Zöld szemei mélyen pillantásomba
vésődtek, miközben még mindig ott álltam mozdulatlanul. Azt hiszem ez volt az
első olyan pillanat, amikor tényleg elfelejtettem, hogy is vehetnék levegőt. A
szívem vad tempóra váltott, a pulzusom az egekbe szökött és csak a szája
sarkában bujkáló apró mosolyra tudtam odafigyelni.
-Drágám, nem hiszem, hogy emlékszel
Harryre…- fejemet nagyanyám felé fordítottam, aki egy kedves mosollyal arcán
járatta tekintetét köztem és Harry között. Ha lehetséges, még ennél is jobban
megdermedtem, és most már nem csak én néztem meglepődve.
-Ami azt illeti, együtt dolgozunk.-
köszörülte meg torkát Harry, és kezét a tarkójára simította. Zavarban volt,
tisztán látszott rajta miközben beszélt. A szívemben pedig mintha egy tőrt
forgattak volna. Együtt dolgozunk…
-Effy, ezt nem is mondtad!- a nagyi
ragyogó pillantása most felém irányult, és egy szívmelengető mosoly terült szét
arcán.
-Nem gondoltam, hogy számítana.- vontam
vállat, ezzel talán sikerült egy kissé eltűntetni hirtelen jövő merevségemet.
Reménykedtem, hogy a szavaim ugyanolyan rosszul esnek neki, mint amilyen érzést
váltott ki belőlem ő is.
-Már hogyne számítana!- majdhogynem
nevetett, miközben csilingelő hangján beszélt.- Régen el sem lehetett titeket
választani!- mosolya egyre jobban szélesedett, miközben Harry és én egymásra
néztünk. Tisztán láttam rajta, hogy ő sem tudja igazán miről is lehet szó, de
számomra hirtelen minden világos lett. A tegnapi fotók… tényleg ő volt a
képeken. Annyiszor mesélt a családjáról, és egyszer sem mondta, hogy Holmes
Chapelben nőtt fel, én pedig nem is kérdeztem. Semmi esélyt se láttam arra,
hogy egy és ugyanazon kisvárosban töltöttük a gyerekkorunkat. És ebben a
lehetetlen helyzetben, azt kívántam bárcsak emlékeznék minden egyes vele
töltött pillanatra.
Mire feleszméltem a nagyi már jókedvűen
beszélgetett Harryvel, aki a szeme sarkából engem figyelt. Katherine nem messze
ült tőle, csüngött minden egyes szaván.
-Tudom, hogy későn szólok, de szívesen
látunk vacsorára Harry!- nagyi hangja betöltötte az egész pékséget, mire én
ijedten kaptam fel a fejem.- Olyan ritkán jársz már haza!- tette hozzá
szomorúan nagymamám, mire Harry tekintete ismét rám tévedt, ahogy hezitálva toporgott
a pult előtt.
-Ha nem zavarok…- tenyere ismét
tarkójára siklott, tekintete még mindig enyémet fürkészte. Pillantását követte
a nagyi lelkesedő arca is, aminek nehezen tudtam volna nemet mondani.
-Nem zavarsz.- nyögtem ki nagy nehezen.
*
Több kérdés is kavargott a fejemben,
miközben végignéztem magamon a tükörben. Egy sima farmernadrágot és egy fekete
pólót húztam. Csak egy egyszerű családi vacsorára készülünk. Csak a család és…
Harry. Idegesen igazgattam el göndör tincseimet, amik a vállamra hullottak.
Minimális smink volt az arcomon, ami természetesen nem tudta eltűntetni az arra
kiült bűntudatot, amit amiatt éreztem, hogy szó nélkül ott hagytam Harryt a
szállodában. De mit is mondhattam volna neki, ha már így is túlléptem a
határokat aznap éjjel. Bőven túlléptük mindketten.
Ahogy a gondolataim New York felé
terelődtek, eszembe jutott Louis ijesztő viselkedése, mikor elköszöntem tőlük…
Hát persze, hiszen ők mind tudták, hogy Holmes Chapelben töltöm az ünnepeket.
És azt is, hogy Harry is… amint visszaérek New Yorkba megfojtom Niallt, amiért
nem szólt nekem erről.
Kezeim már remegtek az idegességtől. Még
egyszer utoljára megnéztem magam a tükörben és egy hangos sóhaj kíséretében
kiléptem a szobámból. Lassan sétáltam le a konyhába, ahol már készen állt az
összes fogás. Katherine apró kezeiben félelmetes látványt adott az a sok
tányér, amit az ebédlő felé vitt.
-Hétvégente minden délelőtt itt állt az
ajtó előtt, és téged várt.- a nagyi hangja csendült fel a háttérből, miközben
én a koszos edényeket mosogattam. Kellett egy pillanat, mire felfogtam, kiről
is beszél. Ahogy elképzeltem a kis Harryt, a nagyi házának ajtajában csak rám
várva… Nem! El kell felejtenem, csak
barátok vagyunk…- Nem gondoltam volna, hogy elfelejted. Minden napodat vele
töltötted.- rázta meg fejét mosolyogva, majd visszafordítottam fejemet a
mosogató felé.- Remélem nem kellemetlen, hogy meghívtam vacsorára. A fél
gyerekkorát itt töltötte, és egy ideig a pékségben is dolgozott…- hangja
továbbra is vidám volt, de én legszívesebben megsemmisültem volna. Az éjszaka
Harryvel, a gyerekkori fényképek és most ez a vacsora. Túl sok volt ez
egyszerre. Azt hittem unalmas lesz a hetem Holmes Chapelben, de úgy tűnik mint
mindig, most is tévedtem.
-Nem nagyi, nem kellemetlen.- meglepő
módon hihetően csengtek a szavaim.- Jóban vagyunk.- vontam vállat, és
összeszorítottam a szemeimet egy pillanatra. Még szerencse, hogy háttal álltam
neki. A szemébe már nem tudtam volna ugyanezt mondani.
-Ennek örülök drágám, Harry nagyon
rendes és…- a mondatát már nem tudta befejezni, ugyanis megszólalt a csengő.
Egész nap ettől a hangtól rettegtem, miközben csillogó zöld szemeire tudtam
csak gondolni.
Az utolsó edényt is elmostam, és
elzártam a vizet. A nappali felől hallottam a nagyi hangját, ahogy köszönti
Harryt. Furcsa érzés kelt életre a hasamban, miközben már régi ismerősként
köszöntöttem zakatoló szívemet, ami csak Harry közelében kelt igazán életre.
Követtem a nagyit, hiába néztem szét a konyhában, nem volt semmi tennivaló,
amivel el tudtam volna rejtőzni.
Harry a fogasra akasztotta kabátját, és
beletúrt göndör hajába. Fekete póló volt rajta is és fekete farmer, annyi
különbséggel hogy a pólója fölé húzott egy piros kockás inget, amit kigombolva
hagyott. Szemeim végigpásztázták őt, mire megakadt a szemem a nyakláncon. Még
mindig hordja. New Yorkban is észrevettem, de még mindig meglep.
-Szia.- halványan elmosolyodott, ahogy
köszönt nekem. Az ajtónak támaszkodva álltam, és figyeltem ahogy a nagyi és Katherine
felváltva ostromolják őt mindenféle fölösleges dologgal. Úgy tűnik, a család
minden női tagja oda van érte.
-Szia.
Apa még mindig a kanapén ült, mikor a
nappaliba mentünk. Egész délután ezt csinálta, de csak mosolyogni tudtam rajta.
Végre kikapcsolódik, jót tesz neki is egy kicsit a környezetváltozás.
Ahogy meglátta Harryt felpattant a
kanapéról, és széles mosollyal köszöntötte, ami egy kissé meglepett. Sosem így
képzeltem el az első találkozásukat. Nos, mint ahogy kiderült, nem is ez az
első találkozásuk. Ezt még meg kell szoknom.
-Harry!- apa kezet fogott Harryvel, aki
visszafojtotta széles mosolyát. Lemerem fogadni, hogy neki is ugyanaz zajlik le
a fejében, mint nekem.
-Mr. Graham.- udvariasan bólintott,
mikor elengedték egymást kezét.
-Szólíts nyugodtan Peternek!- mosolygott
apa továbbra is. Harry ismét bólintott, miközben én jobbnak láttam inkább
leülni a kanapéra. Vajon más helyzetben milyen lenne az első találkozásuk? Apa
ugyanilyen kedves lenne vele, ha tudná…? Nem, persze hogy nem. Puskával
kergetné a ház körül addig, amíg el nem üldözné örökre.
-Barbara említette, hogy együtt
dolgoztok.- zökkentett ki apa a gondolataimból. Harry a kanapé másik végében
ült, velünk szemben apa.- Elizabeth nem szeret sokat mesélni a munkájáról, így
hát mindent másodkézből kell mindig megtudnunk.- Harry visszafojtott egy
mosolyt, Katherine közben leült közénk, a nagyi pedig apa mellett foglalt
helyet.
-Csak besegítek, apa.- sóhajtottam fel
szem forgatva.
Harry előrébb dőlt, hogy töltsön magának
a már gondosan bekészített teából. A nagyi szeme kikerekedett és mintha
szellemet látott volna, teljesen elfehéredett ahogy Harry nyakláncát nézte, ami
ott lógott a nyakában. Visszafojtott lélegzettel vártam, hogy történjen valami,
hogy Harry észrevegye, vagy a nagyi vonjon kérdőre, vagy bármi… de nem tette
szóvá, hogy anya nyaklánca immáron Harry tulajdonában van. Rendezte arcvonásait,
és mikor Harry visszadőlt a kanapéra, sokat tudón járatta tekintetét köztem és
Harry között.
