2014. január 29., szerda

30. Fejezet - "Mi a varázsszó?"





-Láttam a nyakláncot Harry nyakában.- szólalt meg hirtelen a nagyi, mikor másnap a nappaliban ültünk, kettesben. Katherine és apa elmentek valahová, így csak ketten maradtunk. Fejemet lehajtottam, és hirtelen érdekesebbnek találtam ölemben pihenő kezeimet.
-Pár hónapja adtam neki.- hangom olyan halk volt, hogy kételkedek benne, hogy nagyanyám hallott akár egy szót is.
-Nem mindenki adja csak úgy oda az édesanyja nyakláncát egy munkatársának.- válaszolta, szája sarkában egy apró mosoly lapult ahogy rá néztem. Arcom égni kezdett, biztosra veszem hogy piros színben pompázok.
-Bármi is volt, már régen vége van, nagyi.- ráztam fejemet lemondóan, és egy mosolyt erőltettem arcomra.
-Nem hiszem, drágám…- ingatta jobbra-balra fejét miközben beszélt.- Még mindig ugyanúgy néztek egymásra, mint régen.- kisebb csodálat bújkált hangjában. Homlokomat ráncolva néztem rá, egy részem hevesen tiltakozott az ellen, ami az előbb elhangzott, viszont a másik felemben felcsillant a remény.
Még mielőtt bármit is válaszolhattam volna, halk kopogtatás hallatszott a bejárat felől.
-Kinyitom.- sóhajtottam fel, miközben felálltam és a bejárati ajtóhoz sürgettem lépteimet. Ahogy kinyitottam az ajtót, Harry ideges mosolyával találtam szemben magam. Megköszörülte torkát, és a hajába túrt, szemei összefonódtak az enyémekkel.
-Arra gondoltam… Nem is tudom pontosan mire gondoltam.- zavarában halkan felnevetett és tekintetét a földre függesztette.- Nem jönnél el velem valahová?- kétségbeesetten pillantott rám. Döbbentem álltam előtte az ajtóba kapaszkodva. A hó még mindig esett, egyre nagyobb pelyhekben. Alsó ajkamba harapva néztem vissza rá hezitálva, míg ő egyre kétségbeesettebb arcot vágott. A nagyi szavai csengtek a fülemben… Talán hiba volt visszautasítanom őt tegnap este?
-Egy pillanat.- bólintottam, és beljebb léptem a házba.- Gyere be nyugodtan, amíg elkészülök.- szóltam neki vissza a vállam fölött, és ahogy az emeletre futottam hallottam megkönnyebbült sóhaját. Egy mosollyal az arcomon nyitottam be a szobába, magamra kaptam az egyik fekete kötött pulóveremet. Szürke sálamat is egy-két laza mozdulattal nyakam köré tekertem, hajamat elsöpörtem arcomból és leküzdve végtagjaim remegését siettem ki szobámból. Harry a lépcső aljánál állt, a nagyi éppen akkor csatlakozott hozzánk, mikor csizmámat küszködtem fel a lábamra.
-Hová ez a nagy sietség?- érdeklődött.
-Csak körülnézünk a városban.- vont vállat Harry, így legalább én is informálódtam, hogy mégis mik a tervei. Fekete kabátomat is felhúztam, és a nagyira mosolyogtam.
-Majd jövök.- egy gyors puszival elköszöntem tőle, és követtem Harryt, aki időközben egy intéssel kilépett az ajtón.
A hó halkan ropogott a talpunk alatt, ahogy elindultunk a főtér felé. Csendben sétáltunk egymás mellett, Harry zsebre dugott kézzel, néha egy-két lopott pillantással haladt mellettem, míg én körbenéztem az ismerős, régen látott utcákban.
-Gemma és én mindig ide jártunk, mikor kicsit el akartunk szabadulni otthonról.- mosolyodott el Harry, és fejével a túloldalon lévő park felé biccentett, amit most vastag hótakaró fedett be.
-Sose mondtad, hogy itt nőttél fel.- mosolyodtam el, majd végül egymásra néztünk.
-Ahogy te sem.- mutatott rá, és viszonozta a mosolyomat.
-Igaz.- motyogtam az orrom alatt, majd ismét csend telepedett körénk.
Legnagyobb meglepetésemre egy cseppet sem volt kínos a köztünk lévő csend… Jól esett a közelsége, mellette mindig biztonságban éreztem magam.
-Azt hiszem, lefagytak a végtagjaim.- dugtam még jobban zsebembe a kezemet, és sálamba fúrtam a fejemet. Harry egy levakarhatatlan vigyorral az arcán figyelt, és csak ekkor vettem észre, hogy az ő sála van a nyakamban… Amit még hónapokkal ezelőtt adott nekem.
-Gyere, üljünk be ide egy kicsit.- karomnál fogva húzott maga után egy kocsma szerű hely felé. Alig voltak benn, az egyik legeldugottabb asztalhoz mentünk, majd miután Harry egy laza mozdulattal a szék támlájára tette kabátját a bárpulthoz ment rendelni. Nem igazán zavart, hogy meg se kérdezett mit kérek, hiszen már ismer. Mindent tud rólam.
Pár perccel később, mikor már az asztalnál ültem két üveg sörrel a kezében lépett az asztalhoz. Mosolyogva tette le az üvegeket, majd leült velem szembe.
-Ez itt a legjobb sör, muszáj megkóstolnod.- szemei csillogtak, és egy bujkáló mosoly volt szája sarkában. A szájához emelte az üveget, és belekortyolt. Követtem a példáját én is, remélvén, hogy majd az alkohol segít abban, hogy kissé felengedjünk egymás mellett.

