20. Fejezet - "Kerüld el Harry Stylest!"

Az arcomat tanulmányoztam a fürdőszobai tükörben, és be kellett ismernem, hogy ijesztően néztem ki. Az arcom beesett, és sápadt volt, amin az egy-két árnyalattal sötétebb vizes hajam nem segített, inkább csak rontott. Szemeim alatt hatalmas táskák éktelenkedtek, és bármennyire is próbálkoztam, sehogy se sikerült mosolyt erőltetnem arcomra. Ahogy teltek a napok, egyre fáradtabbnak éreztem magam, pedig egész hétre szabadságra mentem. Képtelen lennék egyedül kilábalni az önsajnálat mélységes bugyrából, de szerencsére itt van nekem Eleanor.

Az ajtón halkan kopogtattak, mire én kikiabáltam, hogy nyugodtan bejöhet. Azt hittem El lesz az, de meglepő módon Niall kukucskált be az ajtón, egy kissé hunyorogva. Viccesen nézett ki, és mérhetetlenül aranyos volt tőle, hogy nem akart leskelődni.

-Gyere nyugodtan Niall, van rajtam köntös.- hangom furcsán csengett a fürdőben, mintha nem is az enyém lett volna.

Becsukta maga mögött az ajtót, és a kád szélére ült, két kezével megtámaszkodott a peremén, és a tükrön keresztül nézett rám míg én hajamat babráltam.

-Hová megyünk?- érdeklődtem, és megfordultam, hogy vele szemben lehessek.

-Kajázni, és csak úgy el… szórakozni.- vont vállat és bátorítón elmosolyodott.

-Nem szeretném Niall, ha te és Harry esetleg miattam haragban lennétek. Nem akarom, hogy azon vitázzatok, miért jársz ide, vagy megyünk el bármerre is.- néztem szemeibe, miközben ő felvont szemöldökkel hallgatott végig.

-Azzal barátkozok, akivel szeretnék.- vont vállat ismételten. Bírtam, mikor ezt csinálta. Mintha semmi problémája nem lenne a világon, csak élvezi az életet. Mosolya viszont lefagyott arcáról, ahogy egyre jobban végig tanulmányozta arcomat.- Mit fogsz csinálni?- kérdezte halkan.

Meglepett a kérdése, igazán még én se gondolkodtam el rajta. Ha még tudná is ráadásul, hogy pár hónap, és együtt fogunk dolgozni… De most a turné a legkisebb gondom jelen pillanatban. Remélem addigra felébredek, és kiderül, hogy ez az egész egy rossz vicc vagy rémálom volt és mind elfelejtjük. Szép is lenne…

- Hát, először is felkelek az ágyból minden reggel. Aztán ki-be lélegzem egész nap. Aztán egy idő múlva már nem kell emlékeztetnem magam arra, hogy reggel felkeljek és ki-be lélegezzek.- halványan elmosolyodott, és rosszallóan megrázta a fejét, miközben beszéltem.- És később talán már nem az jár az eszembe folyton, hogy egy darabig milyen tökéletes volt minden.

-Talán így lesz a legjobb, Eff.- szemei szomorúan csillogtak, miközben beszélt.

-Együtt vannak, igaz?- kérdeztem hirtelen, még átgondolni se volt időm az egészet. A mellkasom sajgott, és a gyomrom összeszorult. Rosszul voltam még a gondolatától is annak, hogy valaki mással van.

-Effy…- lökte el magát a kádtól, és megakart ölelni, de én elhúzódtam. Nem akartam sírni, és ha most megölelt volna valaki, félő lenne, hogy sose tudnám abbahagyni a sírást.

-Semmi baj, Niall.- túrtam hajamba.- Már úgyse számít.- vontam meg a vállam, és kényszeredetten elmosolyodtam. Félsiker.

-Tegnap éjjel Taylorral jött haza.- suttogta alig hallhatóan. Nem pislogtam, és azt hiszem, egy-két másodpercig levegőt se vettem.- Hagylak készülődni, Eleanor közben feltesz neked egy teát.- simított végig egy bíztató mosollyal karomon, és magamra hagyott a fürdőben.

A konyhapulton hevert egy bögre gőzölgő tea, mikor már megszárított hajjal, és felöltözve mentem ki a fürdőből. Nem foglalkoztam sokat a külsőmmel, magamra kaptam egy fekete csőnadrágot egy sima fehér pólóval. Hajam bontva maradt, semmi lelkierőm nem volt vele foglalkozni, sminket se tettem fel.

