2014. június 20., péntek

52. Fejezet - "Mindig is ő lesz az egyetlen"







-Szia.- köszöntem vissza, szinte suttogva.
Nem értettem, hogy került ide. Napok óta nem jelentkezett, nem is érdeklődött felőlem, és hirtelen itt áll az éjszaka közepén a kapu előtt, rám várva.
-Sajnálom, hogy nem vettem fel a telefont… a dolgok egy kissé… felpörögtek.- mosolyodott el, mély és rekedtes hangja zene volt füleimnek. Egy életen keresztül tudtam volna hallgatni, ahogy beszél.
Értetlenkedve néztem vissza rá, mindketten pár lépésnyire álltunk egymástól de egyikünk sem mozdult. Én nem mertem, félve attól, hogy bármelyik percben feladják a küzdelmet remegő térdeim… Harry pedig, mintha földbegyökerezett volna, megkövülten állt ugyanott, ahová pár perce határozatlanul lépett.
-Szóval…
-Szóval…- mondtuk egyszerre, mire mindketten zavartan elnevettük magunkat. Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Fogalmam sem volt, mi tévő legyek. Leginkább egy első randis tizenévesnek éreztem magam ebben a pillanatban… kételyek között ingadozva, teljesen tanácstalanul állva az álom pasi előtt.
-Előbb te.- fejével biccentett egyet és visszafojtott egy széles vigyort.
Mély lélegzetet vettem, és Harry mögé néztem, a bejárati ajtóra.
-Szeretnél feljönni?- kérdeztem bátortalanul, de már nem először.
-Persze.- bólintott szinte egyből és odébb állt, hogy el tudjak sétálni mellette, és kinyissam az ajtót. Kezemben zörgött a kulcs, ahogy próbáltam egyből betalálni a zárba, természetesen sikertelenül.
-Szóval, ez lenne az.- sóhajtottam fel, mikor beléptünk a lakásba, ahol síri csend honolt.- Tudom, nem akkora mint a londoni, de megteszi.- vontam vállat, miközben Harryt figyeltem, aki nem is zavartatva magát sétált körbe a nappaliban és a konyhában, forgolódva, hogy mindent szemügyre vehessen. Én közben csomagjaimat a hálószobába vittem, majd Harry után sétáltam. A nappali közepén állt, kezeit farmerjának zsebébe dugta. Egy egyszerű, szürke hosszú ujjú volt rajta, aminek ujjait feltűrte. Csizmája kopogott, mikor ide-oda toporgott, részletesen szemügyre véve mindent.
-Szép lakás.- mosolyodott el visszafogottan és lehuppant a kanapéra.
A szívem megállás nélkül őrült tempót diktált a mellkasomban. Mégis hogy jutottunk el idáig? Reggel még Holmes Chapelben beszélgettünk egy kávézóban, teljesen sablonos dolgokról, most pedig itt vagyunk. A lakásomban. Mindketten.
Levert a víz, miközben tehetetlenül álltam még mindig ugyanott, miközben Harry kényelembe helyezte magát.
-Kérsz egy teát, kávét? Talán van még egy kis romlott tej is a hűtőben…- gondolkoztam el, közben Harry jóízűen felnevetett és fejét jobbra-balra ingatta.
-Nem, köszönöm.- felelte, mikor nevetése csillapodott, ami egészen idáig bezengte az egész lakást. Órájára pillantott, majd zöld szemei enyémekbe mélyedtek, arca ezúttal már komor volt.- Tényleg csak pár percre ugrottam fel… Indulnom kell.- szemei egy pillanatra sem  hagyták el pillantásomat.
Arcán átfutott ugyanaz az arckifejezés, ami napok óta ott volt… A sajnálat, a bánat, a gyász és az együttérzés. Ő volt az egyetlen, akitől elviseltem mindezt. Mindig is ő volt, mindig is ő lesz az egyetlen.
Megértőn bólintottam és összeszorítottam ajkaimat. Éreztem, hogy pillantásától szemeim könnybe lábadtak. Szinte az egész napot végigvészeltem pityergés, vagy pár kósza könnycsepp nélkül, erre tessék. Itt állok teljesen tehetetlenül a nappali közepén, visszafojtva könnyeimet, Harry nézésétől.
Mikor fejemet elfordítottam és halkan szipogtam egyet, még mindig küszködve a kitörni készülő sírással, Harry felpattant a kanapéról és hozzám sétált. Puha és óriási keze égette arcomat, mikor bőrünk összeért, fejemet maga felé fordította, szemei ide-oda cikáztak arcomon, aggódva kémlelve minden egyes vonásomat.
-Minden rendben lesz.- suttogta. Hangja lágy volt és gyengéd, szívem óriásit dobbant, ahogy hüvelykujja gyengéden végigsimult szemem alatt bőrömön. Mozdulatát megismételte többször is, mígnem viszonylag lenyugodtam és az egyedüli dolog, amire koncentrálni tudtam, mélyzöld szeme volt és rózsaszín ajkai, amik csábítva nyíltak szét.
Erőtlenül bólintottam és kezemet csuklójára tettem, hogy megszakítsam a kapcsolatunkat, ami kezdett egyre inkább frusztrálni… Képtelen voltam ésszerűen gondolkozni, mikor egyre jobban a közelembe került. De Harry keze nem mozdult, ahogy az enyém se. Megkövülten álltunk mindketten egymásba kapaszkodva és szótlanul figyelve a másikat.
-Köszönöm, hogy velem voltál.- sűrűn pislogva néztem arcát, majd szemeit. Éreztem, hogy egyre inkább kezdenek könnyekkel gyűlni szemeim és már a torkom is kapart, az arcom pedig égett, ahogy minden erőmmel azon voltam, hogy ne roppanjak össze megint.
Csak Harry tartott egyben, ahogy kezei óvatosan és törődve értek bőrömhöz, minden egyes mozdulata arról árulkodott, hogy valóban érdekelte, mi van velem. De vajon van még remény arra, hogy annyira szeressen engem, mint én őt?
A kérdést amilyen gyorsan tudtam, elhessegettem gondolataim közül és csak smaragdzöld szemeit figyeltem, ahogy újra és újra végignéznek arcomon.
-Erre vannak a barátok.- felelte pár perccel később, mély hangján.
Halványan elmosolyodtam, miközben legbelül még jobban összeroppantam.
-Sajnálom, ha nagy a rendetlenség.- mosolyodtam el bocsánatkérően, mikor beengedtem Harryt is, és becsuktam az ajtót. Mély lélegzetvételek közepette vettem le kabátomat és egy szempillantás alatt megváltam csizmámtól. Közben Harry ugyanezt tette. Kabátját az enyém mellé akasztotta és csizmáját csak lazán lerúgta lábairól. Szemrebbenés nélkül sétált be a nappaliba, én pedig a konyhába indultam, felrakni a tűzhelyre egy kanna vizet. Minden egyes porcikám egy forró bögre tea után sóvárgott, és természetesen szándékomban állt minél jobban húzni az időt. Fejemben szüntelenül csak az az apró cetli járt és az üzenet, ami rajta állt.
-Én is kaphatok egyet?- Harry hangja hátam mögött felcsendült. Egy pillanatra összerezzentem, vállam fölött hátrapillantottam. A konyhaajtóban állt, a falnak támaszkodva, kezeit összekulcsolta mellkasa előtt és úgy figyelt engem.
-Persze.- feleltem remegő hangon és a szekrényhez sétáltam két bögréért.
Miután a víz is felforrt elkészítettem a teáinkat. Mindketten pontosan ugyanúgy szerettük, amit muszáj volt egy másodpercre megmosolyognom magamban. Harry tekintetét végig éreztem hátamon, miközben a konyhában voltunk, majd miután sarkon fordultam, a bögrékkel a kezemben, az egyiket elvette tőlem mosolyogva és a nappaliba sétáltunk mindketten. Leült a kanapé szélére, gőzölgő bögréjét az asztalra tette. Követtem mozdulatait, és én is leültem a kanapé másik szélére. Nem tudom, meddig lehettünk csöndben, figyelve a gőzölgő teákat. Egyedül csak a konyhában kattogó faliórának a hangját lehetett hallani a lakásban és Harry ütemes szuszogását. Néha-néha félve pillantottam rá, térdein könyökölt és kezét tördelte. Feszült volt, ezt összeszorított állkapcsa is alátámasztotta én pedig minél több pillantást loptam felé, annál inkább érdekelt, mégis mit csinál itt az éjszaka közepén.
Megelégelve hallgatását, ismét kezembe vettem teámat, ami egy kissé már kihűlt. Aprókat kortyolgattam belőle, majd egy hangos sóhaj kíséretében felhúztam térdeimet mellkasomhoz és hátamat a kanapé kartámlájának döntöttem. Teljesen Harry felé voltam fordulva, amit ő a szeme sarkából észre is vett és végre ő is felém fordult, pillantásunkat összezárva.
-Mi a baj, Harry?- kérdeztem halkan, bögrémet jobb térdemre támasztottam, tekintetem egy pillanatra sem eresztette szabadon közben Harryt.
Mély lélegzetet vett és kényszeredetten elmosolyodva a hajába túrt, fejét alig észrevehetően megrázta. Gondolatok milliói pöröghettek végig fejében, közben mégis teljesen szótlan volt.
-Egy időre elutazom.- bukott ki belőle végül, most engem hagyva szótlanul.
Hiszen csak most jött vissza. Alig pár hónapja része rendesen az életemnek megint, és most… elutazik?
Homlokráncolva néztem rá, míg ő arcomat tanulmányozta óvatosan.
-De hiszen…- kezdtem bele, de nem találtam a megfelelő szavakat.- Hova? Mikor?- buktak ki belőlem a kérdések és képtelen voltam elrejteni csalódottságomat és a kétségbeesettséget, ami hozzá párosult.
-Los Angelesbe és… most.- az utolsó szót suttogta, szemei megcsillantak és megtörte pillantásunkat.
-Most?- kérdeztem lélegzet elakadva.
Bögrémet letettem az asztalra és felpattantam a kanapéról. Tehetetlenül hajamba túrtam, Harry szemei félve követték mozdulataimat.
-Minden barátom odaát van, Liam is egy hét múlva oda repül és… Több rendezvény is van, amin ott kell lennem.- rántotta meg vállát és ő is felkelt a kanapéról, egy lépést téve felém.
Minden barátja odaát van…
Legszívesebben eldobtam volna minden maradék méltóságomat és térden kúszva könyörögtem volna neki, hogy maradjon. Hogy ne utazzon el, hogy addig maradjon, ameddig csak tud és felejtsen el mindent. De egy részem rájött – amelyik próbálta reálisan felfogni a dolgokat -, hogy már nem szeret. És ebben mindketten ugyanolyan hibásak vagyunk. Így hát lenyeltem minden reményvesztett gondolatomat és összeszorítva ajkaimat, bólintottam.
-Rendben.- hangom viszont nem ezekről árulkodott, szinte az első hang után megremegett és éreztem, hogy szinte lángol az arcom az elfojtott érzelmektől.
-Effy…- fejét oldalra billentette és szinte teljesen elkínzott arccal lépett még egyet, immáron alig pár centire állva tőlem.
-Menj…- nyögtem ki alig hallhatóan, mikor ujjai elsöpörtek egy kósza tincset arcomból. Utáltam, hogy szerettem ezt az apró mozdulatát.
-Muszáj mennem.- suttogta és vészesen közel hajolva hozzám nézett szemeimbe.
Ajkaim szétnyíltak és szívem a torkomban dobogott, ahogy lélegzete az arcomnak csapódott.
-Hát akkor mire vársz?- kérdeztem remegő hangon és összeszedve minden erőmet, egy lépést tettem hátra, kicsúszva érintéséből. A bőröm fázott, ahol előtte kezei voltak és szinte abban a percben megbántam ezt a lépésemet.
Lesütötte szemeit és megint hajába túrt, elrendezve rakoncátlan tincseit.
-Minden nap hívni foglak.- nézett vissza szemeimbe és a mellkasom összeszorult a szavak hallatán.
Mintha visszacsöppentem volna egy évvel ezelőttre.
Szemeim azonnal a nyakában lógó nyakláncra tévedtek, amit még én adtam neki… de most, volt még rajta valami. Egy kulcs…
-Effy…- hangja zökkentett vissza a jelenbe és szinte sértve néztem rá.
-Nem kell, Harry.- hangom hihetetlenül gyenge volt.
Nem akartam többé, hogy sajnáljon, vagy hogy üres ígéreteket tegyen, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, hiába vágytam mindezekre. Nem volt szükségem még egy sebre és a többit sem állt szándékomban felszakítani.
Meglepve nézett rám, szemei alig észrevehetően szétnyíltak és ajkai egyenes vonalban maradtak, most meg se próbálkozva a mosolygással.
-De kell. Vissza fogok jönni, Elizabeth… Időt adok neked, nekünk.- bukott ki belőle hirtelen minden és tett felém újra egy lépést, ujjait göndör hajába akasztva, egy másodpercre sem hagyva őrizetlenül szemeimet.
-Időt? Mégis mire adsz időt, Harry?- ráncoltam homlokomat ismét és próbáltam menekülni előle, de lábaim földbe gyökereztek.
Mély lélegzetet vett és megnyalta alsó ajkát, keze ismét arcomra siklott, apró köröket rajzolva bőrömön ujjával.
Nem válaszolt a kérdésemre, helyette csak szemeimbe nézett szótlanul, egy apró mosollyal szája szélén. És ekkor megértettem.
-Néha csak azt kérdezgetem magamtól, miért gondolok még mindig rád. Ránk. De aztán megértem. Belevájtad magad minden gondolatomba, örökre. Azok az átkozott szemeid mindent megváltoztattak, és azóta egy árva pillanatra se enyhült a szerelmem irántad.- mindkét keze arcomon volt, szinte lángra lobbantva bőrömet. Nehezen vettem levegőt és esküszöm, hogy a szívem megállt egy percre, ahogy ajkai hihetetlenül közel kerültek enyémhez, de nem értek hozzám. Orra súrolta enyémet és zöld szemei csillogva néztek szemeimbe. Kezeim remegve nyúltak felé. Jobb kezem mellkasán pihent, míg másikat óvatosan végigsimítottam vállán egészen a tarkójáig, majd egy jóleső sóhaj kíséretében beletúrtam hajába. Testem aprón közeledett még jobban övéhez. Meg akartam csókolni, el akartam felejteni mindent… Új kezdetet akartam és ez tökéletes pillanat volt hozzá. De velem együtt mozgott, és elhajolt csókom elől. Értetlenkedve néztem rá.
-Mennem kell, Effy.- suttogta erőtlenül és fülem mögé tűrt egy tincset.
Megkövülten néztem rá és minden feltámadt örömöm egy szempillantás alatt elszállt. Hogy is hihettem a tökéletes újrakezdésben?
-Ne menj.- hevesen ráztam fejemet jobbra-balra és kétségbeesetten kapaszkodtam meg karján pólójába.
Vicces, hogy meg tudnak fordulni a dolgok néhány perc alatt.
De ahelyett, hogy válaszolt volna, mellkasához vont és szorosan karjaiba zárt. Kezeim automatikusan kúsztak nyaka köré, fejemet mellkasába fúrtam. Nem tudom, meddig állhattunk ott, meddig hallgathattam hevesen dobogó szívének hangját és szuszogását. De az örökkévalóság se lett volna elég idő, amit a karjai között tölthetek.
-Kérlek ne menj. Ne most. Ne így.- suttogtam mellkasának és karjai eresztettek szorításából, míg nem teljesen elengedtek. Jobb kezével hajamba túrt, ismét fülem mögé tűzve egy tincset és hirtelen tűzforró ajkai enyémeknek nyomódtak. Nem volt mély csók, nem volt szenvedélyes, nem volt nyálasan romantikus. Csupán csak puha ajkai enyémeken pihentek. Egy ígéret volt… hogy ezúttal tényleg minden rendben lesz.
Éreztem, hogy könnyek marják szemeimet, mikor elhúzódott tőlem és még utoljára végigsimította ujjait arcomon.
-Szeretlek.- suttogtam erőtlenül és homlokomat övének döntöttem még egy utolsó pillanatra.
-Én is szeretlek.- felelte elmosolyodva és ajkai épphogy súrolták megint enyémeket.
Nem értettem idegőrlő játékát, de valamiért tetszett. Nem siette el a dolgokat és én sem akartam.
Még néhány lopott csók és apró érintés után már a bejárati ajtóban találtam magam, figyelve ahogy Harry magára kapja csizmáit és kabátját. Most sem csókolt meg, ismét csak puha csókokat hagyott bőrömön, ahol csak ért.
Nyakláncánál fogva húztam magamhoz még egy utolsó csókért. Éreztem, ahogy szélesen elmosolyodott, mikor ajkaink összeértek, de most, nyelvével hirtelen végigszántotta alsó ajkamat ami egyből szétnyílt. Éreztem, hogy pillangók milliói kelnek életre a hasamban és kezeim azonnal nyaka köré fonódtak, még közelebb húzva őt magamhoz.



Sziasztok!
El sem tudom mondani, mennyire sajnálom, hogy megint ennyit várattalak titeket! De mint mondtam, nincs már annyi időm az írásra, mint eddig, de mindig próbálok rá időt szorítani... 
Nem tudok konkrét időt mondani, mikor kerül fel a következő a jövő héten. Figyeljétek oldalt a chatet, írok amint körvonalazódnak a dolgok :D
Nagyon szépen köszönöm a kommenteket és a végtelen türelmeteket, és természetesen a több, mint 70.000 oldalmegjelenítést! Sosem gondoltam volna, hogy összejön ennyi! Imádlak titeket és jó olvasgatást és kellemes nyári szünetet! :D


6 megjegyzés:

  1. Megríkattál!
    Betett a zene is, amit berakták a zenelejátszóba. (No One Ever Loved)
    Brühühü.

    VálaszTörlés
  2. Rad nem lehet haragudni :) mindig kárpótolsz ilyen fantasztikus reszel :) imádtam annyira édesek :) nayon varom hogy hogy alakul az életük :) xxxx

    VálaszTörlés
  3. Ááá. Ennyi. :) IMÁDOM. Végreeeeee. Nem csak Effy-t kínoztad, hanem már engem is. Folyton csak egy mondatot hajtogattam. "Csókold már meg, te barom!". Röviden, tömören, ennyi:) Szuper vagy <3

    VálaszTörlés
  4. Kedves Effy!

    Már régebben olvasom a történeted, ám csak most jutottam el odáig, hogy kommentárt is írjak. Nagyon vártam, hogy felkerüljön a rész, kedd óta állandóan csak a blog oldalát frissitgetem, látnád az előzményeim! Röstellem magam, hogy csak most jutottam el odáig, hogy véleményezzek, hamarabb kellett volna. Nem is értem miért nincsen ennek a blognak 200- 300 feliratkozója, megérdemelnéd!
    Általában nem szoktam olyan sztorikat is elolvasni, ahol a fiúk híresek, egyszerűen nem szeretem azokat, csoda, hogy a tiedet elolvastam, amit egyáltalán nem bánta meg, sőt! Bánom, hogy nem az első perctől fogva vagyok itt, mint rendszeres olvasó.
    Imádtam az egész történetet úgy, ahogy van! Imádtam, hogy Harrynek már az elején megtetszett Effy, imádtam, hogy olyan hamar összejöttek, imádtam azt a kíváncsiságot, amely szinte felemésztett Harry és Will kapcsolatát fedő titkot illetően, imádtam az aggódást, azt, hogy végre egy blog, amiben nem úgy végződik a történet, hogy a lány rendesen megszüli a gyermeket és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Őszinte leszek, mikor Effy terhes lett csalódott lettem, hogy nagyszerű még egy sablon sztori, de nem, mikor elvetélt rendesen megdöbbentem, feldobtad vele az egész történetet!
    Amilyen gyorsan összejöttek szerintem olyan hamar mentek is szét, amit nem bántam, imádom a bizonytalanságot, a szenvedést egy sztorit illetően. Lehet kissé elvont elme vagyok, de ez van. És azok a részek, melyek Holmes Chapelben játszódtak! Ahww egyszerűen imádtam őket, olyan édesek voltak nem is tudom szavakkal leírni mennyire!
    Utáltam Harryt, amikor megbántotta Effyt. Minden egyes alkalommal egy újabb kést állítottam volna a hátába plusz még mikor mindenkivel lefeküdt csak, hogy elfeledje Effyt.. hát nem Harry volt akkoriban a kedvenc karakterem, haragudtam rá.
    Talán Niall volt az, akit az elejétől a legjobban szerettem, pedig alapjáraton én egy 'Harry- girl' vagyok, de egyszerűen imádtam azt az aggódást, azt a barátságot, amit Effy felé mutatott. Bárcsak nekem is lenne egy ilyen barátom!
    És végre eljött az a rész, amit a legjobban vártam Holmes Chapel óta, ám belekönnyeztem, amit nálam nagyon nehéz elérni, szóval hatalmas taps neked! Nagyon remélem, hogy Harry minél hamarabb visszajön és rendeződnek a dolgok. Nem tudom miért, de egyszerűen vágyom a happy endre a végén, de ha nem lesz az sem leszek csalódott, mert szerintem mindent kihozol ebből a blogból, amit csak lehet!
    Nagyon várom a következő részt, már most olvasnám!:)

    Ezer csók, Nadia

    VálaszTörlés
  5. Szia! :) nagyon jó lett, ügyes vagy! Várom a következőt!

    VálaszTörlés
  6. Draga Effym! Mar kb 3x olvastan el ezt a reszt mert aaaa egyszeruen imadom, erted? Fantasztikus resz lett. De most Harry megint elmegy... Ahj. Nagyon varom mar a kovi reszt siess nagyon, draga. Puszi:Panni

    VálaszTörlés