49. Fejezet - "Összetörte az én szívemet is"

.:Harry szemszöge:.

Augusztus

Szinte beleremegtek a falak a rajongók sikoltozásaiba. A szívem tízszer gyorsabban vert a mellkasomban az átlagosnál és már most alig bírtam egy helyben megállni. Percek voltak vissza a kezdésig és szinte éreztem a nyomást, ami szépen lassan kúszott ötünk köré.

Az adrenalin ott tombolt az ereimben és már alig vártam, hogy kitörjek.

A fiúk már sorban álltak a kijáratnál, miközben én még mindig a nyakamban lógó keresztet szorongattam és gyorsan a számhoz emeltem. Egyfajta szokássá vált ez nálam minden egyes koncert előtt.

Egy darabka belőlem…

Minden egyes alkalommal, minden koncert előtt ez történt. Tudtam, hogy még ha nem is kíváncsi rám, ez már az én részem is marad. Ez hozott nekem szerencsét, ő volt az, aki minden egyes nap motivált és a földön tartott.

Effy hangja visszhangzott a fejemben miközben a fiúk után kocogtam a színpad mögé. Egy körbe álltunk, a mikrofon már mindenkinek ott volt a kezében. A kezünket középre tettük, egymásra téve őket és az egyik, Louis fejéből kipattant szöveget kántáltuk. Általában mindig valami meséből szedte ezeket, és kétségtelenül ellazult mindegyikünk miközben szórakozva készültünk fel a következő két órára. Miután a kör feloszlott, az idő lelassult.

Csak a saját légzésemet hallottam és a szívdobogásomat… majd ahogy beindult a zene és kiszaladtunk a színpadra, elkezdődött az őrület.

*

-Los Angeles beteg volt, ember.- motyogta magában Zayn, mikor már pár órával később a backstage-ben ültünk.

-Láttad azt a lányt… kb. a harmadik sorban állhatott. Istenem, olyan gyönyörű volt, szerintem ő lesz a feleségem egy nap.- áradozott Liam, mire egyszerre nevettünk fel.

-És mi van az új barátnőddel, haver?- nevetett Niall, fejét rázva. Liam mosolyogva megvonta vállát és elvette az asztalról az egyik joysticket.

Fejemet hátradöntöttem a kanapé támlájának. Egyik lábam az asztalon volt, míg másikat a földön tartottam. Pólómat a bal karomnál feljebb tűrtem és álmosan pislogtam.

Louis és Eleanor a szoba másik végében ültek az asztalnál Louise-zal beszélgetve, aki valamiről éppen hevesen magyarázott és szélesen mosolygott. Eleanor nevetése percről-percre egyre hangosabb volt, eszembe juttatva, mennyire imádtam, ha Effy nevetett.

És ez volt az… kevesebb, mint három óra. Ennyi ideig tudtam lefoglalni a gondolataimat, hogy ne csak rá gondoljak.

Öt hónapja nem láttam. Öt kínkeserves hónap telt el és még mindig nem tudtam összeszedni a bátorságot, hogy elé álljak. Tudtam, hogy nem kíváncsi rám, így pár hétig ezzel tudtam nyugtatni magam. De mára már csak a bennem lappangó bűnbánat maradt, amit lehetetlen lenne kiűzni belőlem.

Niall telefonjának csörgése zökkentett ki a gondolataimból, amit pár másodperc után már fel is vett és az ajtó felé sétált, néha egy-két pillantást vetve rám. Tudtam, hogy vele beszél… a hangja a megszokottnál halkabb volt és mindig óvatosan figyelt engem, bárhol voltunk. Hiába kérdeztem tőle, vagy Eleanortól bármit is, nem árult el semmit Effyről.

Így maradt az utolsó megmentőm, Louis. Eleinte hevesen tiltakozott mindig, így Liam és Zayn szobája körül lézengtem akárhányszor skype-on beszélgettek. Effy csilingelő hangja és szívmelengető nevetése elég volt. Egy darabig. De a kérdéseimet nem válaszolták meg a komolytalan beszélgetései Liammel és Zaynnel, mikor tudtam, hogy minden erejükkel azon voltak, hogy jobb kedvre derítsék.

Aztán egy nap, Louis beadta a derekát, mikor megtalált félig Liam ajtajára felkenődve a sötét szállodai folyosón az éjszaka kellős közepén. Elmondta, hogy Manchesterben vett ki egy lakást, nem messze El albérletétől. Tudtam, hogy a Mac üzletben dolgozott sminkesként és hallani sem akart arról, hogy Louise visszavegye. Louis azt is elárulta, hogy mióta Eleanornak több ideje van, hogy velünk utazgasson, jórészt egyedül van, Katherine ugyanúgy két-három hetente alszik csak nála a hétvégéken. Tudtam, hogy próbált minden erejével a világ legboldogabb és legönállóbb emberének látszani, de legbelül darabokra tört szét.

És ez összetörte az én szívemet is.

-Nem, Effs… Nyugodj meg!- Niall hangja hirtelen csendet parancsolt az egész szobában.

Mindenki feszülten figyelte Niallt, aki fel-le jártált az ajtó előtt és kezével idegesen hadonászott.

