28. Fejezet - "Holmes Chapel"

Egy halvány mosoly jelent meg arcomon, ahogy Katherine továbbra is kuncogva lapozott tovább. A következő kép pár évvel korábban készült, de ismét azzal a kísértetiesen Harryre hasonlító kisfiúval. Arcom kezdett egyre jobban égni, ahogy zavarba jöttem egyetlen fényképtől. A kisfiú a fotón a számra adott puszit, és édesen öleltük át egymást. Szívem hatalmasat dobbant a gondolatra, hogy Harry lehetett az a kisfiú. De mégis hogyan? Bosszantott, hogy hiába próbáltam felidézni azt a kisfiút, nem emlékeztem rá.

Katherine megunta a fotók nézegetését, és összecsukta az albumot. Ezzel egy időben sikerült kizökkentenie Harry körül forgó gondolataim közül. Egyértelműen csak fáradt vagyok, és a tegnap este történtek miatt képzelgek ennyit róla. Hisz hogy ne vennénk észre, hogy már évekkel ezelőtt ismertük meg egymást?

-Effy, holnap ugye elviszel a kedvenc helyedre?- Katherine szemét dörzsölgetve, utolsó erejével pislogott rám, mikor már az ágyában feküdt. A nagyi az ajtóban állt, míg én az ágy szélén ültem és készültem jó éjt puszit adni neki.

-Amint kibontottuk az ajándékokat, és megreggeliztünk!- mosolyogtam bólogatva, mire húgom arcára is egy édes mosoly ült ki.- Jó éjt, Katherine!- pusziltam meg az arcát, ő pedig lehunyva szemeit fordult oldalára.

Pár percig még csendben néztem őt, ahogy szuszog, majd fáradtan és le-leragadó szemekkel indultam meg szobám felé. Apa már bevitte a szobámba a bőröndömet, így csak kicipzáraztam és előkotortam egy pólót, és tiszta fehérneműt. Gyorsan zuhanyoztam, másra sem vágytam, csak a puha ágyra és annak melegségére. Ahogy kijöttem a fürdőből, megálltam egy pillanatra az ablaknál. Mindig is ez volt az én szobám, így most furcsállva néztem körbe. Az ablakom az utcára nézett, velem szemben egy kisebb játszótért volt. Semmit sem változott a környék, mégis furcsán éreztem magam, ahogy végigkémleltem az utcát. A hó épphogy csak szállingózott, és egy fekete autó hajtott végig a kihalt úton. Visszahúztam a függönyt, és amint az ágyamba zuhantam, szemeim egyből leragadtak és mély álomba merültem.

Másnap reggel Katherine csilingelő hangjára keltem. Csodálattal figyeltem gyermeki izgatottságát, ahogy a nappaliban elhelyezett, gondosan és gyönyörűen feldíszített karácsonyfa alatt bontogatta ki a családtól kapott ajándékait. Apa szokásához híven, csendesen húzta meg magát a fotelban ülve. Készített egy-két fotót, hisz már évek teltek el az utolsó nagyinál töltött karácsony óta. Az utóbbi pár évben mindig Londonban töltöttük az ünnepeket, de a nagyi idén már nem tehette meg, hogy akár egy szabadnapot is kivesz magának. A főtéren van egy kis péksége, ami az utóbbi időben egyre jobban megy, így idén kénytelen munkába állni az ünnepek alatt is.

-Drágám, ha végeztetek a sétával, gyertek be a pékségbe!- nagyi még a konyhában állt, miközben én már Katherinere húztam fel aranyos pom-pomos sapkáját. Egy csibészes mosoly villant meg arcán és szemei felcsillantak, ahogy elképzelte kishúgom a pultban a sok-sok süteményt. Halkan felnevettem, és a konyha felé tettem egy-két lépést.