­*

Halkan kuncogtam, ahogy botorkálva sétáltunk a hóban, annál a parknál, amit Harry délután mutatott. A hó még mindig ugyanúgy esett, és világított körülöttünk a sötét éjszakában. Az utcát kivilágító fények kellőképpen messze voltak tőlünk, csak ő volt és én.
-Akarsz fogadni?- egy önelégült mosoly terült el arcán. Jobb kezében a ki tudja már hányadik sörös üveg volt, ötnél abbahagytam a számolást. Szabadon lévő kezével az én üvegem felé nyúlt, de még időben el tudtam tőle húzódni.
-Harry, nem fogsz üvegekkel zsonglőrködni.- ráztam meg a fejem, mire ő szem forgatva sóhajtott fel.
-Tújságosan alábecsülsz engem, Effy.- vigyorgott, és tett felém még egy lépést, de én vele együtt léptem hátra.
-Te vagy én meg fogunk sérülni és mindezt egy részeg idióta miatt, aki azt hiszi, hogy képes üvegekkel zsonglőrködni.
-Nem vagyok idióta.- forgatta szemeit.
-Rendben, nem vagy idióta. De ezt akkor is hülyeségnek gondolom.- kortyoltam bele az üvegembe.
-Jó, akkor hógolyóval csinálom.- letette maga mellé az üveget a hóba, és gyúrt magának három hógolyót. Mindhármat feldobta egymás után a levegőbe, és vigyorogva, csillogó szemekkel nézett rám.- Nézd, milyen jól megy. És ez csak az egyik a sok tehetségem közül.
-Ahogy nézem, különböző véleménnyel vagyunk a tehetségről.
Harry fintorgott egyet, és ezzel egy pillanatban leesett az egyik hógolyó, amit követett a másik kettő is.
-Te idióta!- nem tudtam mást tenni, csak nevetni.
-Kijöttem már a gyakorlatból, és amúgy is a te hibád volt.- nevetett ő is.
Megforgattam a szemeimet, és készültem egy újabb kortyot inni az üvegből, de Harry kezei a derekamra siklottak. Próbáltam ellépni előle, nevetéssel küszködve de gyorsabb volt mint én, a következő pillanatban már mindketten a hóban feküdtünk. Harry arca pár milliméterre volt enyémtől, forró lélegzete az arcomnak csapódott, és mindketten csak nevettünk.
-Szállj le rólam!- mondtam a nevetés közepette.
-Mi a varázsszó?- gonosz vigyor terült el arcán, ami még mindig közel volt hozzám.
-Kérlek!
-Nem ez az.- rázta a fejét, két kezével fejem mellett támaszkodva.
-És mégis honnan kéne tudnom, mi az?- nevettem továbbra is.
-Akkor szerintem meg kéne csókolnod, ha már nem tudod a varázsszót.- nyelvével megnyalta alsó ajkát, és egy pillanatra még a szívem is kihagyott egy ütemet.
-Inkább találgatok.
-Hé!- gyermeki mosoly jelent meg arcán, szemei rabságba ejtették tekintetemet.
-Mássz le rólam!
-Soha.
-Havat fogok nyomni az arcodba.- kuncogtam, és már nyúltam volna érte, de Harry mellkasomhoz szorította mindkét kezemet. Az egész park az ő nevetésétől, és az én kuncogásomtól visszhangzott.
-Én nem tenném a helyedben, Effy!
-Gonosz vagy.- nem tudtam mit tenni, de a pulzusom egyre magasabbra szökött ahogy csak milliméterek választottak el minket egymástól.
-Látod, ha megcsókolnál kimenthetnéd magad a bajból.- húzta fel egyik szemöldökét, és továbbra is nevetett.
-Nem csókolózok részeg idiótákkal.- ráztam a fejemet, de legbelül szinte remegtem belegondolva ennek a helyzetnek, és beszélgetésnek a következményeibe.
-Most már határozottan meg kell csókolnod!- mormolta alig hallhatóan, kezeimet még mindig összefogva tartotta. Visszacsöppentem azokba az időkbe, mikor még elhittem, hogy szeret, amikor minden napunkat együtt töltöttük. A szívem nagyot dobbant, ahogy szemébe néztem, arcán egy apróbb önelégült vigyor bujkált.
-Töröld le ezt a hülye vigyort az arcodról.- válaszoltam, a következő pillanatban pedig puha ajkai az enyémekhez tapadtak.
Kezei elengedtek a szorításból, egyik keze egyből az arcomra simult, míg másikkal a hajamba túrt. Halk sóhaj tört fel belőlem és ujjaim automatikusan túrtak bele hajába, másik kezemmel kabátjánál fogva húztam magamhoz még közelebb.


