába kezdtünk. A szívem úgy zakatolt, mint egy őrült. Ijesztő volt. Ijesztő, hogy egy lány, ilyen rövid idő alatt ilyen erőteljes érzelmeket váltson ki belőlem.
Halkan nevetett, mikor elhúzódtam tőle. Fejét mellkasomba fúrta, míg én a nyakában lógó keresztet piszkáltam.
-Mennünk kéne… Még a végén idefagysz.- simítottam végig hátán, mire jólesően felsóhajtott.
-Meddig lesz ez így?- kérdezte, mikor már hazafelé ültünk a taxiban. Nem akartam, hogy megint beteg legyen, így fogtam egyet.
-Mármint mi?- ráncoltam homlokom, kezemet arcára simítottam.
-Hogy ennyire ráérsz…- zavartan pislogott, míg beszélt, és kerülte a tekintetem.
-Jövő hét közepén el kell utaznunk, egy hétre. Néhány fotózás, műsorok, kisebb fellépések.- vontam vállat elmosolyodva.- Februárig ráérek, kisebb megszakításokkal.- minden mozdulatommal próbáltam oldani nyugtalanságát, és a legjobb módszernek a mosolyom tűnt… Ha mosolyogtam, az arca egyből vidámabb lett neki is.

Sziasztok!
Remélem, tetszett az új rész!
A kommenteket továbbra is várom... :)
Follow my blog with Bloglovin

2 megjegyzés: