2014. július 28., hétfő

54. Fejezet - "Ha most itt lenne..."







Május



Megkövülten ültem a székben és próbáltam a lehető legnormálisabb mosolyomat előcsalni, ahogy Niallre és Haleyre néztem. De valahogy, amit mondtak teljesen lebénította az agyamat és a végtagjaimat.
Teljes sokkot kaptam.
Jelenlegi állapotomból Harry nagy, meleg tenyere zökkentett ki, ahogy combomra csúszott és megnyugtatva simogatta farmeromon keresztül lábamat. Érintésére megfeszült izmaim ellazultak és egy ki tudja már mióta visszatartott levegőt fújtam ki.
-Effy…- suttogta közel hajolva hozzám Harry, míg én pislogtam párat és próbáltam nem beleborzongani, ahogy forró lehelete csiklandozta nyakamat.  Tudtam, hogy a reakcióm kezd egyre kellemetlenebb lenni, így kénytelen voltam összeszedni minden maradék gondolatomat és megszólalni.
-Hát ez… hát ez… Remek!- mosolyogtam szélesen, majd ahogy kezemet is az égbe emeltem, hadonászva, miközben kerestem a szavakat, felnevettem. A reakciómra Niall látványosan ellazult és közelebb húzta magához Haleyt, aki halványan elmosolyodva fejét mellkasára döntötte.
Még sose láttam ennyire bizarr, mégis teljesen tökéletes párt, mint ők ketten.
-És mégis… mikor?- kérdeztem homlok ráncolva. Harry mellkasa megrázkódott a nevetéstől és arcán előbukkantak gödröcskéi, miközben engem nézett. Kezét végigcsúsztatta combomon, felfelé amitől még a lélegzetem is elállt, majd mintha mi se történt volna – és senki sem látta igazából az asztal alatt -, karját ugyanúgy vállamra tette és közelebb húzott magához.
-Pár hónapja, de csak egy-két ember tudott róla igazából.- vont vállat Haley és én ha próbáltam volna, se tudtam volna elrejteni a sértettséget az arcomról.
-Te tudtál róla?- néztem egy pillanatra Harryre, suttogva kérdésemet. Összeszorította ajkait, majd nyelvét végigszántotta alsó ajkán és állva pillantásomat, bólintott.
Szemeimet lesütöttem, majd mikor visszanéztem az asztal másik végére, Niall bocsánatkérően nézett rám, miközben Haley egyre jobban és jobban karjai közé süppedt.
-És… akkor most nyilvános is lesz, vagy…?- a saját idegeimen táncoltam, ahogy nem tudtam kinyögni egy normális mondatot se.
Niall és Haley a legjobb barátaim közé tartoztak. És a jelenlegi legnagyobb és legfontosabb dolgot az életükben szinte velem osztották meg legutoljára.
Egy pillanatra összenéztek a kérdésem hallatán, apró mosollyal arcukon, majd ahogy visszafordultak, Niall magabiztosan bólintott.
Most Harry volt az, aki megfeszült mellettem én pedig szinte azonnal átkoztam magam, amiért ilyen témát hoztam fel. Az egyedüli forrása az összes vitánknak az utóbbi hetekben… én pedig szinte ezüst tálcán kínálom fel neki ismét a lehetőséget, hogy az érveivel bombázzon.
-És ti mi- Haley mindent tudón járatta tekintetét közöttünk, amikor Niall felpattant az asztaltól és az egész étterem tőlünk zengett. Tökéletes tett a tökéletes pillanatban.
-Végre ideértetek!- kiáltotta Niall szélesen mosolyogva, elfeledtetve Haleyvel, és legnagyobb reményeim szerint Harryvel is a megkezdett kérdést.
Ahogy megpillantottam Eleanort, szinte azonnal egymás nyakába ugrottunk és természetesen nem kerülte el a figyelmem, ahogy Harry szemét forgatva ül tovább, ajkai szélén azért ott bújkált szokásos mosolya. Szemem sarkából láttam, ahogy feláll és szokásosan kezet fog Louisszal, majd megölelik egymást, mint mindig.
-Édes istenem, el sem hiszem, hogy végre találkozunk!- vigyorgott szélesen Eleanor és szinte már toporzékolt örömében, de Louis még időben leállította és leültek a maradék két székre az asztalunknál. Harry alig láthatóan felhúzta az orrát és halkan hümmögött, mire én oldalba könyököltem. Szemei egy pillanatra teljesen kikerekedtek, majd mintha meg se kottyant volna neki, keze most derekamra siklott.
-Én ezt nem csinálnám többet a helyedben.- ajkai súrolták bőrömet, ahogy csendesen suttogta a szavakat és mindenhol kirázott a hideg. Ujjai lassan kínoztak, ahogy végigsimítottak derekamon, majd alig érezhetően nyakamba csókolt. Elvörösödve próbáltam visszacsöppenni a beszélgetésbe, ami még mindig arról zajlott, milyen régen láttuk egymást Eleanorral.
-És ti, ti ketten! El sem hiszem, hogy Louistól kellett megtudnom, hogy összejöttetek!- nézett tettetett sértődöttséggel El Niallék felé.
-Haver…- Niall szikrákat szóró szemekkel nézett Louisra, aki vállat vont és elővette legártatlanabb arckifejezését.
-Órákig nyaggatott Nialler, nem tudtam mit csinálni.- magyarázkodott, mire én, hosszú percek óta először, halkan elnevettem magam. Harry arcán ugyanabban a pillanatban széles mosoly ült ki, és nem tudtam figyelmen kívül hagyni, ahogy szemei csak engem figyelnek. A létező legnagyobb szeretettel, amit valaha is láttam.


