.:Harry
szemszöge:.
Csilingelő kacagása betöltötte az egész
házat. Ragyogó arccal beszélgetett a fiúkkal és Eleanorral a kanapén ülve. A
konyhában álldogáltam, kezemben egy bögrével, amiben már rég kihűlt a kávém, de
nem tudtam abbahagyni, hogy őt nézem. Mi üthetett belém? Mióta ismerem, minden
gondolatom csak körülötte forog. Szemei hirtelen rám szegeződtek, arca továbbra
is ugyanúgy ragyogott. Hiába volt melegítőben, kissé összekócolt hajjal, és
smink nélkül. Tökéletes volt. Nem tudtam betelni vele, sem gyönyörűen csillogó
zöld szemeivel. A szívem furcsán zakatolt mellkasomban, ilyet még sosem
éreztem. Nem hagyta, hogy elmondjam neki, de minden pillanatot ki fogok
használni, és ha minden erejével küzd, én akkor is elmondom neki, hogy már
most…
Ajkai résnyire kinyíltak, és halványan
rám mosolygott. A pultra tettem a bögrémet, de mielőtt még elindultam volna
felé, ő már átszelte a köztünk lévő távolságot, és előttem állt.
-Így kimaradsz minden jóból.-
körbepillantott a konyhában, majd szemei ismét rajtam pihentek. Elsöpörtem
haját az arcából, és óvatosan megcsókoltam. Éreztem, ahogy megremeg vékony
teste, ezt egy mosollyal nyugtáztam is magamban. Ő is érez valamit. Éreznie
kell… az nem lehet, hogy csak én őrülök meg attól, amit csinál, vagy mond.
Egyik keze tarkómra csúszott, másikkal
karomat szorította. Kezeim derekára tettem, közelebb húzva magamhoz. Már most
alig bírtam magammal…
-Menjünk el valahova. Csak mi ketten.-
suttogtam ajkaiba, ő pedig alig hallhatóan felsóhajtott.
-Csak nem randevúra hívsz?- kezei közé
vette arcomat, és pajkos mosolyra húzta száját.
-Nem…- ráztam fejem.- Tudom, hogy azt
nem szereted. Vacsorázunk, sétálunk…- mondatomat egy sokatmondó mosollyal
fejeztem be, mire zavartan elnevette magát.
-Kifejezetten randinak hangzik.-
nevetgélt, és apró csókot adott ajkaimra.- Egy óra múlva találkozunk.-
kacsintott rám, és már fel is ment az emeletre.
Az órára néztem, még csak hat óra volt.
-Effy hová ment?- kérdezte a konyhába
kiabálva Zayn.
-Elmegyünk vacsorázni.- feleltem egy
széles vigyor kíséretében, mire mindenki hangos huhogásba kezdett, kivéve
Eleanort. Szemein láttam, mire készül, és már előre féltem. Fejemmel a terasz
felé böktem, majd egyszerre indultunk el oda.
-Neked most annyi.- nevetett gonoszan
Louis, ahogy elsétáltam mellette. Mikor én is kiértem a teraszra, becsuktam
magam mögött az ajtót.
-Hallgatlak.- mormoltam orrom alatt,
Eleanor leült az egyik székbe.
-Én örülök nektek Harry.- felsóhajtott,
arca gondterhelt volt.
-De?- húztam fel szemöldököm, és
kíváncsian néztem rá.
-Effy bármennyire is tűnik erősnek,
borzasztóan törékeny. Ismerem őt, mint a tenyerem. És téged is.- szemei
szigorúan néztek rám.- Ha csak jól akarod érezni magad mellette, jobb, ha
inkább békén hagyod. Az utóbbi pár évben nem engedett ennyire közel senkit
magához, és ennek oka van.
Már csak a gondolattól is ökölbe
szorultak kezeim, hogy egyszer valaki bármilyen módon is bántotta őt.
-Sose okoznék neki fájdalmat.- feleltem
őszintén.
-Remélem ezt tényleg őszintén így
gondolod.- mosolyodott el bizakodva.
*
Egy óra múlva már indulásra készen ültem
a fiúkkal. Eleanor segítségével öltöztem fel, farmert, inget, és zakót húztam.
Szerintem fölösleges kiöltözni, de szerinte Effy is csinos lesz. Bár ezt én sem
kétlem… Ő mindig gyönyörű.
