-Láttam a nyakláncot Harry nyakában.-
szólalt meg hirtelen a nagyi, mikor másnap a nappaliban ültünk, kettesben.
Katherine és apa elmentek valahová, így csak ketten maradtunk. Fejemet
lehajtottam, és hirtelen érdekesebbnek találtam ölemben pihenő kezeimet.
-Pár hónapja adtam neki.- hangom olyan
halk volt, hogy kételkedek benne, hogy nagyanyám hallott akár egy szót is.
-Nem mindenki adja csak úgy oda az
édesanyja nyakláncát egy munkatársának.- válaszolta, szája sarkában egy apró
mosoly lapult ahogy rá néztem. Arcom égni kezdett, biztosra veszem hogy piros
színben pompázok.
-Bármi is volt, már régen vége van,
nagyi.- ráztam fejemet lemondóan, és egy mosolyt erőltettem arcomra.
-Nem hiszem, drágám…- ingatta
jobbra-balra fejét miközben beszélt.- Még mindig ugyanúgy néztek egymásra, mint
régen.- kisebb csodálat bújkált hangjában. Homlokomat ráncolva néztem rá, egy
részem hevesen tiltakozott az ellen, ami az előbb elhangzott, viszont a másik
felemben felcsillant a remény.
Még mielőtt bármit is válaszolhattam
volna, halk kopogtatás hallatszott a bejárat felől.
-Kinyitom.- sóhajtottam fel, miközben
felálltam és a bejárati ajtóhoz sürgettem lépteimet. Ahogy kinyitottam az
ajtót, Harry ideges mosolyával találtam szemben magam. Megköszörülte torkát, és
a hajába túrt, szemei összefonódtak az enyémekkel.
-Arra gondoltam… Nem is tudom pontosan
mire gondoltam.- zavarában halkan felnevetett és tekintetét a földre
függesztette.- Nem jönnél el velem valahová?- kétségbeesetten pillantott rám.
Döbbentem álltam előtte az ajtóba kapaszkodva. A hó még mindig esett, egyre
nagyobb pelyhekben. Alsó ajkamba harapva néztem vissza rá hezitálva, míg ő
egyre kétségbeesettebb arcot vágott. A nagyi szavai csengtek a fülemben… Talán
hiba volt visszautasítanom őt tegnap este?
-Egy pillanat.- bólintottam, és beljebb
léptem a házba.- Gyere be nyugodtan, amíg elkészülök.- szóltam neki vissza a
vállam fölött, és ahogy az emeletre futottam hallottam megkönnyebbült sóhaját.
Egy mosollyal az arcomon nyitottam be a szobába, magamra kaptam az egyik fekete
kötött pulóveremet. Szürke sálamat is egy-két laza mozdulattal nyakam köré
tekertem, hajamat elsöpörtem arcomból és leküzdve végtagjaim remegését siettem
ki szobámból. Harry a lépcső aljánál állt, a nagyi éppen akkor csatlakozott
hozzánk, mikor csizmámat küszködtem fel a lábamra.
-Hová ez a nagy sietség?- érdeklődött.
-Csak körülnézünk a városban.- vont
vállat Harry, így legalább én is informálódtam, hogy mégis mik a tervei. Fekete
kabátomat is felhúztam, és a nagyira mosolyogtam.
-Majd jövök.- egy gyors puszival
elköszöntem tőle, és követtem Harryt, aki időközben egy intéssel kilépett az
ajtón.
A hó halkan ropogott a talpunk alatt,
ahogy elindultunk a főtér felé. Csendben sétáltunk egymás mellett, Harry zsebre
dugott kézzel, néha egy-két lopott pillantással haladt mellettem, míg én
körbenéztem az ismerős, régen látott utcákban.
-Gemma és én mindig ide jártunk, mikor
kicsit el akartunk szabadulni otthonról.- mosolyodott el Harry, és fejével a
túloldalon lévő park felé biccentett, amit most vastag hótakaró fedett be.
-Sose mondtad, hogy itt nőttél fel.-
mosolyodtam el, majd végül egymásra néztünk.
-Ahogy te sem.- mutatott rá, és
viszonozta a mosolyomat.
-Igaz.- motyogtam az orrom alatt, majd
ismét csend telepedett körénk.
Legnagyobb meglepetésemre egy cseppet
sem volt kínos a köztünk lévő csend… Jól esett a közelsége, mellette mindig
biztonságban éreztem magam.
-Azt hiszem, lefagytak a végtagjaim.-
dugtam még jobban zsebembe a kezemet, és sálamba fúrtam a fejemet. Harry egy
levakarhatatlan vigyorral az arcán figyelt, és csak ekkor vettem észre, hogy az
ő sála van a nyakamban… Amit még hónapokkal ezelőtt adott nekem.
-Gyere, üljünk be ide egy kicsit.-
karomnál fogva húzott maga után egy kocsma szerű hely felé. Alig voltak benn,
az egyik legeldugottabb asztalhoz mentünk, majd miután Harry egy laza
mozdulattal a szék támlájára tette kabátját a bárpulthoz ment rendelni. Nem
igazán zavart, hogy meg se kérdezett mit kérek, hiszen már ismer. Mindent tud rólam.
Pár perccel később, mikor már az
asztalnál ültem két üveg sörrel a kezében lépett az asztalhoz. Mosolyogva tette
le az üvegeket, majd leült velem szembe.
-Ez itt a legjobb sör, muszáj
megkóstolnod.- szemei csillogtak, és egy bujkáló mosoly volt szája sarkában. A
szájához emelte az üveget, és belekortyolt. Követtem a példáját én is,
remélvén, hogy majd az alkohol segít abban, hogy kissé felengedjünk egymás
mellett.
*
Halkan kuncogtam, ahogy botorkálva
sétáltunk a hóban, annál a parknál, amit Harry délután mutatott. A hó még
mindig ugyanúgy esett, és világított körülöttünk a sötét éjszakában. Az utcát
kivilágító fények kellőképpen messze voltak tőlünk, csak ő volt és én.
-Akarsz fogadni?- egy önelégült mosoly
terült el arcán. Jobb kezében a ki tudja már hányadik sörös üveg volt, ötnél
abbahagytam a számolást. Szabadon lévő kezével az én üvegem felé nyúlt, de még
időben el tudtam tőle húzódni.
-Harry, nem fogsz üvegekkel
zsonglőrködni.- ráztam meg a fejem, mire ő szem forgatva sóhajtott fel.
-Tújságosan alábecsülsz engem, Effy.-
vigyorgott, és tett felém még egy lépést, de én vele együtt léptem hátra.
-Te vagy én meg fogunk sérülni és
mindezt egy részeg idióta miatt, aki azt hiszi, hogy képes üvegekkel
zsonglőrködni.
-Nem vagyok idióta.- forgatta szemeit.
-Rendben, nem vagy idióta. De ezt akkor
is hülyeségnek gondolom.- kortyoltam bele az üvegembe.
-Jó, akkor hógolyóval csinálom.- letette
maga mellé az üveget a hóba, és gyúrt magának három hógolyót. Mindhármat
feldobta egymás után a levegőbe, és vigyorogva, csillogó szemekkel nézett rám.-
Nézd, milyen jól megy. És ez csak az egyik a sok tehetségem közül.
-Ahogy nézem, különböző véleménnyel
vagyunk a tehetségről.
Harry fintorgott egyet, és ezzel egy
pillanatban leesett az egyik hógolyó, amit követett a másik kettő is.
-Te idióta!- nem tudtam mást tenni, csak
nevetni.
-Kijöttem már a gyakorlatból, és amúgy
is a te hibád volt.- nevetett ő is.
Megforgattam a szemeimet, és készültem
egy újabb kortyot inni az üvegből, de Harry kezei a derekamra siklottak. Próbáltam
ellépni előle, nevetéssel küszködve de gyorsabb volt mint én, a következő
pillanatban már mindketten a hóban feküdtünk. Harry arca pár milliméterre volt
enyémtől, forró lélegzete az arcomnak csapódott, és mindketten csak nevettünk.
-Szállj le rólam!- mondtam a nevetés
közepette.
-Mi a varázsszó?- gonosz vigyor terült
el arcán, ami még mindig közel volt hozzám.