­*


-A diplomaosztómon muszáj ott lennetek, semmilyen kifogást nem fogadok el!- szorongatott magához Eleanor, mikor elköszöntünk az étterem előtt.
-Tényleg nem tudsz eljönni az esti koncertre?- kérdeztem, halkan a fülébe suttogva. Hihetetlenül hiányzott a legjobb barátnőm.
-Nem, tanulnom kell…- ingatta fejét és sajnálkozva nézett rám, mikor elhúzódtunk egymástól. Eleanor lebiggyesztette ajkait, Louis pedig hátulról átkarolta derekát és állát vállára támasztva mosolygott rám. Eleanor tekintete Harryre tévedt, aki felénk sétált éppen, miután megbeszélte az elkövetkezendő órákat a többiekkel.
-Egy haja szála se görbüljön!- nézett Harryre szigorúan. Mindenki halkan nevetett El fenyegető szavain, Harry karjai önállóan kúsztak derekam köré és automatikusan közelebb húzott magához, egy csókot nyomva hajamra.
-Vigyázok rá, ne aggódj.- Harry mély hangja megdobogtatta a szívemet. Eleanor kételkedve bár, de Harryre mosolygott.- Paul már ránk vár.- suttogta a fülembe. Végig libabőrös lett a bőröm mindenhol, ahogy ajkai súrolták bőrömet miközben beszélt. Akadozva mély lélegzetet vettem és megköszörülve torkomat varázsoltam egy mosolyt arcomra.
-Ha esetleg nem kötnek le a könyveid…- arcomon végigfutott egy játékos fintor, miközben beszéltem.- …Akkor szívesen várlak este.- néztem Eleanorra, aki halkan felkuncogott.
-Rendben.-  válaszolta integetve.
Harry szinte azonnal húzott magával a parkoló felé. Már messziről láttam a fekete Range Rovert, az oldalának támaszkodva Paul állt. Szemeit eltakarta a napszemüvege, miközben teljes figyelmét telefonjának szentelte. Lépteink hangjára egyből felkapta fejét és telefonját zsebre vágta, megköszörülve torkát.
-Mehetünk, srácok?- kérdezte szélesen elmosolyodva, és meg se várva a választ, kinyitotta előttem az ajtót. Harry nehézkesen, de elengedett, hogy be tudjak szállni. Miután Harry és Paul is beszálltak az autóba, elindultunk a szállodába. Harry átdobta vállaimon karját és közelebb húzott magához, néha-néha megcirógatta karomat az út közben. Egyedül csak a rádió szólt halkan, és a város zajai szűrődtek be a félig lehúzott ablakon. Fejemet Harry mellkasának döntöttem, kezem hasán pihent és csendben figyeltem az lesuhanó manchesteri épületeket és utcákat az ablakon át. De pár perc után, ismerős érzés járta át az egész testem és a gyomrom dió nagyságúra zsugorodott, a torkom összeszorult és levert a víz. A szívem egyre hevesebben lüktetett a mellkasomban, ahogy az ismerős házak előtt haladtunk el. Elhúzódtam Harrytől és a hajamba túrva vettem mély lélegzetet, próbálva rendszerezni szapora légzésemet.
-Effy, mi a baj?- kérdezte, kisebb aggodalommal hangjában Harry, de még csak felé se pillantottam.
-Miért erre jövünk?- kérdeztem, egyedül csak Paulra figyelve,  aki a következő utcába kanyarodott. A szavaim összemosódtak és kezdett minden forogni körülöttem.
-Dugó van a városban, kerülnünk kell Effs.- mély hangja még jobban rontotta helyzetemet.
-Mi a baj?- megrezzentem, ahogy Harry keze hátamra simult és közelebb hajolt, szemei gyengédek és egyben aggódóak voltak.
Nagyot nyeltem és próbáltam elnyomni az érzést, ami teljesen a hatalmába kerített.
-Forduljunk vissza.- suttogtam erőtlenül, de ahogy elhagyták a szavak a számat, szemeim az ablakon túl, a már jól ismert kórházra szegeződtek. Harry követte a pillantásomat, szemem sarkából láttam, ahogy teste megfeszül.
Egy éve történt, de mikor Manchesterben laktam, akkor sem voltam képes ebben az utcában, ennek az épületnek a közelében elsétálni. Itt ébredtem fel arra, hogy egyszerre két embert is elvesztettem. Teljesen egyedül voltam, teljesen megfosztva mindattól, ami fontos volt nekem.
Elvesztettem a jövőmet egy másodperc alatt és az életem kisétált az ajtón, minden búcsú nélkül. Sosem akartam ezekre a napokra visszagondolni és ahol most voltunk, ahol kínzó lassúsággal haladt az autó, szinte újraéltem minden történést és érzelmet, amit akkor.
-Paul, húzódj le!- Harry sürgetve szólt valahonnan mellőlem, de szemeim csak az ablakon túlra meredtek. Minden izmom megkeményedett, szemeimre vastag könnyfátyol húzódott és egy szó se jött ki torkomon.
Az autó pár perccel később megállt, karomat és derekamat pedig meleg, és óvatos kezek fogták meg, kihúzva engem az autóból. Friss levegő csapta meg az arcomat, ahogy talpam talajt ért és automatikusan rogytam össze a földre, arcomat kezeim közé temetve.
Harry keze nyugtatgatva simított végig újra és újra hátamon, majd kezeivel elvette enyémeket arcom elől, helyettesítve őket sajátjával. Hüvelykujja apró köröket rajzolt szemem alatt a bőrömön, zöld szemei csillogva mélyedtek enyémekbe.
-Minden rendben.- suttogta alig hallhatóan, szemei újra és újra végigjártak minden egyes arcvonásomon.
Aprót bólintottam és kezemmel remegve fogtam meg egyik kézfejét ami arcomon pihent, megcirógatva bőrét.
-Ha most itt lenne…- hangom elcsuklott, de ahogy elkezdtem, Harry csitítgatva hallgattatott el. Jobban jártunk mindketten, hogy inkább bele sem mélyülök…
-Ne kínozd magad, kérlek.- arcvonásai fájdalmas grimaszba torzultak egy pillanatra.- Itt vagyok, nem hagylak el soha többé. Minden rendben van.- minden egyes szava, nézése és rezdülése arról árulkodott, hogy komolyan beszél.
És igaza volt. Félig visszakaptam, amim volt. És sosem voltam benne ennyire biztos, hogy mellettem is marad Harry.
Ajkai egy apró pillanatig enyémeken pihentek, kizökkentve gondolataim közül. Egyik keze hajamba túrt, míg másik ugyanúgy arcomon pihent, majd mikor elhúzódott tőlem egy apró mosollyal szája sarkában, homlokát enyémnek döntötte. Nem érdekelt, hogy a járdán térdelve, egymás karjai között voltunk, az út szélén miközben Paul ránk várt és az emberek megbámultak minket. Ennyi idő után is képes volt megnyugtatni és elfeledtetni velem minden problémámat, egyedül csak az a gondolat maradt meg a fejemben, hogy mérhetetlenül és elmondhatatlanul szerelmes vagyok belé.
Kezeimet nyaka köré fontam, és halványan elmosolyodtam ahogy szemeibe néztem.
-Szeretlek, és köszönöm.- suttogtam, egyik kezemmel göndör fürtjeit kezdtem piszkálni.
-Mégis mit?- kérdezte ugyanolyan halkan.
-Hogy itt vagy.- feleltem egyszerűen, mire ajkain apró mosoly ült ki.
-Tudod, megpróbálhatnánk.- válaszolta komolyan, egészen mélyen nézve szemeimbe. Összevont szemöldökkel néztem rá, teljesen elvesztve gondolatmenetét.
-Mit?- most rajtam volt a sor, hogy visszakérdezzek.
-Egy babát, Effy… Próbáljuk meg.- suttogta gyengéden, halványan mosolyogva. Hajamat fülem mögé tűrte, homlokát ismét enyémnek döntötte és egy rövid pillanatra lehunyta szemeit.
-Harry?- kérdeztem elcsukló hangon.
-Hm?- hümmögte, lassan kinyitva szemeit.
-Komolyan gondolod?- kérdeztem félve, kételkedve nézve vonásait.
De a legnagyobb meglepetésemre, nem volt jele akár egy hajszálnyi bizonytalanságnak se.
-Teljesen komolyan.- válaszolta szélesen mosolyogva, majd a következő pillanatban ismét megcsókolt, szorosan ölelve magához.



