2014. július 6., vasárnap

53. Fejezet - "A miénk"









December


A hó halkan ropogott a csizmám alatt, ahogy kiléptem az autóból. Mély lélegzetet vettem a fagyos levegőből és szinte a csontomig hatolt a hideg. Nem láttam semmit, fogalmam sem volt, hogy hol lehetek, egyedül csak úgy tudtam megállni, hogy félig még mindig a kocsi ajtajába kapaszkodtam. Bátortalanul tettem előre egy lépést, kezem lecsúszott a hideg ajtóról és tanácstalanul álltam, Harry kendőjével szemeimen. De még mielőtt elestem volna, vagy tehettem volna még egy lépést, forró karok csúsztak derekam köré. Ajkaim egyből apró mosolyra húzódtak és hátam mellkasának döntöttem.
Csend volt, csak ütemes szuszogását hallottam. Szorosan ölelt magához, állát vállamra támasztotta, majd közelebb hajolt és nyakamra egy forró csókot adott égető ajkaival. Hihetetlen, de még egy év után is megremegnek a térdeim, ha csak a közelemben van és a pulzusom az egekbe szökik, ahogy bőrünk összeér. Szívem követhetetlen tempóban dörömböl, ha megcsókol és minden mástól még a lélegzetem is elakad.
Szerettem őt. Szeretem és szeretni fogom örökre. Sose voltam még semmiben sem ilyen biztos egész életemben.
Kezemet elvettem karjáról és leakartam húzni kendőjét szememről, de abban a pillanatban visszahúzta kezemet oda, ahol volt.
-Ne leskelődj.- kirázott a hideg, ahogy forró lélegzete megcsiklandozta nyakamat.
Halkan felnevettem, ahogy fejét teljesen nyakamba fúrta és még jobban szorított ölelésén. Ha nem lett volna ilyen vérfagyasztó hideg, és nem lett volna letakarva a szemem, képes lettem volna az örökkévalóságig a karjai között maradni.
-Ott vagyunk már?- érdeklődtem, kisebb sürgetéssel hangomban és végigsimítottam karján. Nem volt rajta kabát, csak egy kötött pulóver volt rajta így sejtettem, hogy közel lehet a cél. Közel három órája útnak indultunk a lakásomból és azóta szinte csak sötétséget láttam, köszönhetően Harrynek.
-Hamarosan megtudod.- duruzsolta mély hangján és még egy gyors csókot nyomott nyakamra, majd karjai elengedtek. Pár másodpercig ismét egyedül álltam, egyedül csak a hó ropogását hallottam, majd Harry meleg ujjai összekulcsolódtak enyémekkel és óvatosan vezetett tovább magával.
-Vigyázz, lépcső… egy kicsit meg is van fagyva.- ahogy kimondta, szinte abban a pillanatban megcsúszott a lábam, de sikerül vállába kapaszkodnom. Minden Harry hangos és mély nevetésétől visszhangzott és nem tehettem ellene semmit, de én is halkan felkuncogtam.
-Ha nem lenne letakarva a szemem, nem törném ki a nyakamat se.- bokszoltam vállba szabad kezemmel, de ő ugyanúgy nevetett tovább.
-Oh, örülni fogsz, hidd el.- válaszolta és tovább sétáltunk.
Pár lépés után kulcs zörgést hallottam és ahogy Harry türelmetlenül felsóhajt, miközben egyik keze még mindig az enyémet fogta. Ahogy abba maradt a zörgés, ajtó nyikorgást hallottam és tovább lettem vezetve a sötétben.
-Lépcső…- szólt figyelmeztetve újra és végigvezetett a végeláthatatlannak tűnő lépcsőfokokon.
-Harry…- kezdtem türelmetlen lenni, ahogy megint csak tettünk pár lépést.
-Lépcső.- szólt ismét, figyelmen kívül hagyva, hogy szóltam neki.
-Harry…- szóltam ismét, miközben szinte teljesen ráakaszkodva tettem meg a lépcsőfokokat.
-Megjöttünk, nyugalom.- nyugtatgatott és karja derekam köré silott.
Mély lélegzetet vettem, kölnijének illata átjárta belsőmet. Keze végigsiklott hátamon, majd éreztem, ahogy hajamat eligazgatja és ujjai végre kendőjét fogták.
-Boldog karácsonyt!- dörmögte rekedtes hangján fülembe, amitől szívem még hevesebben kezdett verni és levegőt is alig kaptam. Kikötötte a kendőt és elhúzta szemem előtt. Párat pislogtam, ahogy körbenéztem az ismerős lakásban majd szemem sarkából Harryre néztem, aki már-már félve figyelte reakciómat.
Fejemet ismét előre fordítottam, már a lámpa fénye se bántotta szememet és ahogy ismét körbenéztem, egyből belém szúrt a felismerés. A bútorok, az illat… a falak színe és az az apró folt az előszoba padlón. Haley öntötte ki az egyik poharát, mikor beköltöztem ide. Az első lakás, az első nagy élmény és az első borzasztó bor, ami még a padlót is megmarta. De az emlékek… Oh, azok az emlékek, amik ehhez a lakáshoz kötnek.
Éreztem, hogy szemeim könnybe lábadnak és egyre nehezebben látok. A szívem vadul dörömbölt és a torkom összeszorult, a kezeim remegni kezdtek. Lassan, nagyon lassan felé fordultam és összeszorítottam ajkaimat, sűrűn pislogva figyelve őt, ahogy egy halvány mosollyal arcán áll előttem, kócos göndör hajával és igézően zöld szemeivel.
-Mit keresünk mi itt?- kérdeztem. Hangom elcsuklott és még mielőtt vissza tudtam volna fojtani, egy könnycsepp gördült le az arcomon.
Harry azonnal lépett egyet, mellkasunk szinte összeért és kezét arcomra tette, hüvelykujjával letörölte a kósza könnycseppet és ismét elmosolyodott, szemei egy pillanatig se néztek máshova, csak szemeimbe.
-Ez a mi lakásunk, Effy.- suttogta. Egyik keze még mindig arcomon, másikkal fülem mögé tűrte hajamat és csendben várta, hogy mit válaszolok.
De egyből képtelen voltam válaszolni, viszont ahogy a másodpercek teltek… annál jobban vált világossá számomra minden. Sosem tudtam, hogy ki vette meg a lakást, sose találkoztam vele és még csak a nevét se láttam, vagy hallottam.
Ő volt az… Mindvégig ő volt az.
-Mondd ki még egyszer.- suttogtam, hangom ismét elcsuklott és gyenge mosollyal arcomon néztem rá. Halkan nevetett kérésemen és mindkét keze arcomon pihent, egészen közel hajolt hozzám.
-A mi lakásunk.- suttogta még közelebb hajolva, orra súrolta enyémet. Arcomon egyre szélesedett a mosoly, miközben zöld szemeit tudtam csak nézni.
-Még egyszer.- nevettem fel és karjaim maguktól kúsztak végig mellkasán, vállain, majd öleltem körbe nyakát és hozzásimultam. Mellkasunk remegett, ahogy halkan nevetgéltünk a lakásban.
-A miénk, a miénk, a miénk.- motyogta, ajkai egyre közelebb kerültek enyémekhez, mígnem összeért és egy csókot formált belőle. Az ajkai puhák voltak és kezei égették arcomat. A szívem a torkomban dobogott és úgy éreztem, hogy legalább két méterrel szállok a föld felett karjai között.



Március


A nap sugarai halványan törtek utat maguknak az ablakon keresztül. Hajam az arcomba lógott, ahogy lehajoltam a földön hagyott kék ingért, majd egy gyors mozdulattal magamra kaptam. Hanyag mozdulatokkal begomboltam, majd megigazítottam és feltűrtem ujjait. Hajamat kihúztam a gallér alól és az ajtó felé lépkedtem lábujjhegyen, közben futva a tükörbe pillantottam. Arcomról sugárzott a boldogság, szemeim csillogtak és bőröm alig, éppen hogy ki volt pirosodva.
Fejemet elfordítottam, kezemet halkan a kilincsre helyeztem és csigalassúsággal kinyitottam az ajtót. A folyosón félhomály volt, talpam alatt jéghideg volt a padló és a harmadik lépés után belegondoltam, hogy jobb lett volna a puha ágyban maradni, nyakig betakarózva. De ennek ellenére tovább lépdeltem egészen a konyháig. Szélesen elmosolyodva dőltem az ajtó keretének és keresztbefontam karjaimat mellkasom előtt. Telitalálat.
Harry halkan dúdolt egy számomra teljesen ismeretlen dalt, miközben a tűzhely előtt szorgoskodott. Haja össze-vissza állt és már a megszokottnál is hosszabb kezdett lenni, és én már a megszokottnál is jobban imádtam így látni őt. Háta csupasz volt, tisztán körvonalazódtak ki izmai, miközben valamit kevergetett a tűzhelyen. Néha a szöveg helyett csak a dal dallamát hümmögte, felismerhetetlen táncmozdulatokkal járt jobbról-balra az apró konyhában. Elővett két bögrét és a pultra tette, a tűzhelyről leemelte az ütött-kopott teás kannámat és szinte abban a pillanatban felszisszent. Nem tudtam visszafogni hirtelen feltörő nevetésemet, amire azonnal hátra fordult és csillogó zöld szemei egyből enyémekbe vájták magukat. Arcán leplezett sértődöttség volt, közben mégis ott bujkált az a jól megszokott mosoly ajkai szegletében.
-Jó reggelt.- duruzsolta mély és rekedtes hangján, amitől egyből libabőrös lettem. Egy visszafojthatatlan mosoly ült ki arcomra, közben szinte egy másodperc alatt átszeltem a köztünk lévő távolságot és karjai közé rohantam.
Olyan volt, mint egy mágnes, ami minden egyes pillanatban vonzott magához. És minél több időt töltöttem vele, annál nehezebb volt elengedni.
Kezét végigsimította hátamon, majd a fenekembe markolt, mire felnevettem és fejemet mellkasába fúrtam.
-Mit főzöl?- érdeklődtem, de még csak meg se rezzentem, csak kiélveztem minden pillanatát annak, hogy kezei szabadon siklanak végig testemen, egyre jobban szorítva magához.
-Hát, van a mikroban palacsinta.- felelte egy ásítás közben.- Sült szalonna, rántottával… és éppen készül a tea is, csak valaki megzavart.- dörmögte még álmos hangján. Elhúzódtam tőle, és mellkason löktem, mire szélesen elvigyorodott és derekamnál fogva magához húzott és megcsókolt.
Tökéletesebben már nem is indulhatott volna ez a nap.
Mosolyogva húzódtam el tőle, arcán tisztán kivehető volt a csalódottság. Hátat fordítva neki sétáltam a mikrohoz és mikor kinyitottam, nem találtam semmit.
Hangosan felnevetett én pedig egyből felé fordultam. A pultnak dőlt hátával, fejét hátra döntötte és nevetett.
-Megint odaégetted, igaz?- kérdeztem, összefonva karjaimat mellkasom előtt, mire egyből lefagyott arcáról a mosoly.
-Az csak egyszeri eset volt.- válaszolta komolyan és egyből felegyenesedett.
-Persze, majdnem a tűzoltókat kellett hívnunk.- kuncogtam, ahogy visszaemlékeztem a Valentin-napi reggelire, ami egy füstös konyhába és közel egy órás takarításba torkollott, csak mert Harry Styles palacsintát készült sütni, természetesen teljesen sikertelenül.
-Csak féltékeny vagy, mert én jobban értek a főzéshez, mint te.- húzta ki magát büszkén, de hangján tisztán hallatszott, hogy csak szórakozott. Mindenki, aki egy kicsit is ismeri őt, egyből tudná, hogy csak szórakozott.
-Csak rántottát tudsz csinálni, semmi mást!- nevettem fel, mire csuklómnál fogva magához húzott, alsó ajkát beharapva és szélesen mosolyogva.
-Az egész világ tudja, hogy az én rántottám a legfinomabb.- motyogta és ismét megcsókolt.
Ujjaim ezúttal göndör hajába kúsztak és óvatosan meghúzva haját egy mély nyögést váltottam ki belőle. Csípője, aztán mellkasa is teljesen nekem feszült és mire feleszméltem mindkét keze végigsimult combjaimon, majd megragadva őket felhúzta lábaimat dereka köré és a pultra ültetett. A csészék, amiket néhány perce még a pultra helyezett, most zörögve dőltek fel és gurultak egészen a mosogatóig, de ebben a pillanatban, nem érdekelt. Egyedül csak a közelsége és puha ajkainak édes íze volt az egyetlen, ami számított. Kezei csípőmön pihentek, majd lassú, idegőrlő tempóban kezdtek egyre feljebb csúszni az ingje alatt, amit még akkor kaptam magamra, mikor felébredtem. Éreztem, hogy bőröm egyre libabőrösebb lesz érintésétől és ajkaim egyre többet és többet akarnak tőle.
De ahogy ujjai az első gombot kigombolták, ismerős dallam zengte körbe a lakást és Harry abban a pillanatban elhúzódott tőlem és fejét vállamba fúrta. A zene nem maradt abba, töretlenül csörgött tovább a telefonja, majd hangosan felmorgott és elhúzta fejét vállamtól.
-Nincs telefon…- motyogtam kérlelve nézve rá, de tudtam, hogy ezt az apró egyeszségünket már tegnap eljátszottam. Minden héten volt egy nap, amikor lehetetlen volt minket elérni telefonon… Elrejtőztünk a lakásunkban és kizártunk az életünkből mindent és mindenkit.
-Fel kell vennem, Effy…- felelte, és elsöpörte hajamat arcomból, majd egy gyors csókot nyomott ajkaimra és már a nappali irányába igyekezett.
Csendben, és megcsappant jókedvvel szálltam le a pultról. Egy sóhaj kíséretében vettem le a tűzhelyről a teát, ami már rég kihűlt és elővettem újabb két bögrét. Az egyik, amit fellöktünk apró darabokban hevert a mosogatóban, amit gyorsan össze is szedtem és kidobtam. Megcsináltam a teáinkat és a pultnak támaszkodva és teámat kortyolgatva vártam, hogy visszajöjjön és megreggelizzünk, de nem jött. Az órára pillantva megforgattam a szemeimet és én is a nappali felé sétáltam.
Az ablak előtt sétált fel s alá, kezével idegesen hajába túrt. A nappaliba ajtajában állva néztem végig ismét tele tetovált karján és kidolgozott felsőtestén, majd arcán, amin most a feszültség volt az egyetlen, amit le tudtam olvasni.
-Nem, nem tudok menni, másfél napja se vagyok Londonban… Nem, megértelek, de… Nézd, Ashley… Rendben…- szemöldökét ráncolva beszélt, ajkai egyenes vonalban voltak és szemei sokkal sötétebb árnyalatban csillogtak. Egy hangos sóhaj kíséretében megtorpant és az ablak elé tolt fotelnak támaszkodott. Hajába túrt és ajkait összeszorítva bólintott egyet, miközben a telefon túloldalán beszélő emberre figyelt.- Oké, estére ott leszek.- sóhajtott fel megint és kinyomta a telefont.
Ismét egy sóhaj hagyta el a száját és telefonját lustán a kanapéra dobta, arcára teljes fáradtság ült ki. Felnézett és abban a pillanatban tekintetünk összetalálkozott, kezeivel térdére támaszkodott és fejét jobbra-balra ingatva nézett rám bocsánatkérően.
-Csak most jöttél.- motyogtam magam elé nézve, újra felkészülve a búcsúra.
Csak az volt az egyetlen probléma, hogy már torkig voltam a búcsúkkal, az éjszakai telefonhívásokkal és a külön töltött napokkal. Volt egy lakásunk, újra teremtettünk egy közös életet és kezdett sok lenni minden felhajtás és ingázás a különböző országok között.
-Egy órán belül a reptéren kell lennem, Elizabeth.- ingatta utoljára fejét és mély lélegzetet vett, majd felegyenesedett.
-Még szép, hogy ott kell lenned.- morogva forgattam meg szemeimet, és meg se várva, hogy a közelembe érhessen, hátat fordítottam neki.
-Effy… Effy!- halkan szólongatott, mégis hangosnak hallatszott a kicsi lakásban és a korai órának köszönhetően. Nem törődtem vele, visszasétáltam a konyhába.
-Effy…- állt meg a konhya ajtóban, miközben én a tűzhelyhez sétáltam. Levettem a polcról egy tányért és raktam egy keveset a rántottából és a szalonnából. Mindvégig éreztem Harry tekintetét a hátamon.
-Csomagolj, Harry. Még a végén lekésed a géped.- mondtam hidegen, miközben teletöltöttem a teásbögrémet és azt megfogva a tányérral együtt a konyhaasztalhoz sétáltam, még csak Harryre se nézve.
-Ez az életem, Effy. A munkám… nem mondhatok nemet, én…- magyarázta és közelebb lépett, de ahogy felnéztem rá és tekintetünk összetalálkozott, megtorpant.
-Torkig vagyok az életeddel!- emeltem meg a hangomat és éreztem, ahogy könnyek kezdik szúrni szemeimet, de amilyen gyorsan csak tudtam, elnyeltem őket.- Két napja se vagy itthon, Harry. Sose tudod, mikor jössz… Sose tudod, mikor mész legközelebb.- soroltam.- Istenem, van, hogy azt sem tudom, hogy vajon a világ melyik részén vagy.- nevettem fel keserűen és a fejemet ingattam.
-El kell fogadnod, hogy-
-Persze, tudom, menj csak.- intettem kezemmel az ajtó felé.- Kezdjünk mindent újból, rójuk a végeláthatatlan köröket, kövessük el ugyanazokat a hibákat, Harry.- fintorogtam és próbáltam minél jobban elrejteni kétségbeesettségemet is, hogy megint itt hagy.
-Ez nem ugyanaz, Effy.- rázta fejét és őszintén pislogott rám.
-Ki az az Ashley?- kérdeztem hirtelen, mire szája egy észrevehetetlen pillanatra tátva maradt, majd megköszörülte torkát.- Vagy Kendall…- nevettem fel cinikusan és eszembe jutott még egy név.- Már csak Taylor kéne, esetleg még Natalie és teljes lenne a paletta, nem gondolod?- nevettem keserűen, miközben szeme kezdett egyre sötétebb lenni és állkapcsa megfeszült az idegességtől.
-Gyerekes vagy.- ennyit mondott csak, és sarkon fordult, megcélozva a hálószobát.
Nem tudtam ülve maradni. Nem mondhat csak ennyit, nem mehet el csak úgy és főleg nem úgy, hogy még két napja sincs itthon.
Felpattantam a székről és követtem. Mikor beértem a hálóba, Harry már fel volt öltözve és az ágyon már ott volt a megszokott barna bőrönd, amiben szinte csak fekete ruhadarabok pihentek, néhány szürkés pulóver és Harry éppen egy piros kockás inget szorongatott kezében.
-Mennyi időre mész?- kérdeztem halkan, a szoba másik végében állva.
-Nem tudom.- válaszolta, kerülve pillantásomat. Ingjét a bőröndbe tette, majd egy újabbat vett elő szekrényéből és ugyanúgy elrakta azt is.
-És velem mi lesz, hm, Harry?- kérdeztem, egyre inkább éreztem a dühöt és a tehetetlenséget, ami végigjárta a testem.
-Oh, szóval ez a bajod.- nevetett fel cinikusan, és idegesen bevágott egy farmernadrágot a bőröndbe.- Te… te maradsz itthon, a nyugalomban, míg én…
-Hát akkor ne menj! Ha annyira fárasztó, ha annyira nem tetszik, mondj végre egyszer nemet, az isten szerelmére!- kiáltottam el magam. Harry idegesen becsapta bőröndjét és összecipzárazta. Homloka egyre ráncosabb lett, nyakán tisztán kivehető volt az ér, ami csak akkor bukkant elő, mikor ideges volt és szemei szikrákat szórtak.
-Ez az életem, Effy! Ha nem tetszik, akkor elmegyek, de kérlek, most közöld velem, hogy akarsz e az életedben vagy sem!- kiáltotta ő is és megragadva bőröndjét indult el.
-Különben, elhagysz?- kérdeztem, ajkaim egy pillanatra résnyire nyitva maradtak a meglepettségtől. Harry után sétáltam, aki megtorpant a kérdésem után egyből és felém fordult. A bőrönd hangosan koppant a padlón, szemei csak engem néztek.
-Szeretnéd, ha elhagynálak?- kérdezte, kíváncsian várva a válaszomat.
-Ha elakarsz hagyni, hagyj el!- kiáltottam vissza, szinte beleremegve.
-Ha mondod, hogy menjek el, én elmegyek.- tette csípőre kezét, összevont szemöldökkel állt előttem és szemei enyémeket vizslatták.
-Hát akkor menj el, ha menni akarsz! Gyerünk, menj már!- szinte már sikítottam, az idegeimen táncolt a viselkedése.
-Ne…- morogta, és beharapta alsó ajkát.- Úristen…- dörmögte tovább, szem forgatva. Valamit még mondott, de nem figyeltem rá.
Csak a saját gondolataimat és hangomat hallottam.
-Gyerünk, menj! Viszlát!- emeltem égnek karjaimat és ezzel egy időben Harry is elhallgatott és megragadta bőröndjét.
-Hihetetlen vagy.- és ezzel egy időben hátat fordított nekem és szinte kitépve a bejárati ajtót ment ki a lakásból, majd hangosan becsapta a háta mögött.
Összerezzentem és csendben álltam az ajtóval szemben, Harry ingjében. A kezeim remegtek és tudtam, hogy fölösleges lenne visszatartani a feltörő könnyeimet. Teljesen fölösleges…
De még mielőtt bármibe is belegondolhattam volna, vagy a falhoz vágtam volna egy komplett tányérkészletet a bejárati ajtó ismét kinyílt és göndör fürtökkel találtam szemben magam, és egy zöld szempárral, ami megbánva csillogott. Csizmájának kopogása visszhangzott a falak között, ahogy egyre gyorsabban jött és ahogy karjai derekam köré csúsztak, úgy folyt le az első könnycsepp az arcomon és temettem vállába fejem, ahogy magához húzott. Kezét végigsimította hajamon én pedig fejemet felemeltem és ajkai abban a pillanatban enyémekhez nyomódtak és szinte az örökkévalóságig csókoltak egyre mélyebben és szenvedélyesebben.
-Ne haragudj.- motyogta ajkaimra, majd tovább csókolt, még erősebben húzva magához.
-Te ne haragudj.- motyogtam és belemarkoltam göndör hajába.
-Sajnálom… sajnálom, szeretlek.- motyogta szinte kétségbeesetten, ahogy most már csak apró csókokat nyomott ajkaimra és túrt bele hajamba.
-Én is szeretlek.- válaszoltam és ismét elvesztem forró ölelésében, amit újra napokig nélkülöznöm kell.
Utáltam, ha búcsúznunk kellett.