El és Niall a konyhaasztalnál ülve néztek rám, mikor kezembe vettem a forró bögrét, és nekidőltem hátammal a pultnak, pont feléjük fordulva.

-Mikor ettél utoljára?- bukott ki Eleanorból a kérdés. Éreztem, hogy ez lesz. Mióta betette a lakásba a lábát furcsán méregetett engem.

-Tegnap… vagy talán tegnapelőtt.- lesütöttem szemeimet, és fújkodni kezdtem teámat remélve, hogy minél hamarabb kihűl.

-KFC, Nando’s, McDonalds.- kántálta Niall, és szigorúan nézett rám. Akaratom ellenére is elmosolyodtam. Hiába, egy kissé kellemetlen volt egy bélpoklossal szemben bevallani, hogy már az idejét se tudom, mikor sikerült bármit is leerőltetni a torkomon.

-Szerintem haladjunk csak szépen lassan.- motyogtam mosolyogva, és belekortyoltam teámba. Beleegyezően bólintott.

Miután megittam a teámat, felöltöztünk és útnak indultunk. Hiába erősködtünk Eleanorral, hogy hívjunk egy taxit, Niall makacsul ellenkezett. Szerinte ideje levegőznöm kicsit, és az úgy nem az igazi, hogy a kaputól a bejáratig egy taxiban ücsörgök. Az eső néha még nekiállt csöpörögni, de mi ráérősen róttuk London utcáit, és ahogy teltek a percek, Niall egyre nagyobb mosolyt csalt ki belőlem, néha megkoronázva egy nevetéssel.

-Örülök, hogy végre mosolyogsz.- jegyezte meg két harapás között, mikor már az egyik eldugottabb McDonaldsban ettünk. Eleanor helyeslően bólogatott, miközben én kissé zavarba jöttem, és eszembe jutott, miért is nem nevettem az utóbbi időben.

Tekintetem az ajtóra kalandozott, ahol ki-be mászkáltak az emberek, és újra és újra csak azt játszottam le a fejemben, vajon milyen is lehetne, ha Harry lépne be rajta. Mosolyogva lökné meg az ajtót, fekete csizmája alig hallhatóan kopogna a padlón, farmerja és fekete pólója feszülne testén… a szemei csillognának, és a haja össze-vissza állna, mintha csak most kelt volna fel. Az én szívem pedig ugyanolyan eszeveszett módon dübörgött volna odabenn, ahol most csak szilánkokban hever, és az utolsókat rúgva néha dobbant egyet. Azt hiszem, ilyen lehet az, ha kitépik a másik feled, azt, amiről nem is tudtál, hogy létezik. Szüntelenül csak a hiányát érzed és ez egyszerűen felemészt. A szerelem alattomos módon legyőzött engem, és teljesen meggyötört. Sosem akartam szerelmes lenni, ezért is voltak a szabályok.

A következő szabály: kerüld el Harry Stylest!

Az ajtó ismét kinyílt, és egy ismerős alak jelent meg. Louis. A szívem hatalmasat dobbant, mikor Zayn is bejött mögötte, őt pedig Liam követte. A szívem hevesen vert, mikor vártam még egy embert Liam mögött, de az ajtó becsukódott, és a fiúk mosolyogva álltak meg a pénztárnál.

-Na végre, hogy megjöttek!- virult ki teljesen Eleanor, és szemét Louison legeltette pár pillanatig. Fülig szerelmes Louisba, ehhez nem fér kétség.

-Nem tudtam, hogy a többiek is jönnek.- egy pillanatra Liamék felénéztem, majd vissza Niallre, aki időközben elpusztította az összes hamburgerét és sült krumpliját. Jóllakva dőlt hátra székében, kezében a kólás pohárral, amiből hangosan szürcsölte ki a maradékot.

-Jövő héten megyünk New Yorkba. Addig szeretnénk minél több időt veletek tölteni.- magyarázta, és közben csatlakoztak hozzánk a fiúk.

New York… Időközben el is felejtettem, hogy jövő hónapban végig New Yorkban lesznek… Pedig Harry annyit mesélt róla, és a Karácsony miatt is annyit aggodalmaskodott. Persze most már minden terv hiába. Tiszta sor: éljük az életünket. Én megyek Holmes Chapelbe, és ő is gondolom haza utazik… vagy Taylorral tölti az ünnepeket.

A fiúk mindeközben a szokásos puszi-ölelés párosítással köszöntek, de Liamé volt a legaggodalmasabb, amit egy halovány mosollyal nyugtáztam. Jó érzés volt, hogy mind mellettem vannak, és próbálják elterelni a figyelmem… ugyanakkor bűntudatot is éreztem, amiért Harry legjobb barátai velem vannak.