-Rendben, egy felé már visszaérünk!- kapaszkodtam meg az ajtóban, és bekukucskáltam a konyhába, ahol a nagyi épp a frissen elmosott edényeket rakta vissza a helyükre. Egy pillanatra rám nézett, ugyanazzal a tekintetével, mint tegnap este, mikor megérkeztem. Szélesen elmosolyodtam, és egy hangos köszönés kíséretében hagytuk el a házat.

*

A hó nagy pelyhekben szállingózott, Katherine előttem szaladgált a pár centis hóban, míg én zsebre tett

kézzel sétáltam utána. Már innen láttam a kis patakot és a hidat, amin a vonatok közlekednek. Tavasszal gyönyörű ez a hely, olyan megnyugtató, és bár a fák most kopaszon álltak és teljesen kihalt volt az egész, mégis meseszép volt. Talán az egyre jobban növekvő hótakaró miatt. Gondolataim észrevétlenül siklottak Harry felé, miközben Kathyre figyeltem, ahogy apró lábaival szinte már elérte a patakot. Akaratlanul is elképzeltem, ahogy Harry mellettem sétál és kezemet fogva mosolyog rám, majd halkan kacarászik Katherine szeleburdiságán. Arcom előtt lebegtek smaragdzöld szemei, és fülemben hallottam mély, rekedtes nevetését. Megtorpantam, összeszorítva szemeimet próbáltam kiűzni őt gondolataim közül. Egy fájdalmas sóhaj hagyta el a számat, és éreztem, hogy valami feszít a mellkasomban. Képtelenség valakit ennyire hiányolni. Vagy talán mégse?

Szemeim kipattantak, ahogy egy apró hógolyó halkan puffant kabátom vállán, de szinte meg se éreztem az ütést. Katherine kuncogva nézett rám, arca ki volt már pirosodva a hidegtől, és a szaladgálástól.

-Effy, gyere!- hangja vidáman csengett és ahogy szaladtam felé, rájöttem, hogy bármit megadnák azért, hogy a helyébe kerüljek. Még semmi gondja sincs az élettel, és boldog. Csak szimplán boldog.

Hangosan nevetve futott előlem, elhajolva az egyik apró hógolyó elől, amit felé dobtam. Lábnyomait követtem a hóban, csak kergetőztünk, és csillogó szemekkel figyeltem, ahogy önfeledten nevet. Hangja néha elakadt, néha majdnem meg is botlott, mikor felszedett egy kis havat a földről, és lusta mozdulatokkal összegyúrta majd felém dobta. A végtelenségig el tudta volna ezt játszani, de én egy óra után egy hangos és fáradt sóhaj kíséretében terültem el a hóban. Katherine halk lépteiből ítélve felém sétált, csizmája alatt ropogott a hó, majd hangosan belevetődött. Kezei és lábai egyszerre mozogtak, halkan kacarászott miközben egy hó angyal elkészítésével bajlódott.

-A mama is sokat járt ide?- hangja halkan csengett, mindketten a velünk szemben lévő hídon tartottuk tekintetünket, majd szinte egyszerre néztünk össze. Szempilláin megmaradt egy-két hópihe, amitől csak még gyönyörűbb lett. Kipirosodott arcán most nem bujkált ott megszokott mosolya, mint pár perccel ezelőtt.

-Igen, vele jöttem ide először.- válaszoltam csendesen, és halványan elmosolyodtam. Katherine ugyanolyan komolyan nézett rám, szemeit körbevezette magunk körül, majd visszanézett rám.

-Mesélsz róla?- kérdezte suttogva, őszinte kíváncsisággal a szemében. Szemei mindig így csillogtak, akárhányszor feltette ezt a kérdést. Felé fordultam, és mély lélegzetet vettem. Szemeim a tőlünk pár méterre lévő fára tévedtek, majd felemeltem kezem, és odaböktem.