Sziasztok!
Köszönöm, hogy annak ellenére, hogy ennyit váratlak titeket, mennyien írtok és olvassátok a történetet! Imádlak titeket! 
És figyelem, figyelem.... vészesen közeleg a vége, ami egyszerűen hihetetlen!
Tumblr-en elértek, és figyeljétek a chatet, ott fogom írni, kb. mikor érkezik a friss!
Addig is jó nyarat, jó olvasgatást és bármit, amit ezekben a napokban műveltek! :)


5 megjegyzés:

  1. Drága, Effy!
    Megérte várni. Mikor megláttam, hogy fent van az új rész,.csak azért nem kaptam visító rohamot, mert nem vagyok egyedül. Kishíján szívrohamot kaptam,mikor Harry kiment azon az ajtón, ha nem folytattad volna, nem csak Effy sírt volna. Ki az, az Ashley?
    Nagyszerű rész lett, mérhetetlenül.sajnálom, hogy vége lesz. Ugye lesz új történeted? :)
    Imádlak Csajszi! <3
    xxxEn_Payne

    VálaszTörlés
  2. Imádom!! Végig sírtam a közepétől kezdve a végéig. Könyörgök gyorsan a kövit!! <3

    VálaszTörlés
  3. na igen az elso commentelohoz vissza. Csak azert nem jartan oromtancot mert egy taborban vagyok a bufeben es wifit csorok. Istenem ez a bucsuzas. De akkor is tudtam hogy visszajon. Haha. Istenem a lelekdbe latok. Imadlak. Es eg a resz omg egyszeruen asdfghjk. Oh igen. Egy istenno vagy

    VálaszTörlés
  4. Dága Effy
    Már egy ideje olvasom és imádom amit írsz , valahogy belélem magam mert hasonló az én életem is... Lasan fél éve hogy londonba vagyok es bár én egyetemre járok így is egyik nap láttam harry sylest velem párhuzamos utcán jönni. furcsa igaz? De ki ne sueretne bele? de mimd1 is imádlak és várom a kövi részt!!! <3 <3
    Puszi Tündi

    VálaszTörlés
  5. Szia! Nagyon tetszett, várom a következőt! És a következő történetedet is! Remélem a vége nem lesz szomoru!

    VálaszTörlés