-Kérlek!
-Nem ez az.- rázta a fejét, két kezével
fejem mellett támaszkodva.
-És mégis honnan kéne tudnom, mi az?-
nevettem továbbra is.
-Akkor szerintem meg kéne csókolnod, ha
már nem tudod a varázsszót.- nyelvével megnyalta alsó ajkát, és egy pillanatra
még a szívem is kihagyott egy ütemet.
-Inkább találgatok.
-Hé!- gyermeki mosoly jelent meg arcán,
szemei rabságba ejtették tekintetemet.
-Mássz le rólam!
-Soha.
-Havat fogok nyomni az arcodba.-
kuncogtam, és már nyúltam volna érte, de Harry mellkasomhoz szorította mindkét
kezemet. Az egész park az ő nevetésétől, és az én kuncogásomtól visszhangzott.
-Én nem tenném a helyedben, Effy!
-Gonosz vagy.- nem tudtam mit tenni, de
a pulzusom egyre magasabbra szökött ahogy csak milliméterek választottak el
minket egymástól.
-Látod, ha megcsókolnál kimenthetnéd
magad a bajból.- húzta fel egyik szemöldökét, és továbbra is nevetett.
-Nem csókolózok részeg idiótákkal.-
ráztam a fejemet, de legbelül szinte remegtem belegondolva ennek a helyzetnek,
és beszélgetésnek a következményeibe.
-Most már határozottan meg kell csókolnod!- mormolta alig hallhatóan,
kezeimet még mindig összefogva tartotta. Visszacsöppentem azokba az időkbe,
mikor még elhittem, hogy szeret, amikor minden napunkat együtt töltöttük. A
szívem nagyot dobbant, ahogy szemébe néztem, arcán egy apróbb önelégült vigyor bujkált.
-Töröld le ezt a hülye vigyort az
arcodról.- válaszoltam, a következő pillanatban pedig puha ajkai az enyémekhez
tapadtak.
Kezei elengedtek a szorításból, egyik
keze egyből az arcomra simult, míg másikkal a hajamba túrt. Halk sóhaj tört fel
belőlem és ujjaim automatikusan túrtak bele hajába, másik kezemmel kabátjánál
fogva húztam magamhoz még közelebb.
Sziasztok!
Nagyon sajnálom a késést, de nem tudtam előbb hozni a részt sajnos!
Nagyon szépen köszönöm az előző részhez kapott komit :)
Nos, remélem elnyerte mindenki tetszését ez a rész! Várom a komikat! :)
Istenem nagyon jo siess a kovivel borzaszto tehetseges vagy!♥*-*
VálaszTörlésDrága Effy,
VálaszTörlésNe haragudj, hogy nem írtam az előző részhez komit és ehhez is csak most írok. Pillanatnyilag eléggé zajlik az életem, ehhez jön ráadásnak a suli. De nem keresek kifogást, hanem inkább véleményt írok.
Az előző részed is és ez is elképesztő lett. A te történeted az egyik kedvencem. Annyira érdekesen alakítod az eseményszálakat, hogy hihetetlen! Ez a blog egyedi! Még sosem olvastam ilyet és sosem jutna eszembe. Nagyon ügyes vagy!
Az érzéseket, a hangulatot és ahogy a cselekvéseket leírod... hát minden a szemem előtt van! Mintha én is ott lennék, sőt mi több... mintha én lennék a főszereplő! Nagyon tetszik. És álmomban sem képzeltem volna, hogy Elizabeth nagyija lesz AZ a Barbara, akivel Harry dolgozott. Annyira fantasztikus! És itt volt a fényképalbum, a pékség, végül a találkozás és a nyaklánc...! Hát nem is tudom, hogy hogyan lehetnék még ennél is megszállottabb a történeteddel kapcsolatban! :)
Rettentően ügyes vagy és tehetséges. Remélem Effy nem makacskodik tovább és újra együtt lesz Harryvel! Együtt akarom őket látni, hisz a vak is felismeri, hogy mennyire egymáshoz valók! Alig várom a következő részt, köszönöm az élményt! :) Mintha egy profi írta volna. Nagyszerű iromány!
Puszi neked♥
~T xx