Hét óra után Effy lejött a lépcsőn. Haja
göndör fürtökben vállára omlott, rózsaszín ruhája teljesen testéhez simult,
alig takart valamit testéből a ruhadarab. Magas sarkúja kopogott a padlón,
bőrkabátja kezében lógott. Megállt az ajtóban, és felvont szemöldökkel,
hívogató mosollyal rám nézett. Talán tényleg megérte kiöltözni…
-Ezt nevezem kislány!- füttyentett Zayn,
mire mindenki helyeselni kezdett.
-Későn jövünk.- eresztettem meg a
fiúknak egy kaján vigyort, mikor elindultam Effy felé. Mind felnevettek, Louis
észrevétlenül rám kacsintott. Effy a vállamba boxolt, mikor odaértem hozzá, de
a következő pillanatban ajkai már az enyémeken pihentek. Kezeim reflex szerűen
csúsztak fenekére, mire halkan felkuncogott, és elhúzta kezeimet.
-A randink még el sem kezdődött, de te
már taperolsz.- suttogta nevetve.
-Nem tehetek róla, ez a ruha egyszerűen
kikészít.- mormogtam fülébe.
-Helyes.- mosolygott gonoszan, és egy
leheletnyi csókot nyomott nyakamra, amivel még jobban megőrjített. Fejét
kidugta mellettem, hogy rá tudjon nézni a többiekre.
-Sziasztok srácok!- integetett nekik,
mire mind egy emberként köszöntek el tőlünk.
Kabátját egy gyors mozdulattal magára
vette, míg kisétáltunk a házból. Udvariasan kinyitottam neki a kocsi ajtaját,
amit egy visszafojtott mosollyal köszönt meg. Beültem én is, és beindítottam az
autót. Útközben Effy halkan dúdolta a rádióban szóló dalokat, s mikor
rápillantottam édesen elpirult. Ez volt az első alkalom, hogy zavarba jött
előttem. Mosolyogva kémleltem arcát.
-Szerencsésebb lenne, ha az utat
figyelnéd ekkora érdeklődéssel.- szólt mosolyogva, mire szemeimet az útra
függesztettem, kezemet pedig összekulcsoltam övével.- Amúgy, hová is megyünk?
-Majd meglátod.- feleltem egy titokzatos
mosoly kíséretében, és ismét rá néztem, de ő parancsoló tekintettel, és játékos
mosollyal az út felé bökött mutató ujjával.
Körülbelül
tíz perccel később leparkoltam az étterem előtt. Még tegnap lefoglaltam az
asztalt, és sikerült azt is elintéznem, hogy kettesben lehessünk. Nem akartam
kíváncsiskodó tekinteteket, és lesifotósokat. Csak őt akartam.
-De hiszen zárva van.- nézett körbe, míg
én háta mögött állva próbáltam betessékelni az épületbe.
-Nyitva van… neked és nekem.- nevettem
arckifejezésén. Megtorpant, és velem szembe fordult.
-Ilyet nem csinálhatsz, Harry.- rázta
fejét rosszalló pillantással karöltve.
Mélyet sóhajtottam, homlokomat övének
döntöttem, kezemet pedig karcsú derekára simítottam.
-Érted bármit megtennék.- suttogtam
mélyen szemeibe nézve, és apró csókokkal borítottam be arcát, végül ajkait. Nem
ellenkezett, engedelmesen túrt bele hajamba. Úgy kapaszkodott belém, mintha az
élete múlt volna rajta.
-Azt hiszem, ideje bemennünk.- szaporán
vette a levegőt, mikor elhúzódott tőlem. Még utoljára belecsókoltam nyakába, és
kézen fogva sétáltunk az étterembe.
A lámpák halványan világították be az
étkezőt, egy-egy mécses volt az asztalokra téve, javarészt ezek világítottak be
mindent. Az ablakból látni lehetett London fényeit, a város nyüzsgését. Effy
elámulva nézett körbe a helységben, és lassú mozdulatokkal levette kabátját. A
szék támlájára terítette, és még megelőzve őt, kihúztam neki a széket, amire
egészen aprón elmosolyodva leült.
Tudni akartam, mit gondol… milyen
érzések kavarognak benne, milyen gondolatok cikáznak végig fejében.