-Finom, és az enyém! Ne merj hozzá érni!- ütött rá Louis Niall kezére, mikor próbálta elcsenni az egyik sajtburgerét. Mondanom sem kell, hogy Louis szája tele volt, miközben beszélt, és az egész asztal hangos nevetésben tört ki.

.:Harry szemszöge:.

-Elmegyünk a McDonalds-ba Ellékkel! Kell neked valami?- kiáltozott Louis az ajtó túloldaláról.

-Nem, kösz!- ennyire futotta tőlem, így is féltem, hogy a nagy hangzavarban felébred Taylor. A másnaposságtól hasogató fejem már csak ráadás volt.

-Oké, majd jövünk!- kiabált megint, letrappolt a lépcsőn, és hallani lehetett még azt is, ahogy bevágták maguk mögött az ajtót.

Óvatosan leszedtem magamról Taylor kezét, és odébb csúsztam, az ágy szélére. Óriási hiba volt a tegnap este, és a pár nappal ezelőtti is. A plafont bámulva méláztam el azon, miért is vagyok ekkora idióta. Most én is ott lehetnék velük a McDonaldsban. Igen, sosem gondoltam volna, hogy bárkire is féltékeny leszek, aki a McDonaldsban van, miközben mellettem fekszik egy szőke bombázó.

Fejemet oldalra fordítottam, és végigtanulmányoztam Taylor arcát, és a testét. Már amit nem takart a takaró. Istenem, még ezt is gondosan eligazgatta magán az éjjel, csak hogy tökéletesen nézzen ki álmában. Elizabeth… Ő mindig félig a hasán feküdt, a takarót magához ölelte, és teljesen hozzám préselte magát. Én hátulról átöleltem, és mindig az én takarómmal takaróztunk… Haja teljesen ellepte arcát, és ahogy szuszogott… néha órákig képes voltam csak őt nézni, míg aludt. Természetes volt, nem akart mindig mindenben tökéletes lenni. Aztán tettem, amit tettem… változtatni már nem tudok rajta, és azóta is csak sodródok az árral. Ha alkohol kerül a kezembe, valamiért mindig Taylor mellett kötök ki, és utána nem tudom mitől fáj jobban a fejem: tőle, vagy az alkoholtól?

Talán fel kéne hívnom Effyt. Kezeim önállóan nyúltak a telefonomért, de mikor feloldottam a billentyűzárat, és ahogy megláttam a háttérképem, amin ott mosolygott, elbátortalanodtam. Napokig kerestem, ahol csak tudtam, és szó szerint elküldött a fenébe. Most mitől lenne másabb a helyzet? Sosem fog nekem megbocsátani, ami érthető is.

Pár percig még nézegettem a fényképünket, majd miután elsötétült a kijelzőm, az éjjeliszekrényre tettem a mobilom, és figyelmem ismét a plafonnak szenteltem. Talán az ünnepek után, ha visszajövünk Londonba. Igen, akkor már talán hajlandó lenne velem beszélni, addig pedig kibírom valahogy és Taylortól is megszabadulok. Vissza kell őt szereznem.

-Már ébren vagy?- Taylor hangja törte meg a csendet, és a gondolatmenetemet. Nem néztem rá, a fejem még mindig a plafon felé nézett. Pár pillanattal később keze ismét végigcsúszott a mellkasomon, fejét pedig a vállamra tette, és a szemem sarkából láttam, hogy mosolyogva figyel. Istenem, mit tettem!

-Olyan szótlan vagy.- szólalt meg ismét pár perc néma csend után, és közelebb bújt hozzám. De én nem mozdultam.- Bármi baj van, tudod, hogy én segíteni tudok. Elfeledtetek veled bármit.- ajkait végighúzta nyakamon, végig az arcomon, majd megcsókolt. És én hagytam magam, miközben egyre mélyebbre süllyedtem.

Meglepetés! :)

A héten ez már a harmadik részem, de annyi önbizalmat, és lelkesedést adtok nekem a komikkal, hogy sokkal nagyobb lendülettel állok neki az írásnak! :) (Megjegyzem, mióta elkezdtem a történetet, ezekre a részekre vártam a legjobban, hogy végre meglegyenek) Szóval, köszönöm szépen a biztató, és dicsérő szavakat! :):)

Remélem a mai rész is tetszett mindenkinek!

Jó olvasgatást, sziasztok! :)