38. Fejezet - "De aztán jött Emilie"

A Nap halványan sütött be másnap reggel az ablakon mikor felébredtem. A fejem lüktetett a fájdalomtól és fáradt voltam a pár órányi alvástól.

Rémes éjszakám volt.

A rosszullétem csak rosszabbodott, de szerencsére nem vette észre senki éjjel. Nem akartam olyan kellemetlen helyzetbe kerülni, hogy bárki is meglásson abban a szörnyű szituációban.

A szemeimet résnyire kinyitottam és körbenéztem a szobában. A szemem megállapodott a stílusos ébresztőórán, ami mellettem foglalt helyet az éjjeliszekrényen. Még nyolc óra se volt és bár a szemeim leragadtak minden egyes pislogásnál, képtelen voltam egy percnél is többet aludni.

Óvatosan keltem fel az ágyból, úgy éreztem magam mint akin átment egy úthenger, a fejembe minden egyes mozdulatomnál szúró fájdalom nyilallt.

Az első utam a fürdőbe vezetett, ahol megmostam a fogamat és az arcomat, de ügyesen elkerültem minden pillantást a tükör felé. Nem voltam felkészülve a látványra, ami fogadott volna és kételkedek benne, hogy a házban fel van e készülve rá bárki is. Miután végeztem a fürdőben, lassú és lusta léptekkel indultam le a lépcsőn a konyhába. Az egyetlen dolog, amire szükségem volt, egy nagy bögre koffein. A többin ráérek rágódni azután is.

 Zayn a hátával a pultnak támaszkodva állt egy bögrével a kezében. Friss kávé illat járta körbe az egész konyhát. Will az asztalnál ült csendben, szemeivel maga elé meredt.

-Jó reggelt.- mosolyodtam el halványan. Zayn viszonozta a mosolyomat és bólintott egyet, közben alaposan végigmért aggódó tekintettel. Nem tudom mivel érdemeltem ki, hogy ennyire törődjenek velem.

-Szia.- Will rekedtes hangján köszöntött, csak egy pillanatra nézett fel rám, majd újra elmélyült gondolatai között.

Mindhárman csendben voltunk. A szekrényhez mentem és kivettem egy bögrét. Zayn mellé sétáltam, bujkáló mosollyal az arcán figyelt engem amíg öntöttem magamnak kávét.

Jólesően kortyoltam bele a kávémba, pár percig én is Zayn mellett álltam a konyhapultnak dőlve. A csend kezdett egyre kellemetlenebbnek tűnni, közben csak arra tudtam gondolni, amire egész éjjel… vagyis az éjszaka egy részében. Meg kell kérdeznem Willt, hogy mi történt közte és Harry között. Ezúttal nem fogadhatok el holmi magyarázkodásokat, szükségem van az igazságra. Meg kell értenem őt. Meg kell tudnom minden egyes részletét és okát annak, hogy miért viselkedik így, akárhányszor Will mellett lát.

Zayn megköszörülte a torkát és csak ekkor vettem észre, hogy egy ideje már csak Willt figyeltem.

-Niall és Liam elmentek bevásárolni, Louis pedig elugrott Eleanorért, fél óra körülbelül és itt vannak.- bögréjét a mosogatóba tette és jobb kezével megtámaszkodott a pulton.

Válaszként csak bólintottam. Tudtam, hogy ha Eleanor is itt lesz, azzal tovább tudnak maradásra bírni. Le merem fogadni, hogy ez az egész Niall terve.

Tekintetem ismét Will felé kalandozott öntudatlanul. Kezeivel a bögrét markolta és szemei elmélyülten figyelték a benne gőzölgő kávét.

-Kimegyek rágyújtani.- Zayn kezével végigsimított karomon, az aggodalom egy percre sem hagyta el vonásait. Halk léptekkel sétált ki a konyhából.

Will nem nézett felém, de látszott rajta, hogy tudja, hogy figyelem. Ellöktem magam a pulttól, és leültem mellé az egyik székre, bögrémet magam elé tettem. Végre felnézett rám, és ezúttal állta a pillantásomat.

-Jobban vagy?- kérdeztem halkan, mire összeszorított ajkakkal bólintott. Vonásai egy pillanatra megrándultak a fájdalomtól. Egy pillanatra lesütöttem szemeimet, ezzel összeszedve gondolataimat majd újra ránéztem.

-Mi történt?- félve csengett a hangom.

Will elmosolyodott és fejét rázva dőlt hátra a székben, karjait összekulcsolva mellkasa előtt.

-Tudod nagyon jól, hiszen te is ott voltál.

-Nem tegnap este.- szóltam egyből.- Még évekkel ezelőtt. És kérlek, ne gyere azzal te is, hogy majd Harry elmondja. Nem mond senki semmit!- csattantam fel.- Ha ezentúl ilyen kirohanásokra kell számítanom tőle, jobb, ha túlesünk rajta.- hangom a mondat végén már higgadtabban csengett, de a pulzusom még mindig kétszeres sebességgel lüktetett. Will kifejezéstelen arccal állta tekintetemet, miközben én próbáltam lehiggadni és vártam a válaszra.

-Akkor sem hiszem, hogy nekem kell elmondanom.- rázta a fejét ellenkezve, és lesütötte szemeit.

-Will…- kérleltem. Egy pillanatra a konyhapadlót fixírozta, beharapva alsó ajkát. Lehetett hallani mély lélegzetvételeit és akkora volt a csönd, hogy szinte már arra vártam, mikor hallom meg a gondolatait is. Ami ebben a pillanatban nem is jött volna olyan rosszul.

Egy mély levegővétel kíséretében nézett vissza rám. Előre dőlt, felkönyökölve az asztalra. Arcát tenyerei közé rejtette egy hangos sóhajt hallatva, majd kezeit az asztalra tette.

-Mióta az eszemet tudom, ismerem Harryt.- ujjai megállás nélkül doboltak az asztalon, szemeivel elmélyülve nézte ütemtelen játékát.- Egy iskolába jártunk, egy osztályba. A lányok oda voltak értünk.- ajkai halvány mosolyra húzódtak, ahogy előcsalogatta emlékeit, miközben én csendben figyeltem és vártam, hogy folytassa.- Az már csak ráadás volt nekik, hogy volt egy zenekarunk. Minden iskolai rendezvényen felléptünk, délutánonként a garázsunkban próbáltunk. Mindig volt ott pár lány, de sose vesztünk rajtuk össze… Nem ugyanazokra a típusokra buktunk.- egy pillanatra felnézett rám, majd lesütötte szemét ismét, arcáról eltűnt a mosoly, helyette komor volt.- De aztán jött Emilie…- arca megrándult az emlékektől és mielőtt folytatta volna mély lélegzetet vett.- Amikor először megláttam, arra tudtam csak gondolni, hogy még sose láttam nála gyönyörűbb lányt. Minden próbánkon ott volt, ha összejöttünk a haverokkal ő is mindig találkozott velünk. Aztán az egyik este vettem a bátorságot, és elhívtam randizni. Csakhogy ő elfelejtette közölni azt az apró tényt, hogy közben már Harryvel együtt volt.- hajába túrt, látszott rajta, hogy bármi is történt, már régen megbánta.

-Istenem, lehettünk… nem is tudom, tizenhat évesek?- nevetett fel keserűen.- Mint mindig, a próba előtt már ott volt a garázsnál, éppen Harryvel beszélgettem mikor odalépett hozzánk, és csak úgy lekapta Harryt.- rázta a fejét az emlékek közben.- Az lett volna a legjobb, ha ott és akkor véget vetek az egésznek… De volt benne valami, ami nem hagyta. Így hát folytattuk, de titokban… amíg biztos voltam benne, hogy egy része az enyém is lehet, nem érdekelt semmi. Még Harry sem. Általában mindig nálam találkoztunk és Harry így jött rá… ostobák voltunk, de leginkább én. Ránk nyitott és…- a hangja elakadt, és nem tudta tovább folytatni.

-Will…- suttogtam és az elkínzott arcát néztem, de ő fel se nézett rám.

-Azzal nyugtattam magam fél évig, hogy egyszer csak haza jön és majd kidobja Emiliet. Már rég az X-Factorban volt a bandával, alig találkoztak.

-Mennyi… Mennyi ideig…?- kérdeztem halkan, a szemeim egy pillanatra se hagyták el arcát.

-Több, mint fél évig.- arcát ismét kezei közé temette és percekig úgy is maradt.

Nem tudtam mit szólni.

Harry arca lebegett a szemeim előtt, ahogy rájön, hogy a legjobb barátja és a lány akit szeret, hónapokig titkolóztak a háta mögött. Átverték és összetörték a szívét. Vajon szerette? Vajon engem is szeretett valaha úgy, mint Emiliet?