Sziasztok!
El sem hiszem, hogy elértünk ide! Ezen kívül már csak egy rész van, és vége a történetnek! Hihetetlen!
Nagyon köszönöm, hogy ennyi ideig kivártátok az új részt, hogy írtatok, pipáltatok és feliratkoztatok! Még több köszönet a díjakért, amiket az utóbbi pár napban kaptam és még egyszer egy hatalmas köszönet Raquel-nek, az első helyezésemért a blogversenyén!
A napokban felkerül egy-két infó az új történetről, ami Beautiful War címen fog futni és természetesen sietek az utolsó fejezettel is :)
Amire egyébként nagyon kíváncsi vagyok... kinek mi volt a kedvenc fejezete/része/mondata a történetben? Szóval, bátran írjátok meg! :) :D
Imádlak titeket! :)


6 megjegyzés:

  1. ÁHHHHH imádom!!! Sajnálom, hogy mindjárt vége van. :/ nekem ez volt e kedvenc részem <3

    VálaszTörlés
  2. Úristen, úristen , te jószagú szent marharépaaa:) Imádom, és megint csak azért nem visongok, mert nem vagyok egyedül:) A legvégén fogok, egy nagyon-nagyon hosszú ömlengést írni, a történetről. És tűkön ülve várom az új részt, és történetet.
    Ui: Megérte ennyit várni:) <3

    VálaszTörlés
  3. Nemnemnemnemnemnemnemnemnem!!!!!!!!!
    Nem mereeed!
    Nem engedeeeem!
    Nem lehet végeeee!
    Bőgök.

    VálaszTörlés
  4. jajjj ez a tortenet az egyik kedvencem köze tartozik:) amilyen véletlenül találtam ra olyan gyorsan nőtt a szívemhez :$ sajnalom h egy rész es vége :( istenien írsz soha ne hagyd abba :) xxxx

    VálaszTörlés
  5. Istenem mennyi mindent ateltem ezzel a bloggal, hogy minden nap neztem "uristen hatha van uj resz" a kedvenc blogom marad orokre, nagyon kar hogy vege van, de innen mar csak jo johet, imadtam meg mindig fantasztikusan irsz es latszik a fejlodes minden fejezetben!:) nagyon varom mar a veget, puszi .xoxo

    VálaszTörlés
  6. Nagyon-nagyon jó lett!
    Vártam már az új részt! :)
    Sajnálom, hogy vége lesz, viszont már várjuk az újat!! :))
    xx

    VálaszTörlés