Sziasztok!
Nagyon sajnálom a késést, de nem tudtam előbb hozni a részt sajnos!
Nagyon szépen köszönöm az előző részhez kapott komit :)
Nos, remélem elnyerte mindenki tetszését ez a rész! Várom a komikat! :)

2 megjegyzés:

  1. Istenem nagyon jo siess a kovivel borzaszto tehetseges vagy!♥*-*

    VálaszTörlés
  2. Drága Effy,

    Ne haragudj, hogy nem írtam az előző részhez komit és ehhez is csak most írok. Pillanatnyilag eléggé zajlik az életem, ehhez jön ráadásnak a suli. De nem keresek kifogást, hanem inkább véleményt írok.
    Az előző részed is és ez is elképesztő lett. A te történeted az egyik kedvencem. Annyira érdekesen alakítod az eseményszálakat, hogy hihetetlen! Ez a blog egyedi! Még sosem olvastam ilyet és sosem jutna eszembe. Nagyon ügyes vagy!
    Az érzéseket, a hangulatot és ahogy a cselekvéseket leírod... hát minden a szemem előtt van! Mintha én is ott lennék, sőt mi több... mintha én lennék a főszereplő! Nagyon tetszik. És álmomban sem képzeltem volna, hogy Elizabeth nagyija lesz AZ a Barbara, akivel Harry dolgozott. Annyira fantasztikus! És itt volt a fényképalbum, a pékség, végül a találkozás és a nyaklánc...! Hát nem is tudom, hogy hogyan lehetnék még ennél is megszállottabb a történeteddel kapcsolatban! :)
    Rettentően ügyes vagy és tehetséges. Remélem Effy nem makacskodik tovább és újra együtt lesz Harryvel! Együtt akarom őket látni, hisz a vak is felismeri, hogy mennyire egymáshoz valók! Alig várom a következő részt, köszönöm az élményt! :) Mintha egy profi írta volna. Nagyszerű iromány!
    Puszi neked♥

    ~T xx

    VálaszTörlés