-Szerette őt?- a hangom elcsuklott és éreztem, hogy a szemeim befátyolosodtak a feltörni kívánkozó könnyektől.

Nem fájt, hogy meg volt az esélye annak, hogy igazán szeretett valakit… az fájt, hogy ezt elvették tőle.

Will felkelt az asztaltól és fel-alá mászkált a konyhapult és az asztal között.

-Tudom, hogy megérdemlem a tegnap estét, oké?- nézett rám kétségbeesetten és egyben bűnbánóan.- Már annyiszor próbáltam ezt vele megbeszélni, de…

-Szerette őt.- bólintottam.- Nem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de minden joga megvolt hozzá.

-Tudom.- most ő bólintott és nekidőlt a pultnak.- De te sokkal érzékenyebb pont vagy nála, mint Emilie valaha is volt.- nézett a szemembe, a szívem pedig hirtelen ugrott egyet.

Még mielőtt rákérdezhettem volna, vagy felfoghattam volna Will szavait, a bejárati ajtó kinyílt és közeledő léptek hangját hallottuk.

-Sziasztok srácok!- kiáltotta el magát Louis és a hűtőhöz sétált, persze előtte gyorsan egy puszit nyomott az arcomra.- Annyira már nem is vészes.- hunyorogva nézte Will arcát, miközben már a nyitott hűtőajtó előtt állt.

Will szem forgatva hümmögött egyet, Louis pedig vigyorogva mászott be a hűtőbe.

-Én persze nem mennék ki az utcára ilyen fejjel.- nevetgélt.

-Effy!- jelent meg a konyhaajtóban Eleanor is és hozzám lépdelt majd megölelt.- Minden oké?- kérdezte suttogva és egy rövid pillanatra aggódva végigmérte arcomat. Csendesen bólogattam, ő pedig leült oda, ahol eddig Will foglalt helyet.

A következő percben már Niall és Liam is a konyhában voltak, Zayn még mindig odakinn ült. Liam elkezdte kipakolni a szatyrokat, amiket behoztak az autóból és közben próbálta figyelmen kívül hagyni, hogy Louis mindent rossz helyre pakol, vagy szimplán visszateszi a szatyorba, ahonnan Liam fél perccel azelőtt kivette.

-Louis, ha így folytatod, Liam ajándékoz neked egy ilyet.- Will nevetve mutatott a monoklijára, majd kisétált Zaynhez. Eleanorral halkan nevettünk Will megjegyzésén.

-Főznél nekem egy teát?- kérdezte Louistól pár perccel később Eleanor. Mindenki sürgött-forgott, csak mi ketten ültünk az asztalnál még mindig.

-Hagyd, majd én.- néztem Louisra és felpattantam az asztaltól.

A pult tele volt Niall Nando’s-os zacskóival, aminek az illata egyből megcsapott, ahogy oda értem. A gyomrom ismét bukfencezett egyet, akárcsak tegnap este. Mély levegőt vettem és próbáltam figyelmen kívül hagyni ismét azt a felkavaró érzést, amibe szinte már beleszédültem. Mély lélegzetvételek közepette töltöttem meg a kannát vízzel és raktam fel a tűzhelyre. Észrevétlenül támaszkodtam meg fél kézzel a pultnál, miközben mindenki hangosan beszélgetett és nevetett a másikkal.

A torkomba egy óriási gombóc nőtt és szinte mindenem remegni kezdett.

-Effy…- szólt Niall, kék szemeivel pillantásomat kutatta. Erőtlenül néztem rá, minden energiámmal próbáltam álcázni a rosszullétemet.

-Igen?

Louis oldalba bökte Niallt, aki pár másodpercig hezitált, majd összemosolyogtak.

-Mit szólnál, ha pár napig nálunk maradnál?- kérdezte kissé félve, szinte már felkészülve a nemleges válaszomra.

-Jó… Jólvan.- mondtam szinte egyből, mire arca hirtelen meglepett, majd boldog lett.

-Ha megreggeliztünk, átugrok veled a lakásodra pár cuccodért.- mondta Eleanor, én pedig figyelmen kívül hagyva rosszullétemet sétáltam vissza az asztalhoz és egy mosolyt erőltettem az arcomra. 

Kérlek írd le a véleményed :)