-Mi történt?- kérdezte halkan Liam, fejével Niall felé biccentve, de ő észre se vett minket, csak Effyre koncentrált, aki a telefon másik végén beszélt.

-Effs, nyugodj meg…- kérlelte Niall, ezúttal gyengédebb hangon.

A gyomrom összeszorult, ahogy Niall könyörgő és egyre kétségbeesettebb arcát néztem. A szemem sarkából láttam, ahogy Louis valószínűleg ugyanolyan értetlen arcot vághat, mint én, miközben rám néz.

Mennyi lehet Manchesterben az idő… Reggel hat, talán hét? Mégis mi lehet a baj?

-Maradj otthon, pihenj és csak utána…- Niall elhallgatott és feszülten figyelt.- Nem, Effs… De ilyen állapotban nem mehetsz haza…- Milyen állapotban? Türelmetlenül ültem fel a kanapén és felsőtestemmel előredőltem, szemeim egy pillanatra sem hagyták el Niallt.- Rendben.- sóhajtott fel végül, és bólintott.- Pár óra múlva hívlak, szia.- motyogta végül, majd zsebébe süllyesztette a telefont.

Szétnézett a szobában, ahol találkozott mindenki pillantásával. Hosszan nézett rám is, talán engem figyelt a legtovább miközben ismét felsóhajtott és hirtelen fáradtabbnak tűnt, még ha ez lehetséges volt a ma esti koncert után.

-Baj van?- kérdezte halkan Eleanor, még mindig az asztalnál ülve.

Niall aprót bólintott és zsebre dugta kezeit, majd ismét rám nézett. Feszülten vártam minden egyes másodpercben, hogy vajon mikor nyögi már ki, hogy mi a franc történt. Egy hajszál választott el attól, hogy ráüvöltsek.

-Harry…- fejével az ajtó felé biccentett. Hirtelen levert a víz és a szívem akkorát dobbant, hogy majdnem kiszakította a mellkasomat. Egész testemben remegtem, ahogy felálltam a kanapéról és gyorsított léptekkel követtem Niallt a folyosóra.

Majdnem fél évig nem beszélt velem Effyről, szinte rejtegette előlem… és most itt álltunk, egymással szemben, arra készülve, hogy én leszek a második, aki tudja, mi történik Effy életében.

-Barbara beteg…- mondta és félve nézett rám, tartva a reakciómtól.

Egy pillanatra nem mozdultam, próbáltam felfogni Niall szavait.

-Mi… mi történt? Mi a baja?- kérdeztem sürgetve, hajamat szinte kitéptem, ahogy beletúrtam hirtelen támadt idegességemben.

-Rákos, Harry… Az utolsó stádiumban van.- szemeit lesütötte én pedig megsemmisülve álltam vele szemben.

Az első dolog, ami eszembe jutott, ismét Effy volt. Bele sem mertem gondolni, hogy most vajon mit csinálhat. Egyedül volt, minden barátjától messze és a bűntudatom másodpercről másodperre egyre inkább csak nőtt.

El fogja veszíteni azt az egyetlen embert, akit még édesanyjaként tud szeretni.

-Effy… Hogy van…?- kérdeztem, keresve a szavakat, amik valahogy most nem jöttek a számra.

-Szarul, haver.- sóhajtott fel fejét rázva és szemeit a plafonra függesztette.- Azonnal el akart indulni Holmes Chapelbe, de… alig tudott beszélni. Ilyen állapotban nem mehet sehova.- folytatta aggódva és hátával a falnak dőlt. Követtem a példáját.

Percekig csendben voltunk, az agyam megállíthatatlanul kattogott és tudtam, hogy az első géppel haza kell repülnöm.

-Utálom, hogy ezt kell mondanom… de szüksége lesz rád.- nevetett fel keserűen és egy pillanatra rám nézett, majd vissza a falra.

-Kétlem, hogy kíváncsi lenne rám.- suttogtam remegő hangon és fejemet a földnek fordítottam, kezeim a zsebemben voltak mozdulatlanul.

-Én is.- értett egyet.- A helyedben a közelébe se mennék, de… Sok mindent mesélt, Harry és a történtek ellenére is tudom, hogy nálad jobban most senki sem tudná megvigasztalni.

Egy óriási kő esett le a szívemről Niall szavai hallatán. Szükségem volt erre, Niall volt a biztos pont, ő tudta a legjobban, mire is gondol mostanában Effy. És istenem, de rühelltem, hogy nem én voltam az, akit felhívott.

Próbáltam a fejemből eltűntetni Effy kisírt szemeit és ahogyan összetörve ül a kanapéján egyik kezében a telefonnal, másikkal pedig összeszorítja pulóverének ujját. Ott akartam lenni mellette és elmondani, hogy bármi történjen is, én mellette leszek.
Most nem hagyom magára.

Sziasztok!

Végre sikerült idő előtt hoznom a részt, bár ez a megszokottnál kicsit rövidebb lett...

Nagyon szépen köszönöm a komikat! :) :) Mondtam már, mennyire imádlak titeket? :D

Ígérem, hogy igyekezni fogok a frissel és megpróbálom hosszabbra írni, de még nem tudok konkrét napot mondani, hogy mikor érkezik. 

Addig is jó olvasgatást és kommentelést! :)