-Amikor nyáron eljöttünk ide, mindig annak a fának a tövében ült, és olvasott.- Katherine kissé megemelkedett, csak hogy jobban szemügyre vehesse a fát. Miután sikeresen végigtanulmányozta törzsét, összes ágát, formáját, és a rajta egyre nagyobb hótakarót, visszafordult felém, és elmosolyodott.- Órák hosszat ült a fa árnyékában, és csak olvasott, míg én a pataknál játszottam. Néha apa is eljött velünk, mindig megnevetette anyát.- megráztam a fejem, és elmosolyodtam. Még mindig hallottam anya nevetését, és hangját a fülemben, mintha csak ma reggel láttam volna őt utoljára… Katherine nagyra nyílt szemekkel, és csodálattal hallgatta kis mesémet az itt töltött délutánokról, hogy sötétedéskor mentünk haza. Szüksége volt rá, hogy meséljek neki anyáról. Nekem pedig arra volt szükségem, hogy valakinek elmondhassam ezeket a dolgokat.

-Gyere, a nagyi már biztos vár!- keltem fel a hóból, és felhúztam magammal őt is.

A visszafelé út ugyanolyan vidám hangulatban telt, mint a délelőtt nagy része. Fél órával később Katherine már az egyik ablak melletti asztalnál ült egy tányér sütivel, és a jól megérdemelt forró csokijával. Jóízűen elnyámmogott a csokitól tocsogó csodán, miközben én próbáltam minél hamarabb és egyszerűbben kivágni magam a bájcsevegésekből. Kellett nekem a pulthoz állnom… Persze a nagyi szeméből és arcáról egyaránt sugárzott a büszkeség. Annyi év után megint itt vagyok, és Katherine is. Mindenki minket dicsért, végigmért, a munkáról és Kathy esetében az előkészítőről kérdezett. Néha már úgy éreztem, hogy legszívesebben fejbe vágnám magam egy lapáttal.  Az ajtóba akasztott csengő csilingelt, mikor kimentek a pékségből. Unottan sóhajtottam egyet, és az órára néztem. Fél egy, Katherine és én a tervezettnél előbb ideértünk. Ha tudtam volna, hogy ez vár rám, inkább odafagyok a hóba.

Katherine csokis arccal, és kézzel lépkedett elém, miközben a nagyiék kiszolgáltak. Halkan felnevettem, ahogy kétségbeesett arcát néztem. Még a homloka is csupa csoki volt.

-Drágám, vidd hátra a személyzeti mosdóba és segíts neki megmosakodni!- nagyi rosszallóan nézett rám, hogy megszeppent húgomon nevettem. Megfogtam kezét csuklójánál fogva, és halkan vihorászva mentem Kathyvel hátra, hogy megszabadítsam a csokoládétól.

Elzártam a csapot, és Katherine kezébe adtam a mosdó mellett lógó törülközőt. Az ajtóra felakasztott csengő hangját még innen hátulról is hallottam. Az ajtó becsukódott, miközben én visszaakasztottam a törülközőt, Kathy már pár lépéssel előttem járt.

-Barbara!- kiáltotta egy mély, rekedt hang amitől még a vér is belém fagyott és lábaim lecövekeltek a kis folyosón. Nevetés szűrődött hátra, miközben Kathy kukucskált felém, egy lerobbanthatatlan mosollyal arcán.

-Itt van Harry!- izgatottan suttogott és csak szőkés haját láttam meglibbenni a levegőben, ahogy kiszaladt. Mély lélegzetet vettem, majd ki is fújva emeltem meg lábamat. Végtagjaim remegtek, és hitetlenkedve lépdeltem ki a pult irányába. Az ajtóban viszont megtorpantam, ahogy megpillantottam őt. Tényleg ott állt, teljes életnagyságban azon a helyen, ahol még álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha is összefutunk.

Sziasztok!

Nos, ez lett volna az új rész, remélem tetszett mindenkinek! :) Nagyon szépen köszönöm az előző részhez kapott komit, remélem ehhez sikerül legalább kettőt, vagy hármat összehoznotok! Hálás lennék, ha nem csak az oldalmegjelenítésekben látnám, mennyien is jártok ide! :)