2013. augusztus 27., kedd

1. Fejezet - "Egy teljesen másik világ..."



Lehunytam a szemeimet. Reméltem, hogy a város zaját így sikerül kizárni a fejemből, hogy az ajtó csilingelését sikerül elcsitítanom a szemeim összeszorításával. De mint tapasztaltam, a dolgok nem oldhatóak meg ilyen könnyen. Az autók végtelenül követték egymást a butikon kívül, a szél lefújta a fákról a még megmaradt leveleket. Megint ősz van… Szürke, unalmas, és hideg évszak. Bár a mindig esős Londonban ez nem épp szokatlan.
A szemeim kipattantak mikor az ajtó ismét kinyílt, és egy idős nő lépett be rajta. Lassan megfordultam a tükörben, végigmérve magamon a ruhámat. Apró grimaszokat vágva néztem magam a tükörben. Talán a ruha nem stimmelt, talán semmi kedvem nem volt a ma esti felhajtáshoz.
-Effy… Effy!- rivallt rám kétszer is Haley, mire felé kaptam a fejem. Vagy három másik ruhát szorongatott a kezében, és felém tartva őket mosolygott.
-Ez nekem ma nem fog menni.- görnyedtem össze, és mélyet sóhajtottam. Haley barna szemei szúrósan vájták magukat a szemeimbe, és arca furcsa fintorba torzult. Ha nem ismerném gyerek korom óta, azt hinném, készül megölni pusztán a szemeivel.
-De igen is menni fog! Már egy hónapja lezsíroztam az estét, hogy bejöhess!- toporzékolt hisztérikusan.- És nem tudom emlékszel e, ki várta ezt egész nyáron!- az arca kezdett vörösödni, de furcsán passzolt fekete hajához a szín. Halványan elmosolyodtam, majd kis idő múlva már halkan nevettem.
-Sajnálom, de ilyenkor lehetetlen téged komolyan venni!- nevettem továbbra is, mire ő hozzám vágta a ruhákat, és leült a próbafülkékkel szemben.
-És, egész este dolgoznod kell, vagy rám is szánsz majd időt?!- kérdeztem kicsivel hangosabban Haleytől, miközben öltözködtem.
-Azt hittem, nem miattam jössz.- dugta be a fejét vigyorogva a próbafülkébe. Összeráncolt homlokkal méregetett egy darabig, majd míg forogtam a tükör előtt, ő csak a fejét rázta. Fogalmam sincs, miből gondolta, hogy egy zöld ruha lesz az esti kiválasztott.
-Tudod, hogy csak az ingyen pia vonz.- böktem oldalba játékosan, és lehámoztam magamról a zöld förmedvényt.
-Ugyan!- sóhajtott fel szemforgatva.- Ha tehetném, rávetném magam az összes kis sztárocskára, aki italt kér tőlem. Te viszont, ha bekerülsz egy ilyen rendezvényre, csak bolyongsz össze-vissza.- indulatosan beszélt, én pedig nem tudtam megállni, hogy ne vigyorogjak rajta. Felhúztam egy sima, fekete hosszúujjú testhez simuló ruhát. Épphogy eltakarta a fenekem, Haley szemöldökét vonogatva nézett rám a tükrön keresztül, és elmosolyodott.
-Ebben a szerkóban muszáj lesz ma bepasiznod!- ugrált egy helyben, tapsikolva. Nevetve nézegettem a ruhát a tükörben. Pár ékszer azért feldobná, és persze egy magas sarkú.
-Tudod, mi az első számú szabály.- ráztam a fejem hevesen.
-Tudom, tudom… Rendezvényeken, bemutatókon nincs pasizás.- kántálta unottan az egyetlen kikötésemet.- Hihetetlenül nagy hülyeség.- sóhajtott, és összecsapta két tenyerét.- 5 óra és indulás. Fodrász, vagy kávé?- kérdezte izgatottan.
-Mindkettő!- vágtam rá habozás nélkül, és már kezdtem átöltözni.
Pár órával később értem csak haza. Haley is hazament a munkaruhájáért, de ő már egyből indult is a felhajtás helyszínére. Ha órákon keresztül gondolkoznék, se tudnám, pontosan miért is vágják magukat puccba ezek az emberek. Én csak a hangulat miatt szoktam eljárni. Ezerszer jobb, mint egy disco-ban… de fele olyan jó, mint egy aprócska kis pubban, a barátokkal. Eleinte csak Haley miatt jártam el, a bárpult legvégében ácsorogtam mindig, figyeltem, ki hogy issza a whiskeyt, hány vézna modell mászkál a pincérek után, farkas éhesen, kopogó szemekkel. Borzasztóan sokat nevettünk. Nálunk, ez már egyfajta szokássá nőtte ki magát.