-A lényeg, hogy újra egymásra
találtatok.- zárta le a beszélgetés ezen részét a nagyi egy széles mosollyal az
arcán.
Az este további része még
kellemetlenebbül telt. Harry és én egymáshoz sem szóltunk, bár nem is lett
volna rá alkalmam, a nagyiék folyton ostromolták a kérdéseikkel. Mindketten
kerültük egymás tekintetét, még akkor is, mikor a nagyi egymással szembe ültetett
minket a vacsoránál. Féltem, hogy ha véget ér az este rákérdez a nyakláncra, de
leginkább attól tartottam, hogy apáék előtt fogja megtenni.
Miután végeztünk a vacsorával, leszedtük
a nagyival az asztalt, miközben apáék visszamentek a nappaliba. Jól jött a sok
mosogatnivaló, így nekem nem kellett utánuk mennem, hiába unszolt a nagyi. Nem
tudtam volna tovább ott ülni Harry mellett.
Csendben pakolásztam a konyhában, majd
kezdtem el mosogatni. Próbáltam nem odafigyelni a kintről jövő hangokra, és
Harry nevetésére. Borzasztó lassan telt az idő, és én még jobban nyújtottam,
nem állt már szándékomban kimenni a konyhából, amíg Harry nálunk van.
Egyértelmű, hogy fölösleges volt minden bűntudat amiatt az éjszaka miatt. Ő se
kereste a társaságomat, még csak fel se hívott azóta. Bosszankodva nyúltam a
következő tányérért, mikor egy ismerős kéz elvette előlem.
-Segítek.- halkan csengett rekedtes
hangja és bátortalanul rám mosolygott. Pár pillanatig csak az arcát néztem,
miközben a mosogatásra koncentrált szótlanul.
-Sose mosogattál.- fogtam én is egy
tálat, és elmostam. Visszafojtottam egy mosolyt, éreztem magamon a tekintetét
de most én voltam az, aki nem nézett rá.
-Igaz. De valahogy muszáj beszélnem
veled.- felelte, én pedig a csöpögtetőre raktam a tiszta tányért. Ugyanúgy
folytattuk a mosogatást, bár a szívem készült kitörni a mellkasomból.
-Mégis miről?- próbáltam közömbös lenni,
kisebb-nagyobb sikerrel. Akadozva vettem a levegőt, karja az enyémhez simult és
próbáltam a legészrevétlenebbül magamba szívni az illatát. A szemem sarkából
láttam, hogy jót szórakozik rajtam.
-Miért nem köszöntél el?- hirtelen
elzárta a vizet és felsőtestével felém fordult, arca csak pár centire volt az
enyémtől. Szemei rabul ejtettek ahogy várta a válaszomat.
-Mitől lett volna jobb, ha elköszönök?-
kérdeztem remegő hangon.
-Azt akartam, hogy velem maradj, és…
-Nem tehetnénk úgy, mintha meg se
történt volna, kérlek?- nem engedtem, hogy befejezze a válaszát, bármennyire is
volt komoly a hangja. Nem akartam még ennél is több sebet felszakítani.
-Nem, Effy!- vágta rá nyugtalanul, és
elhúzódott tőlem. A pultnak támaszkodott, és vett pár mély lélegzetet.- Amit aznap
este mondtam, komolyan gondoltam.- szemei csillogtak, ahogy rám nézett, és
vészesen közelített felém.
A fájdalom és a boldogság egyszerre
járta át a testem, ahogy arra gondoltam, hogy ajkai ismét enyémeken fognak
pihenni. Bármennyire is hiányzunk egymásnak, ismét össze fog törni, és a
következő alkalmat már nem tudnám elviselni. Ajkai már csak pár centire voltak
tőlem, mikor hátraléptem, és lesütöttem szemeimet.
-Ideje visszamennünk.- suttogtam, és ott
hagytam őt a konyhában.
Az utóbbi pár napban már másodszor
sétáltam el tőle szó nélkül…
Sziasztok!
Sajnálom, hogy ennyire késve hoztam az új részt, de a héten nem igazán ment az írás, ami meg is látszik a fejezeten... Remélem, hogy azért ez is tetszik nektek valamennyire! :)
Nagyon szépen köszönöm a +1 feliratkozót, és az előző részhez jött két komit! Nagyon sokat jelent nekem, még ha egy ember ír, már az is bearanyozza a napomat! :)
Jó olvasgatást, a következő rész
Kedves Effy!
VálaszTörlésNem olyan rég olvasom a blogodat, de nagyon tetszik. A örténet és a szereplők érdekesek, és mindig meg tudsz lepni az eseményekkel. Mi éesz Harryvel és Effyvel? Olyan kiváncsi vagyok, remélem Effy nem makacskodik tovább! Minél hamarabb hozd a kövit léééégyszi!
Meme