-Tudja, Mr. Styles… most kellemes
meglepetést okozott.- hajolt át az asztalon keresztül, és egészen halkan
suttogott, még én is alig hallottam, mit mond. Az asztalunk mellett lévő pezsgő
felé sandított, és elmosolyodott.
-Ezt örömmel hallom.- bólintottam
vigyorogva, és a közeledő pincérre emeltem tekintetem.
Miután mindketten rendeltünk, tovább
beszélgettünk. És beszéltünk, és beszéltünk… éjféltájt léptünk ki az étterem
ajtaján, és gyalog indultunk hazáig. Mivel megittunk egy üveg pezsgőt Elizabeth
unszolására, nem tudtam vezetni, így az az ötlete támadt, hogy sétáljunk egyet.
Pár perce már csendben sétáltunk egymás
mellett hazafelé, mikor meguntam, hogy kezeim zsebemben vannak, és megragadtam
apró törékeny és jéghideg kezét. Egyre jobban fázott, így végül már teljesen
hozzám simult, én pedig átöleltem őt.
-Üljünk le egy kicsit.- bökött fejével
vacogva a padok felé.
A Temze partján sétáltunk, szemét le se
tudta venni a folyóról.
-Már így is teljesen át vagy fagyva…-
ráztam fejem, ellenezve ötletét, és még jobban magamhoz szorítottam.
Mintha meg se hallotta volna, mit mondtam…
A pad felé fordult, de persze nem engedett el. Kissé erőlködve – ettől csak még
jobban remegett – odasétált velem a padhoz. Persze, mikor már pár lépésre
voltunk tőle, nevetnem kellett makacsságán, és erőlködésén.
Még mielőtt leült volna a hideg padra,
az ölembe húztam, és úgy csodálta a Temzét. Én képtelen voltam máshova nézni,
csak őt figyeltem. Apró ruhája alig takart valamit. Kezeimmel felmelegítve
simítottam végig combját, néha hátát is cirógattam. Fejét mellkasomra döntötte,
és úgy vette egészen halkan a levegőt. Csak mi ketten voltunk, és ez
borzasztóan tetszett. Az üres környék, a csend, a szuszogása…
Combján pihenő kezemmel fejét magam felé
fordítottam. Szemei álmosan pislogtak rám, mégis csillogtak, és arcán is egy
halvány mosoly pihent.
-Köszönöm ezt az estét.- motyogta
rekedtes hangján, és ajkait még közelebb tolta enyémekhez, de nem csókolt meg.
Elsöpörtem haját arcából, és megbódulva
egész testétől, szenvedélyes csókcsatába kezdtünk. A szívem úgy zakatolt, mint
egy őrült. Ijesztő volt. Ijesztő, hogy egy lány, ilyen rövid idő alatt ilyen
erőteljes érzelmeket váltson ki belőlem.
Halkan nevetett, mikor elhúzódtam tőle.
Fejét mellkasomba fúrta, míg én a nyakában lógó keresztet piszkáltam.
-Mennünk kéne… Még a végén idefagysz.-
simítottam végig hátán, mire jólesően felsóhajtott.
-Meddig lesz ez így?- kérdezte, mikor
már hazafelé ültünk a taxiban. Nem akartam, hogy megint beteg legyen, így
fogtam egyet.
-Mármint mi?- ráncoltam homlokom, kezemet
arcára simítottam.
-Hogy ennyire ráérsz…- zavartan
pislogott, míg beszélt, és kerülte a tekintetem.
-Jövő hét közepén el kell utaznunk, egy
hétre. Néhány fotózás, műsorok, kisebb fellépések.- vontam vállat
elmosolyodva.- Februárig ráérek, kisebb megszakításokkal.- minden mozdulatommal
próbáltam oldani nyugtalanságát, és a legjobb módszernek a mosolyom tűnt… Ha
mosolyogtam, az arca egyből vidámabb lett neki is.
Sziasztok!
Remélem, tetszett az új rész!
A kommenteket továbbra is várom... :)
Follow my blog with Bloglovin
Sziasztok!
Remélem, tetszett az új rész!
A kommenteket továbbra is várom... :)
Nagyon cuki történetet írsz..:)Nagyon tetszik..;)
VálaszTörlésiiiiiiiiiimádom!!!!!
VálaszTörlés