A zár halkan kattant egyet, és benyitottam az üres lakásba. Semmi meglepő, váratlan üzenet nem várt rám a rögzítőn. A ma beszerzett ruháimat ledobtam a kanapéra, a félig üres kávéspoharamat pedig letettem a dohányzóasztalra. Az órára néztem, és már késésben is voltam. Szőke hajamat gyorsan kontyba fogtam, és vettem egy gyors zuhanyt. Utána jöttek a kötelező körök a sminkkel. Kihúztam a szemem fekete szemceruzával, majd szempillaspirál. A hajamat kiengedtem, a fodrász vágott egy keveset a végéből, de még így is a hátam közepéig ért. Felhúztam a fekete ruhát, amit ma vettünk Haleyvel, hozzá egy ezüst, kövekkel díszített magas sarkút húztam. Felraktam az ezüst nyakláncomat, néhány karkötőt, és magamra kaptam a fekete bőrkabátomat. Fél kilencet ütött az óra, mikor még az előszobatükör előtt megálltam, megigazítottam a hajam, majd gyorsan kiléptem az ajtón.
Már a taxiból láttam, hogy mekkora tömeg sorakozik az épület előtt. A vakuk villogtak, a vörös szőnyeg végtelennek tűnt. Elmosolyodtam, mikor a taxi megállt. A szívem készült kitörni a mellkasomból, ennél fantasztikusabb érzéssel ritkán találkozik az ember. Ez egy teljesen másik világ… Mélyeket lélegeztem, és próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy milyen hideg van, míg az ajtónál álló férfi felé sétáltam. Vagy két fejjel magasabb volt nálam, az izmai óriásiak voltak, kezében egy apró jegyzettömb szerűséget tartott. Megálltam a kisebb sor mögött, és a telefonomra vettem egy gyors pillantást. Haley üzent csak, hogy csipkedjem magam, de ez innentől kezdve, már nem rajtam múlt.
-Persze fiúk, menjetek csak!- mondta jókedvűen a két ajtós szekrény az előttem lévő kisebb csapatnak. Eddig még sosem láttam őket, az egyik srácnak furcsa, göndör haja volt, és bár nem láttam rendesen az arcát, a mosolya biztosan széles volt. A szemei csillogtak, és volt benne valami… valami…
Hirtelen rám szegeződött a szempár, az ajtóból visszanézve állt, és csak mosolygott rám. Zavarba jöttem, és gyorsan a padlót kezdtem fixírozni, mire tovább nevetett, és besétált az ajtón.
-Elizabeth Graham.- üvöltöttem túl a már jól hallható zenét, mikor végre sorra kerültem. Az „óriás” kikereste a nevem, majd kissé sokat járatva a szemét rajtam, beengedett.
-Na végre, hogy bejutottál!- ragadta meg a karomat Haley, amint beértem a terembe.- Add a kabátod, ma legalább tíz pasasnak kell megadnod a számod!- kacagta túl a zenét, és a többi ember hangját. Kezdem úgy érezni, hogy rajtam keresztül éli ki a párkapcsolati vágyait. Sose szeretett ismerkedni, vacsorákra járni, vagy csak sétálni a parkban. Jobbnak látta elkerülni az érzelmeket. Ahogy én is teszem, de emberibb módon.
-Én nem rohangálok senki után. Legtöbben mindig párban jönnek.- tiltakoztam, miközben húzott maga után a bárpult felé.- Inkább keverj nekem valamit.- csaptam a pultra, ő pedig egyből mögé sétált, és már szedte is elő az üvegeket.
Már a harmadik, vagy negyedik pohárral karöltve sétálgattam a teremben, semmi érdekes nem történt, semmi pletyka, se egy nyomuló pasas… Ledöntöttem a maradék whiskeymet, és sarkon fordulva céloztam meg a bárpultot, ahol hirtelen egy ismerős arcot láttam meg. A szám egyből széles mosolyra húzódott, és megszaporáztam lépteimet.
-Eleanor?!- álltam meg előtte hitetlenkedve, és egyben virulva az örömtől. Egy csapat férfi állta körül, ő volt az egyedüli nő.
-Uramisten, Effy!- mosolyodott el ő is, és hirtelen a nyakamba borult, és jó erősen megszorongatott. Már évek óta nem találkoztunk.- Mégis hogy kerülsz ide? Istenem, olyan régen láttalak!- teljesen fel volt pörögve, akárcsak én. Lehet, hogy erre a furcsa jelenetre néhány szempár felfigyelt. A körülöttünk álló férfiak nevetgéltek, és míg összeszedtük magunkat mindketten a nem várt találkozás örömei után, észrevettem, hogy az a göndör hajú srác is itt áll mellettünk, és zavarba ejtően csak mosolyog rám…


3 megjegyzés: